1. a sérülés felismerése
A
lelki sérüléseinket tényleges bántalmak okozzák. Azok a személyek,
akiknek szeretniük kellene minket (elsősorban a szüleink, házastársunk,
testvéreink, gyerekeink) nem szeretnek eléggé vagy kimondottan
szeretetlenül, időnként egészen a gyűlöletig, esetleg egészen a súlyos
bántalmazásokig szeretetlenül bánnak velünk.
Olyankor
keletkezik lelki sérülés, ha a bántást nem tudjuk akkor és ott
feldolgozni. Ha nem tudunk megbocsátani a bántalmazónak és így megmarad
bennünk a bántalmazás okozta félelem és főleg a harag. Ha a bántalmazás
torzítja az énképünket, piszkosnak, értéktelennek érezzük magunkat. Ha
kialakul bennünk egy ragaszkodás a szeretetnek ahhoz a formájához,
amit nem kaptunk meg.
Minél
védtelenebbül (minél korábban, minél közelebbi személytől) ér minket
minél súlyosabb (brutálisabb és hosszan tartóbb) bántalmazás, annál
komolyabb lesz a sérülés.
Attól
azonban, hogy nem veszünk tudomást róluk, a szeretetlenségek által
okozott sokszor rendkívül fájdalmas és félelmetes érzések nem múlnak el,
hanem csak észrevétlenül és ellenőrizhetetlenül működnek, de minden
olyan helyzetben megjelennek, amely valamilyen módon hasonlít az eredeti
bántalmazás helyzetére.
A
gyógyulás első lépése tehát az, hogy felismerjük, milyen bántalmazások
értek minket és hol jelennek meg ezek a mostani életünkben. Ennek az
elméletét a mélylélektan a 20.század elejétől nagyon részletesen
kidolgozta, így mostanra meglehetősen biztos, sokszorosan ellenőrzött
tudásunk van arról, milyen gyerekkori bántások milyen sérülésekként
jelennek meg felnőtt korunkban. 1
Egy
fiatalember azzal jelentkezett nálam terápiára, hogy ő biztosan el
fog válni, de a rend kedvéért még adjunk egy utolsó esélyt, beszélget
velem a kapcsolatuk megjavítása érdekében. A terápia során kiderült,
hogy érzékeny kisfiú volt, akit szerettek a szülei. Mindazonáltal szülei
házasságában sok feszültség volt, és ezt gyerekként ő is megszenvedte.
Két éves kora körül súlyos beteg lett, és egy távoli kórházba kellett
vinni, ahová csak a nagypapája tudott bejárni hozzá minden nap. Ezután
nem sokára súlyosan fogyatékos testvére született, aki néhány nap múlva
meghalt. Ez az eset nagyon megviselte a szüleit. Ötéves korában
megszületett a kishuga. Annak ellenére, hogy a kislány egészséges volt, a
szülei mindig szorongó gondoskodással csüngtek rajta. Így nem jutott
elég melegség és figyelem a kisfiú számára. Hiába próbálta a
figyelmüket és az odafordulásukat megszerezni, ők annyira el voltak
foglalva a saját bajaikkal, hogy nem vették észre a jelzéseit. A
kisfiú szorongott és magába zárkózott. Felnőttként ez az ember azt
érezte, hogy a szeretet bármikor elveszthető, s hogy ő képtelen arra,
hogy megszerezze a számra fontos ember szeretetét, és nem tehet mást,
mint hogy magába zárkózik.
_____________________________________
1.
A pszichológiának nagyon kiterjedt szakirodalma van népszerűsítő
szinten is. Mindazonáltal nem olyan egyszerű ebben kiismerni magát az
embernek, mint ahogy azt a nagy lelkesedéssel, de többnyire kevés
hozzáértéssel működő pszicho-próféták nyomán gondolná. Ahhoz ugyanis,
hogy egy-egy pszichológus valamilyen elméletének a tényleges
magyarázóértékét meg tudjuk ítélni, egyrészt az kell, hogy átlássuk,
milyen tapasztalati alapra épül az adott elmélet, és mennyire korrekt
szakmai lépésekben dolgozták ki, mi a helye a pszichológus egész
elméletrendszerében, illetve ezen túlmenően az is elengedhetetlen, hogy
az elméletrendszer mögött meghúzódó antropológiát rekonstruáljuk és
megállapítsuk annak érvényességét.