2007. május 26., szombat

Az a szép régi fényes nap ... Molnár V. József, Papp Gábor és és az újpogányság Magyarországon 1.

Molnár V. Józsefet több mint húsz éve ismerem. Akkor is és azóta is, ő és az az egész kör, amelyhez tartozik, a tudomány látszatát használja fel arra, hogy az embereket a kereszténységtől elszakítsa, és a pogányságba vigye. Mivel nem nyílt eszközökkel dolgoznak, és nem mondják ki nyíltan a céljukat, nagyon sok embert megtévesztenek.

A nyolcvanas évek második felében a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében egy olyan kutatást végeztem, amelyben azt vizsgáltam, hogy a különféle alternatív életforma-modellek követése milyen hatással van az egyének identitásra. Mivel az interjúalanyaim egy része Molnár V. Józsefet és Papp Gábort tekintette mesterének, meg kellett ismerkednem a tanításaikkal.

Mindkettőjük elmélete úgy épült fel, hogy önmagukban akár igaz tényeket teljesen megengedhetetlen módokon kapcsoltak össze:

- Azokat a tényeket, amelyek látszólag igazolták az elképzeléseiket, figyelembe vették, azokat, amelyek ellentmondtak annak - még ha az adott téma szempontjából rendkívül fontosak is voltak - figyelmen kívül hagyták. A paraszti világ szépségeit például figyelembe vették, de az erőszaktól, elnyomástól, szûkösségtõl és embertelenségtől, ami ennek a világnak ugyancsak mindig szerves részét képezte, eltekintettek.

- Tényként állítottak be feltételezéseket, majd a feltételezésekre, mint tényekre építették elméleteket. Így azt a látszatot keltették, mintha az elméleteik tényeken alapulnának - ahogy tudományos állítás esetén ez alapkövetelmény -, valójában azonban soha be nem bizonyított feltételezésekre épültek.

- Olyan szintű általánosításokat tettek, amelyekre a birtokukban lévő tényanyag messze nem jogosította fel őket. A társadalomtudományokban nagyon alaposan kidolgozott módszertana van annak, hogy milyen empirikus anyag alapján milyen elméleti általánosításokat lehet tenni. Egyes egyedi, szétszórt és összefüggéstelen adatok alapján nem lehet például nagy általános következtetéseket levonni. Így egy-két - gyakran csak egy adatközlõ anyaga alapján megírt - néprajzi tanulmányra hivatkozva nem lehet a magyarság egészére és ezer vagy akár többezeréves történetére érvényes kijelentéseket állítani.

- Elméleteiket gyakran arra alapozták, hogy teljesen visszaéltek azzal a képi nyelvvel, amely a népi kultúrában is megtalálható. Ezt a nyelvet a mélylélektan nagyon alaposan leírta a huszadik század elején. Ennek során kiderült, hogy noha ennek a képi nyelvnek más a rendszere, mint a formális logikának, de ugyanúgy a valósághoz kapcsolódik és ugyanúgy vannak szabályai, mint annak. Attól, hogy valaki ezt a képi nyelvet használja, sem a valóságot nem hagyhatja figyelmen kívül, sem a szabályoktól nem tekinthet el. A képi nyelv asszociációkra, hasonlóságok összekapcsolására épül. Ezek a hasonlóságok lehetnek lényegiek vagy külsődlegesek. Ezeket nem lehet felcserélni. Ha az ember ezt megteszi, akkor kb. olyan szintû abszurd állításokhoz jut, mintha azon az alapon, hogy karmester frakkja is fekete, meg a macskám bundája is, azt állítanám, hogy a macskám nagy zenész. Molnár V. József és Papp Gábor azonban annak érdekében, hogy a valóságot az elképzeléseiknek megfelelõen hajlítsák, külsődleges hasonlóságokat lényeginek tekintették.

- Együttjárásokat gyakran meghatározott irányú ok-okozati viszonynak tekintették. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy veszünk néhány országot és megvizsgáljuk, hogy az elmúlt tíz évben hogyan alakult a vastermelés és a levelibékák száma. Azt találjuk, hogy azokban az országokban ahol magas volt a vastermelés, alacsony volt a levelibékák száma. Ebből arra következtetünk, hogy a levelibékák alacsony száma okozza a magas vastermelést.

- Mindketten úgy építették fel az elméleteiket, hogy gyakran kapcsoltak össze néprajzi, antropológiai, pszichológiai - méghozzá mélylélektani - történeti, vallástörténeti, szociológiai, művészetttörténeti anyagot. Ezeket azonban egyáltalán nem lehet minden további nélkül összekapcsolni egymással. Hogy csak egy nagyon látványos példát mondjak a saját szakmáimból: A szociológia gyakran több ezres reprezentatív mintán végzett vizsgálatok alapján, komoly matematikai módszereket használva teszi meg állításait. Egy pszichológus pedig esettanulmányt ír egy páciens álmainak elemzésébõl. Az egyik érvenyességi köre nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint a másiké, nem lehet az egyiket közvetlenül a másikkal igazolni vagy megcáfolni. Molnár V. József és Papp Gábor azonban gyakran ennyire különböző érvényességû dolgokkal igazolt vagy cáfolt - ha az elméleteik gördülékeny felépítéséhez éppen erre volt szükségük.

Akkor - még nem lévén keresztény - kizárólag pszichológusként és szociológusként tekintve ezeket a tanításokat, számomra gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a fiatalok nagyon csúnya csalás áldozataivá váltak. Ezek az elméletek azt az érzést keltették a hallgatóban, hogy rendkívüli tudományos teljesítménnyel találkoznak. Azonban ezek az elméletek valójában a tudományos normák legcsekélyebb mértékének sem feleltek meg.