2016. október 20., csütörtök

a pozitív pszichológia - negatív hatásairól

Először is a pozitív pszichológia1 a valóságban inkább különféle ezoterikus gyakorlatok és tanok gyűjteménye, mintsem pszichológia. Mikor el akarják adni,  rengeteg szó van arról, hogy milyen komoly tudományos háttere van2, ettől elringatva az ember nem veszi észre, hogy a pszichológus szépen lépésenként beviszi egy ezoterikus meditációba, ahol pár perc múlva már szellemi segítőt kell hívnia. Innéttől kezdve  jön a tuva-sámán, a jóskártya, a segítő kövek, a rezgések és vég nélkül hasonlók3 - s ha az embernek peche van, tényleg meghívott valakit már az első alkalommal.

Az a gyakorlat és hozzáállás, amit a pozitív pszichológia ajánl, hogy mindig pozitív dolgokra gondoljunk, minden helyzetben találjunk meg a pozitívat, folyamatosan erősítsük magunkat pozitív gondolatokkal,  pszichológiai szinten valójában súlyosbítja a problémákat.

Ezek hátterében hátterében ugyanis döntően az áll, hogy az ember a negatív érzéseit, gondolatait lenyomta a tudattalanba és ennek a feszültsége jelenik meg az olyan kellemetlen pszichológiai tünetekben, mint a szorongás, pánikroham, depresszió. A pozitív gondolatok mantrázása ezt az elfojtást erősíti, aminek következtében szépen felerősödik a szorongás, pánikroham és  a depresszió.

A másik  hatása a pozitív gondolatok állandó ismételgetésének az, hogy az ember kiszáll ezzel a valóságból. Egy pánikroham közben azt mondogatni például, hogy nincs semmi baj, az tiszta őrület, hiszen, ha az embernek pánikrohama van, az éppen elég nagy baj. A világ tele van rosszakkal, amiket látni kell, és van egy csomó helyzet, amiben semmi pozitív nincs. Ha ezekben a helyzetekben nem látjuk meg a rosszat, mert álpozitívumokkat vakítjuk magunkat, akkor ezt a helyzetet átengedtük a rossznak.  Ha  az ember kiszáll a valóságból, letagadja a problémákat, letagadja a rosszakat, akkor semmi esélye sincs arra, hogy kezelni tudja azokat, meg tudjon velük küzdeni.

Talán az elfojtásnál és a tagadásnál is veszélyesebbek a pozitív pszichológiának azok a gyakorlatai, amelyek során a különféle relaxációs és immaginációs technikákkal4 létrehozott belső képeket közvetlen iránymutatásoknak értelmezik. Ezek a képek legjobb esetben5 is a tudattalanunk képei. A tudattalanban egyrészt az emlékképeink vannak, részben olyanok, amelyek be vannak ágyazva az élettörténetünkbe, reflektált, tudatos felnőtt viszonyban vagyunk velük, de nagyobb részben olyanok, amelyek, gyereki szinten, tértől-időtől-történettől független határtalanságban rögzültek, nem kerültek be  a téri-idői-történeti hálóba. Másrészt mindazok az érzéseink tudattalanok, amelyeket a környezetünk megtiltott nekünk (amelyek lefojtását aztán ezzel a tiltással azonosulva mi magunk is folytatunk). Ezek az elfojtott érzések  szintén téri-idői-történeti koordináták nélkül tárolódnak.

Ez egy kisgyerek működésmódja, aki nem tanulta még meg azt, hogy az érzései pontosan milyen valóságot is tükröznek. Semmiféle extra bölcsesség nincs bennük. Ez egyszerűen egy regresszív működésmód. Közvetlenül ezekre bízni magunkat olyan, mintha a kétéves gyerekünktől várnánk annak az eldöntését például, hogy változtassunk-e munkahelyet. Ez persze nagyon jól jöhet akkor, ha valaki nem akar felelősséget vállalni azért a döntéséért, hogy adott esetben nem a helyes, hanem a kellemes alternatívát választja. És ugye, láss csodát, ha megmozgatjuk a tudattalanunkat, akkor ott ezt fogjuk találni - már csak azért is, mert a helyes/nem helyes megkülönböztetéséhez az értelmünket kéne használni. Ha az ember nem akar áldozatokat és nehézségeket vállalni,  ennek nincs tutibb módja, minthogy "megkérdezze" a "belső gyermeket", a belső képeket és érzéseket - itt biztos nem fog semmilyen felszólítást találni a felelősségvállalásra és áldozathozatalra.6

A gyógyuláshoz pont az ellenkező irányba kell menni: szembe kell nézni a negatív érzésekkel, meg kell fogalmazni a problémákat, és végig kell gondolni, hogyan lehet azokat kezelni.

Először is meg kell fogalmazni a negatív érzéseket: fáj, haragszom, félek, nyomorultul érzem magam, stb. Ez gyakran egyáltalán nem olyan könnyű. S nem véletlenül. Mert azért fáj, azért haragszom, félek, azért érzem magam nyomorultul, mert valaki bántott. Vagy most vagy régebben vagy mindkettő, a mostani kisebb bántás a régi nagy bántások fájdalmát idézi fel. Nagyon nehéz azzal szembenézni, hogy olyanok, akiknek szeretniük kéne, korlátozottan vagy egyáltalán nem szeretnek. Nehéz a bántásokra adott  saját - adott esetben nagyon heves - reakcióinkkal is szembesülni.

Mégis, nincs más. Mert csakis ezekkel a negatív érzésekkel való szembenézésen keresztül tudjuk megfogalmazni a tényleges problémákat. S csak ha ez megtörtént, lehet azon gondolkodni, hogy mit kell tegyünk a helyzetünk javításáért. Aztán azt meg is kell tenni.

Mindez kétségtelenül nehezebb, mint lila ködökben úszkálni. Viszont megvan az az előnye, hogy  ennek eredményeképpen ténylegesen megjavul az életünk.

---------------------------------------------------------------------
1.  Az úgynevezett pozitív pszichológia az utóbbi években támadt új pszichológiai irányzat. Igazából helyesebb lenne azt mondani, hogy a pozitív pszichológia az ezotéria a pszichológia területére való bonyomulásának egyik eklatáns példája. A pszichológia történetében páratlan gyorsasággal terjedt el, ma Németországban a pszichológia bizonyos területeit - különösen, nyilvánvalóan nem teljesen véletlenül, a halál és haldoklás kezelését, az onkopszichológiát, a traumafeldolgozást, - teljes mértékben uralja. (Ez azért is annyira elképesztő, mert nem egy hiányterületre nyomult be. Mindezekben elméletileg jól megalapozott és a gyakorlatban igen jó eredményeket felmutató módszerekkel rendelkezik a pszichológia.)  Magyarországon a Bagdi Bella által fémjelzett "Boldogságórák" éppen arra törekszik, hogy a közoktatás részévé tegyék.

2. Pontosan úgy, mint például az összes csoda-fogyasztó-tablettánál. Itt is mindig jön egy csomó olyan vizsgálat és kutatás, amelyek megítéléséhez rendkívül komoly szakembernek kéne lenni, egy átlagembernek még, ha művelt is, semmi esélye sincs arra, hogy átlásson azon a szemfényvesztésen, amit elé raktak.

3. Mindezek előfordultak a Német Pszichológus Akadémia azon képzésén, amely Berlinben a pszichoonkológus képesítést megadja.

4. Ezek a gyakorlatok többnyire a pszichológiából -  akár adott gyakorlaton belül is, figyelmeztetés nélkül - átmennek az ezotériába.

5. Kevésbé jó esetben a gyakorlat során meghívott szellemi "segítők" is közrejátszanak bennük. Az érzelmeinkhez hozzá tudnak ugyanis férni. Az akaratunkhoz nem. Azonban az érzelmeink felerősítésén keresztül nyomást tudnak gyakorolni az akaratunkra. S különösen, ha az ember semmit nem tud erről, mivel a saját érzései vannak felfokozva, nem fog gyanút, nem veszi észre a kísértést, hanem ezeket az - adott esetben extrém szintre felfokozott - érzéseket  teljesen énazonosaknak és valóságosaknak érzi.

6. A pozitív pszichológia egyik jeles német képviselője mesélte, hogy egy nagyon kellemes úton volt éppen, amikor elérte a hír, hogy haldoklik az apja. Elkezdett rajzolni, hogy a belső érzései megmondják, mit tegyen, s ezek azt mondták neki, hogy inkább folytassa a kellemes utazást. Így is tett.

3 megjegyzés:

Nagy Valéria írta...

Kedves Kata!

"Belülről és felülről vezérelt" emberként lelkesedve olvasom (gyakran újra) az írásait, nagy világosságot, lelki gyümölcsöket, indításokat találva bennük. Jó egészséget, töretlen kedvet kívánok a további írásokhoz!
A mostani cikkel kapcsolatban érdeklődöm, hogy mi a véleménye a Hellinger-terápiáról?

Szeretettel üdvözlöm:

Vali

Templom Kata írta...

Kedves Vali,

köszönöm szépen.

A Hellinger féle terápia ezotéria nem pszichológia: http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/1668-kritikus-szemmel-a-hellinger-terapiarol.html?highlight=WyJoZWxsaW5nZXIiXQ==

Szeretettel
Kata

Névtelen írta...

Nagyon boldog es kellemes karacsonyi unnepeket, kedves Kata
Bandi