Legyen meg az én akaratom

Sok keresztény azt hiszi, hogy ez a kérő ima lényege. Azt gondolják, hogy amikor Istent úgy próbálják meg használni, mint egy eszközt saját akaratuk megvalósítására.

Annak a próbálkozásnak, hogy Istent az akaratunk megvalósítása eszközeként használjuk, természetesen semmi köze sincs a kérő imához.

Viszont amikor valaki ezt tekinti imának, ez gyakran annak a mutatója, hogy a kereszténység keretei között valójában mélyen pogány módon él.

Ezek az emberek általában csupa elfogadott és jó dolgokra törekednek. Szép családi életre, tisztes megélhetésre, megérdemelt megbecsülésre, szolid gyarapodásra, az egészség megőrzésére vagy visszaszerzésére, meleg érzésekre, szerető társra.

Ezek így önmagukban mind rendben is lennének. Egyikkel sincs semmi baj.

A baj az, hogy az ember életében ezek kerülnek Isten helyére.

Ekkor már nem Isten szeretete a mindenek felett való cél és ezek az ideiglenes javak pedig a szeretetben való növekedés eszközei, hanem, ezek az ideiglenes javak lesznek céllá. S Isten és a vallás pedig pusztán az ezekben a javakban való növekedés eszközeivé válnak.

Azokat a vallásos gyakorlatokat, amelyekről úgy érzi, hogy segítik a céljaiban - vagyis megerősítik a biztonságérzetét, az önértékelését, szentimentális érzelmeket keltenek benne, stb. - az ember buzgón gyakorolja. Szépen eljár vasárnap misére, elmond bizonyos imákat, virágot visz Máriának, misét kér a nagypapáért.

Minden jól működik és az ember általában nagyon meg van elégedve a saját kereszténységével.

A vallás azonban csak addig kell, amíg az embert ellátja "ez az én kis világom úgy a legjobb ahogy van" érzésével. Abban a pillanatban, amikor a vallás megkérdőjelezné az ember önzését, fel szokott ébredni benne a kritikai szellem: "Azért bigottak már ne legyünk!"

Azok semmiképpen.

Ezért ha a krónikusan beteg gyereke bajára a new age igér megoldást, akkor minden további nélkül felhasználja azt. Hiszen a gyerek egészségénél, de fõleg a saját kényelménél semmi fontosabb dolog nincs a világon.

Ha kicsit kellemetlen megkérni az orvost, hogy a halálán lévő apjához soron kívül engedje be a papot, akkor inkább azt mondja a papnak, hogy hát nem lehet tudni mikor lehet hozzá bejutni, menjen el nyugodtan. S az apja annak ellenére, hogy ott volt a pap, szentségek nélkül hal meg.

Noha egyértelműen azt érzi, hogy szerzetesként nagyobb belső szabadságban élne és közelebb lenne Istenhez, nem megy el annak, mert ő családot és gyereket akar, hiszen az neki is jár mint a többinek.

Ebben a rendszerben - amelyben minden arról szól, hogy legyen meg az én akaratom - aztán természetesen Istennek sem jut más szerep, minthogy mindig teljesítse az ember akaratát.