Az életben gyakran azt látjuk, hogy a traumák gyakran nem okoznak
sérüléseket vagy nem olyan súlyosakat, mint ahogyan azt a
pszichológiai elméletek alapján várni lehetne.
A
sérülések történetének ugyanis mindig van még egy nagyon fontos
szereplője, akivel a pszichológia elméletek nem szoktak számolni: Isten.
Minden
helyzetben ott van Isten is. Miközben megengedi rosszakat, adott
esetben súlyos rosszakat (ezek egyébként jellemző módon mindig valaki
szabad akaratú döntésének a következményei), hihetetlen kreativitással
és elképesztő mennyiségben tesz bele minden ember életébe olyan jókat,
amelyek a rosszat semlegesíthetik vagy jóvátehetik - ha az ember
elfogadja azokat.
Az, hogy valaki milyen mértékben
sérül, nemcsak attól függ, hogy milyen súlyos rosszak érték, hanem attól
is, hogy milyen mértékben fogadja el Istentől ezeket a jókat és milyen
mértékben működik ezekkel együtt.
Isten segítségének ez
az elfogadása semmilyen külső dologtól nem függ, sem a trauma súlyától,
sem a fajtájától sem az idejétől, sem a körülményeitől. Itt teljesen
szabad, minden meghatározottságtól független párbeszéd zajlik Isten és a
lélek között. Akkor is, ha valaki ennek nincs tudatában, sőt akkor is,
ha az ember még Istenről sem tud.
Isten minden
elképzelhető és teljesen elképzelhetetlen dolgon keresztül is újra és
újra felkínálja a szeretet és a növekedés lehetőségét. Az ember ezeket
akkor is elfogadhatja, ha nem tudja, hogy ezeket Tőle kapja, és ha nem
látja bennük tudatosan a szeretet és a növekedés lehetőségét.