2006. október 24., kedd

Hogyan lehet Rajta kívül másra is figyelni

A szemlélődő rendek a legfiatalabb novíciustól kezdve a legidősebb szerzetesig minden tagjuknak alapgyakorlatként előírják, hogy állandóan Isten jelenlétében legyenek.

Thomas Merton hosszan panaszkodik, hogy nem tud egyszerre Isten jelenlétében lenni és szellemi munkát végezni.

Azt hiszem, Merton soha nem volt nagyon szerelmes.

Amikor az ember nagyon szerelmes, és egy találkozás után hazamenve nekiáll a dolgaival foglalkozni, olyankor nem a szerelmére gondol folyamatosan, hanem a dolgait csinálja. Mégis, eközben a szerelem teljesen betölti. Az ember nem oszcillál a szerelem és a munka között, hanem miközben dolgozik, teljesen betölti a szerelem.

Ilyenkor nagyon hasonló dolog történik, mint amikor az ember Isten jelenlétében dolgozik: akarata a szerelmére irányul, értelmével a munkáját végzi.

2006. október 14., szombat

Keresztes Szent János és Jung

Az Internet kármelita csomópontjainak feltérképezését Keresztes Szent Jánossal kezdtem. Mindjárt az első néhány site között, amelyet a Google kiadott, egy pornográf homoszexuális lap is volt, kulcsszóként a Szellemi páros énekkel. Ettől kezdve mindig előre megnéztem, mi az az oldal, amelyet megnyitok, de ennek ellenére ezután is beleszaladtam még jó néhány ilyen lapba.

Ezek a lapok megrázóan hitellenesek vagy istenkáromlóak, de ezt legalább nyíltan vallják. Van azonban egy csomó olyan lap – közöttük kármelita rendházak lapjai is! –, amelyek nem kevésbé hitellenes dolgokat tartalmaznak, miközben úgy mutatják magukat, mintha a katolikus álláspontot képviselnék.

Kármelita rendházak lapjain is feltűnnek például olyan ajánlott irodalmak, amelyek a jungi „pszichológia” keretein belül értelmezik Keresztes Szent Jánost.

Jungról a legkevesebb, amit el lehet mondani, hogy egész életében súlyos démoni befolyás alatt állt. Ezt egyébként ő maga is hosszan részletezi életrajzában. „Pszichológiai” elmélete, amelynek keretén belül ma oly divatos Keresztes Jánost értelmezni, nyílt istenkáromlás. Nem csak mellékesen az, nem csak a keresztény elemzők mutatják ki róla: ez az istenkáromlás Jung kimondott célja. Életrajzában egy olyan fiatalkori „látomását” mondja el mint önértelmezése alapját, amely obszcén módon káromolja Istent. Egyik kései fő művét pedig, amelyben egész „pszichológiáját” összefoglalja, kizárólag annak szentelte, hogy kiöntse magából mindazt a gyűlöletet, amely őt évtizedeken át fűtötte Isten ellen.

Noha én személyesen – családom szegényparaszti ágán keresztül –, és szociológusként is – éveken át szegény-kultúrákat kutatva – jól ismerek olyan világokat, ahol nem sokat bajlódnak a középosztálybeli elfojtásokkal, hanem úgy adják ki az indulatokat, ahogy azok jönnek, valamint évtizedek óta pszichoanalízissel foglalkozva is láttam egyet s mást, mégis meg kell mondjam: Jung Isten elleni gyűlöletéhez foghatóval nem találkoztam.

Hogy Jungot manapság mint a lélek zseniális ismerőjét és jótevőjét szokás ünnepelni, az semmit nem jelent. Ahogyan sokan a század tömeggyilkos diktátorait sem külső parancsra ünnepelték, hanem mert ezek a diktatúrák nagyszerűen kiszolgálták különféle lelki, anyagi vagy hatalmi igényeiket, ugyanúgy sokan vannak ma is, akiknek lelki, anyagi vagy hatalmi igényeit az szolgálja ki, ha az istenkáromlást pszichológiának nevezik.

Lehet, hogy valakinek a világ másik végén, Kelet-Európáról mit sem tudva, be lehetett magyarázni, hogy a kelet-európai diktatúrák emberbarát rendszerek. Én azonban egy ilyen diktatúrában felnőve láttam, hogy ahhoz, hogy valaki ne lássa a valóságot, komolyan el kellett sötétítenie az értelmét, s ez csak akkor volt lehetséges, ha előtte az akaratát is elsötétítette. Ugyanígy, ha valaki egy sort sem olvasott Jungtól, annak be lehet adni, hogy az egyik legnagyobb keresztény misztikus a jungi „fejlődéselmélet” egyik aleseteként értelmezhető. De ha valaki legalább Jung említett két könyvét olvasta (aki nem, az hogy írhat Jungról?), az csak akkor nem látja a báránybőr alatt a farkast, ha ez a vakság valami olyan lelki, anyagi vagy hatalmi igényét szolgálja ki, amely elsötétíti az akaratát. Ehhez aztán persze az értelme is hozzásötétül.

2006. október 3., kedd

Én a Júdásokért is meghaltam

„Én a Júdásokért is meghaltam...” mondta egyszer Jézus Sárának.

A boldoggáavatási miséről hazamenet felszállt három fiú a metróra. Turisták lehettek. Egyikükön egy közismert sátánista együttes trikója volt, az elején keresztet mocskoló kép, a hátulján rombolást dicsőítő felirat. Idegenségüket kihasználva szerettek volna belekötni valakibe, de nem mertek. Félszeg idétlenséggel vigyorogtak egymásra.

Miközben imádkoztam értük, hirtelen teljesen egyértelművé vált a számomra, hogy Jézus valóban meghalt a Júdásokért is. Amikor meghalt, ez a három fiú is a szeme előtt volt, értük is tette azt. Most pedig a lealjasodottságuk ellenére nem vonja meg tőlük a szeretetét.

Ugyanilyen élesen világos volt közben az is, hogy ugyanakkor semmiféle kompromisszumot nem köt a rosszal.

És az is, hogy ez a szeretet, amely nem köt semmiféle kompromisszumot a rosszal, az abszolút hatalom.