2017. november 25., szombat

Mira Kirschenbaum: Menjek vagy maradjak?


Ami elromlott, az gyakran megjavítható,
de ami sohasem működött, az csak ritkán.


Mira Kirschenbaum nagyszerű könyve azt mutatja meg, hogyan lehet  a soha véget nem érő mérlegelésből azáltal kijutni, hogy az ember nem egyes tulajdonságokat állít egymás mellé, hanem azt vizsgálja meg, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Ezzel nem csak azoknak segít, akik többé kevésbé hosszú ideje beszorultak egy kapcsolati ambivalenciába, hanem azoknak is rendkívül hasznos, akik most építenek fel egy párkapcsolatot.
36 diagnosztikai kérdést tesz fel, amelyekre adott válaszból egyértelműen megállapítható, hogy a kapcsolatunk működő, azaz megjavítható-e, vagy sem, azaz jobb kiszállnunk belőle. 

Az alábbiakban ezeket a kérdéseket és az azokra adott válaszokat ismertetem. Mindenképpen érdemes azonban elolvasni az egész könyvet, mert ritka okos, szép és jól megírt könyv.

1. Gondolj azokra az időkre, amikor a legjobban mentek köztetek a dolgok. Visszatekintve, most is ki mernéd jelenteni, hogy akkor valóban nagyon jó volt? - Ha a válasz nem, akkor ez egy olyan kapcsolat, ami soha nem működött, s ilyen módon valószínűleg meg sem javítható. Egy olyan kapcsolat esetén, amely a legszebb időszakában sem volt igazán jó, az emberek általában elégedettebbek, ha kiszállnak belőle.

2. Előfordult-e már egynél több esetben fizikai erőszak a kapcsolatban? - Ha a válasz igen, egyértelműen a távozás mellett érdemes dönteni. S noha a kérdés bonyolultabbnak tűnhet, a valóságban - az összes szakirodalom és tapasztalat alapján - nem az: egy kapcsolatból, ahol rendszeres a fizikai erőszak, ki kell lépni.

3. Szilárdan elkötelezted-e már magad amellett, hogy olyan lépésre szánod el magad vagy olyan életformát választasz, amelyből kizárod a partneredet? - Itt arról van szó, ha valaki olyan lépéseket tett, amelyekkel gyakorlatilag egy új életet kezdett felépíteni magának. A példabeli Ruth egy másik földrészen vállalt munkát. Ezzel gyakorlatilag kilépett a kapcsolatból. De nem kell másik földrész, lehet másik város, másik ország is - elméletileg a családért, gyakorlatilag ki a családból. Jó ezzel szembenézni és ezt nyílttá tenni.

4. Ha Isten  vagy akármilyen mindenható lény azt mondaná, hogy felőle kiszállhatsz, hatalmas kő esne-e le a szívedről, és meg lennél-e róla győződve, hogy képes leszel véget venni a kapcsolatnak? -  Ha igen, akkor az ember már a távozás mellett döntött.

5. A gondjaitok ellenére van-e legalább egyetlen olyan kellemes elfoglaltság vagy érdeklődési kör (a gyerekeken kívül), amelynek jelenleg együtt hódoltok, és a jövőben is szeretnétek együtt élvezni, valami, amit mind a ketten együtt szerettek csinálni, és ami egy időre mindkettőtöket a bensőségesség érzésével ajándékoz meg? - Ha igen, akkor az arra utal, hogy van valami, ami jól működik és innét talán fel lehet építeni újra a kapcsolatot. A nem viszont nem jelenti, hogy az egész  kapcsolat már nem működik.

6. Ki mernéd-e jelenteni, hogy a partnered alapvetően kedves, megfelelően intelligens, nem túlzottan idegbajos, kellemes külsejű és legtöbbször jó illatú? - Nem a világ legcsodálatosabb emberét kell becélozni. Itt a szerző azt szeretné felmérni, hogy nem látjuk-e a partnerünket, mindezek ellenkezőjének. Ez esetben ugyanis lehetetlen egy működő, bensőséges kapcsolatot felépíteni. 

7. A társad akadályokat gördít-e minden próbálkozásod elé, amely akár csak a legapróbb kívánságod teljesítésére irányul; és azt tapasztalod-e, hogy szinte minden igényedet semmibe veszi; és ha nagy ritkán mégis megkapod, amit akarsz, ez olyan megpróbáltatás jelent-e a számodra, hogy úgy érzed, nem is érte meg az erőfeszítést? - Ha a válasz igen, ez egy tipikus bántalmazó kapcsolat, azonnal ki belőle!

8. A kapcsolatodban alapvetően, visszamenően, soha el nem múlóan úgy érzed-e, hogy megaláznak vagy levegőnek néznek? - Az igen a bántalmazó kapcsolat másik egyértelmű mutatója. Feltétlenül ki kell szállni.

9. Úgy érzed-e, hogy a társad rendszeresen és következetesen meghiúsítja bizonyos témák vagy kérdések felvetésére irányuló törekvéseidet, különösen a számodra fontos dolgokkal kapcsolatban? -  Ha a krónikus témalesöprésről van szó, akkor az egyértelmű jele, hogy a másik nem akar a kapcsolat problémáival foglalkozni, így azok  meg sem oldhatók. Vagyis a kapcsolat nem fog működni. 

10. Eljutottál-e már addig a pontig, hogy amikor a társad mond valamit, rendszerint úgy érzed, valószínűleg hazudik? -  Ha ez így van, akkor az emberre semmi jó nem vár ebben a kapcsolatban. Az a tapasztalat, hogy azok, akik a hazugságot stratégiaszerűen alkalmazzák, nem javulnak meg. Egy ilyen emberrel pedig nem lehet azt a bizalmat felépíteni, ami minden működő bensőséges kapcsolat alapja. - Hozzátenném, hogy ha enélkül akarjuk magunkat megnyitni, annak hamarosan súlyos pszichés és testi következményei lesznek. A nálam depresszióval jelentkező páciensek egy jó részénél az okozza a depressziót, hogy megpróbálják magukat megnyitni olyan embernek, akire valójában nem bízhatják rá magukat.

11.  Csodálatra méltó tulajdonságaitól eltekintve, és minden átmeneti haragtól vagy csalódástól távolságot tartva, őszintén szereted a társadat, és ő is őszintén szeret téged? - Itt a szerző arra akar rákérdezni, hogy öröm-e vele együtt lenni és azt sugározza-e, hogy szeret.

12. Érzel-e magadban hajlandóságot arra, hogy még többet adj a társadnak, mint eddig, és ezt a dolgok jelenlegi állásának ismeretében is hajlandó vagy-e megtenni anélkül,  hogy ellenszolgáltatást várnál? -  Ha ezt már számtalanszor megtetted és semmi javulás nem történt, akkor nem tudsz már többet tenni. De ha még nem és érzel erre erőt magadban, ez gyakran megfordítja a kapcsolatokat.

13. Mindketten meg akarjátok-e érinteni a másikat, előre örültök-e neki és tesztek-e érte valamit? - Ha tartós, enyhülés nélküli nem a válasz, akkor  ez azt jelenti, hogy nincs meg az a híd, ami összeköthet titeket.

14. Kivételes szexuális vonzalmat érzel a társad iránt? - Itt nem az a kérdés, hogy a partnered különlegesen szép-e, hanem, hogy van-e köztetek valami olyan kötelék, ami őt kivételessé teszi a számodra. Itt a szexualitás terén jelenik meg egy mélyebb kötelék. S ha ez létezik,a kapcsolat gyakran megjavítható.

15. A társad sem be nem látja, sem el nem ismeri azokat a dolgokat, amelyek beismerésére már megpróbáltad rávenni,  és  amelyek elviselhetetlenné teszik a kettőtök kapcsolatát? - Ha valaki egy érthető dolgot nem ért meg, az azt jelenti, hogy nem akarja érteni. Egy olyan emberrel, aki az alapvető igényeidet negligálja, nem lehet működő kapcsolatot felépíteni. Ha a válasz igen, ideje kiszállni, mert idővel csak rosszabb lesz.

16. Tesz-e olyasmit a társad, ami elviselhetetlenné teszi a kettőtök kapcsolatát, és amit elismer ugyan, de ellen, szemmel láthatólag, semmit sem hajlandó tenni? - Ha a társad nem változtat ténylegesen (nem számítanak a kifogások, hogy miért nem) egy fél éven belül, az azt jelenti, hogy nem akar változni. Vagyis a kapcsolat megjavíthatatlan.

17. Ez a gond a társaddal téged távozásra késztet: próbáltad már, hogy ne figyelj oda rá, ne vegyél róla tudomást, nem hagyd, hogy felbosszantson? És sikerült-e? -  Itt nem a rosszak lehazudásáról és az elviselhetetlen elviseléséről van szó, hanem arról, hogy ha van köztünk kötelék, nem hagyjuk, hogy a kevésbé fontos dolgok közénk álljanak, hanem emelkedjünk fölül ezeken. Ha ez a fölülemelkedés sikerült már, az annak a mutatója, hogy létezik ez a kötelék és így a kapcsolatnak van jövője.

18. Amikor a partnereddel kapcsolatos problémára gondolsz, amely elviselhetetlenné teszi a kettőtök kapcsolatát, a másik elismeri-e a létezését, hajlandó-e tenni valamit ellene, és képes-e meg is változni? - Ha a másik akar és tud tenni a kapcsolatért, az nagy valószínűséggel javítható.

19. Megsértett-e a társad valamit, ami számodra alapkövetelmény? - Ha az alapkövetelményeidet egyértelművé tetted és a partnered mégis megsértette őket, akkor itt értelemszerűen vége kell kell legyen a kapcsolatnak.

20. Van-e köztetek olyan egyértelműen megfogalmazható, szenvedélyesen vallott különbség, amely a jelenlegi életformáddal, életkörülményeiddel van összefüggésben? - Ha alapvetően más életmódot akarunk élni, az nem hangolható össze.

21. Minden különbözőségetek ellenére elmondhatod-e, hogy a szíve mélyén, vagy valamilyen számodra fontos szempontból a társad éppen olyan, mint te , és ez neked jólesik? - Itt az igen, ugyanazt az alapvető közösséget mutatja, mint fentebb a szexualitás.

22. A távozás utáni életedre vonatkozó új, teljesebb és reálisabb ismeretek birtokában fedeztél-e fel olyan új, valószínűbb tényeket, amelyek fényében a távozás lehetetlenül nehéznek vagy kellemetlennek tűnik?
23. A távozás utáni életedre vonatkozó új, teljesebb és reálisabb ismeretek birtokában fedeztél-e fel olyan új, valószínűbb tényeket, amelyek fényében a távozás könnyebbnek, vonzóbbnak tűnik, a maradás pedig többé már nem kívánatos?
  -  Sokaknak irreálisan pozitív elképzelésük van arról, hogy milyen életük lesz a távozás után. Azt a valóságot, ami ténylegesen történni fog, nem választanák. Itt a szerző arra mutat rá, hogy akkor leszünk elégedettek a távozással, ha annak a tényleges valóságára is igen mondunk - és ezt lényegesen jobb előre végiggondolni.

24.  A társad olyan sikeresen sulykolja beléd a gondolatot, hogy valamilyen számodra fontos vonatkozásban balfácán, gyengeelméjű, született vesztes, idióta vagy, hogy már te magad is elhiszed? - Az a kapcsolat, amiből hiányzik az alapvető tisztelet, csak romboló lehet. Feltétlenül ki kell szállni belőle.

25. Amikor a társad tiszteletlenségére gondolsz, világos-e számodra, hogy minden lehetségest megteszel annak érdekében, hogy korlátozd a vele való érintkezést, kivéve azokat az alkalmakat, amikor feltétlenül muszáj beszélnetek egymással? - Ha bántás elkerülése érdekében elhallgatsz előle vagy nem osztasz meg vele dolgokat, ha kerülöd a társaságát, a fizikai közelséget vele, akkor itt az ideje kilépni a kapcsolatból.

26. Úgy érzed-e, hogy a társad - általánosságban és a legtöbb esetben - konkrét támogatást nyújt és valódi érdeklődést mutat azon, számodra fontos dolgokban, amelyeket meg akarsz valósítani? - Ellenpróba. Ez egyértelműen a kapcsolat életképességének a mutatója.

27. Elveszítenél-e bármi fontosat is az életben, ha a társad már nem lenne veled? Olyasmít veszítenél-e el, ami miatt jó érzés tölt el a társad iránt, mert képes megadni neked? - Ad-e valami olyat a társad, ami számodra erőforrás, amiért tiszteled? Ha nem, nem veszítesz semmit, ha elhagyod.

28. Bármi okozta is sérülést és az elárultság érzését, úgy érzed-e, hogy idővel enyhült a fájdalom és a veszteségérzet? -  A megbocsátás egy hosszú folyamat. Az a kérdés, hogy a megbocsátás irányában haladtok-e.

29. Bizonyítottan képesek vagyok-e őszintén megbocsátani a másiknak, és ennek megvan-e a kapcsolaton belüli mechanizmusa? - A megbocsátás elemei: 1. A sértett fél nem ragaszkodik a keserűségéhez, fájdalmához és veszteségérzéséhez. 2. A sértett fél képes volt már  múltban is megbocsátani bizonyos dolgokat. 3. Ha a másik őszintén megbánja, amit elkövetett. Valódi megbocsátás nélkül nem lehetséges közelséget felépíteni egymással.

30. Számíthatsz-e arra, hogy ha indokolt igénnyel állsz elő, akkor túlságosan fájdalmas küzdelem nélkül is képesek lesztek találni olyan megoldást, amelynek révén megkaphatod, amit akarsz? - Ez abszolút alapja egy egészséges kapcsolatnak, amit nem lehet feladni. Ha nem valósítható meg, akkor ki kell lépni a kapcsolatból.

31. Van-e olyan igényed, amely annyira fontos a számodra, hogy ha nem teljesül, akkor visszatekinve az lenne a véleményed, hogy nem volt boldog az életed, és már arról is kezdesz lemondani, hogy valaha is képes leszel kielégíteni? -  Egy olyan kapcsolatból, amelynek alapvető önfeladás az ára, ki kell szállni.

32. A társad tekintetéből ítélve, úgy érzed-e, mintha a hozzád való közeledésében a leginkább az érdekelné, hogy téged alávessen a saját haragjának és bírálatának? - Bántalmazó kapcsolat! Azonnal ki kell szállni!

33. Amikor a felmerül köztetek az intimitás kérdése, általában azon hadakoztok egymással, hogy mi is az, és hogyan kell elérni? - Ha ezt nem sikerül egyeztetni, lehetetlen elérni azt az intimitást, ami a működő kapcsolatok alapja.

34. A kapcsolatotok elősegíti azt, hogy jól mulassatok együtt? - Ha nem tudtok már együtt örülni és lazítani, valószínű, nem él már a kapcsolat.

35. Vannak-e még közös életcéljaitok és álmaitok? - Bármi, ami értelmet ad a közös életnek.

36. Ha a kapcsolatodon belül az összes gond varázslatos módon a mai napon mind megoldódna, akkor sem tudnád eldönteni, hogy menj-e vagy maradj? - Ha a válasz igen, akkor már eldöntötted, hogy menni akarsz.

2017. március 29., szerda

azért bántalak mert rossz vagy



A gyerek születésével nem születik meg automatikusan az iránta való anyai szeretet. Sőt, ez  sok esetben egyáltalán nem jön létre. Egy boldogtalan kapcsolatban, örömtelenül fogant, nem kívánt gyerek teher. Nehéz kihordani, nehéz megszülni, az első évben az ember a túlélésért küzd. Közben ott van valaki, aki megállás nélkül figyelmet, gondoskodást, odafordulást, szeretetet akar, akkor is ha az ember teljesen képtelennek tartja magát erre, mert ő maga soha nem kapott elég szeretetet és az élet aktuálisan nagyon nehéz, végletekig kifacsartnak, egyedül hagyottnak, szomorúnak és kétségbeesettnek érzi magát. 

A gyerek folyamatos igénye egy olyan odafordulás, figyelem és melegség iránt, amit az anya nem tud adni, állandó súlyos frusztráció. Ha valaki itt nem tudja kimondani, hogy a gyerek igénye jogos és nekem ezeket adnom kéne, de nem tudom vagy nem eléggé tudom, akkor az ember szükségszerűen a gyereket látja letehetetlen, soha meg nem szűnő súlyos tehernek.  

S akkor egy nőnek döntenie kell, hogy fölülemelkedik mindezen és a nyomorult férgecske javát folyamatosan a saját pillanatnyi jóléte fölé helyezi-e vagy sem. Akik nem emelkednek fölül, azok meggyűlölik a gyereküket és az állandó frusztráció állandósítja és megszilárdítja ezt a gyűlöletet. 


Ezzel azonban a legtöbb nő nem néz szembe, hanem úgy  tesz, mintha szeretné a gyerekét. Különféle okok miatt sok családban a család többi tagja is együttműködik ezzel a hazugsággal. A gyűlölet ettől azonban nem lesz kisebb, hanem csak alattomban működik.    

Ilyenkor a gyerek mindig túl hangos, túl zajos, túl rendetlen, túl fegyelmezetlen, túl követelőző, túl önző, egyszóval rossz. Ezek az anyák állandóan ostorozzák a gyereküket a rosszassága miatt, s ezt teljesen őszintén teszik, hiszen a gyerek létezése számukra tényleg folyamatosan és súlyosan rossz. 

Ha valakinek egy folyamatosan és súlyosan rossznak érzett lényről kell megállás nélkül gondoskodnia, akkor a legkisebb erőfeszítés is túl soknak tűnik. Akkor, az hogy a gyerek ételt és vasalt ruhát kap, az nem az abszolut minimumnak, hanem valami hatalmas  ki nem érdemelt extrabónusznak, a legcsekélyebb szülői tevékenység is óriási áldozathozatalnak  tűnik az anya számára. 

A rosszaságához hasonlóan  állandóan a gyerek szemére hányják, hogy mekkora teher, hogy mennyire nem érdemli meg mindazt a hatalmas áldozatot, amit az anyja hoz érte. A gyerek állandóan azt hallja, hogy ő rossz és érdemtelen a szeretetre, az anyja viszont jó, mert hatalmas áldozatokat hoz érte. Ezeknek az anyáknak az a "szeretet-üzenetük" a gyerekük felé, hogy "te rossz vagy, nem érdemelsz tisztességes bánásmódot, neked nem jár semmi”.

Ezek az anyák a feje tetejére állítják a valóságot. Ezt a folyamatos bántalmazást - ami többnyire nem fizikai, hanem a verbális bántalmazás, ami mellé mindig társul a gyerek szempontjainak, személyiségének, érdekeinek semmibevétele, és sokszor direkt károsítása -  szeretetnek állítják be, az áldozat a bűnös, a bántalmazó a gyerek rosszaságának az áldozata.  A gyerek legcsekélyebb tiltakozását a bántás ellen, azt az ő nagy szeretetükkel szembeni szeretetlenségnek, hálátlanságnak, rosszaságnak állítják be és ennek megfelelően látványos büntetéssel reagálnak rá, megsértődnek,  panaszkodnak, retorziókat vezetnek be. 

S mivel a családi viszonyaink alapján modellezzük a világot,  ilyen családban felnővén az ember rossznak, értéktelennek érzi magát, akinek nem jár semmi, akit jogos állandóan szidalmazni és semmibe venni. Gyakran választ hideg, kemény, szeretetlen, bántalmazó partnereket, mert nem lát át a szeretetlenségen és a bántalmazást magától értetődőnek tekinti.  A bántás természetesen tovább rombolja őket, amitől még gyengébbnek, rosszabbnak és még inkább rászorulónak érzik magukat. Ettől még jobban bánthatóak és így tovább ... amíg csak ki nem lépnek ebből az ördögi körből.

A körből való kilépéshez az kell, hogy az ember ki tudja mondani, hogy ez nem szeretet. Hogy a szeretetbe sok minden beleférhet, de az az igény, hogy bántsanak, az nem. Hogy a tisztességes bánásmódot nem kell kiérdemelni, az mindenkinek alanyi jogon jár. 

Ez egy kívülállónak talán nyilvánvaló. Mivel azonban ezekben a családokban a szeretet fogalmába belefér a bántalmazás, sőt gyakran magát a bántalmazást definiálják szeretetnek, s aki ezt nem fogadja el, azt az anya vagy később az anya mintájára választott partner teljes érzelmi elutasítással fenyegeti, az ilyen családban felnőtt embereknek többnyire hosszabb terápiás folyamatra van szükségük ahhoz, hogy ki tudják ezt mondani és szembe tudjanak nézni az érzelmi fenyegetéssel. 

Amikor azonban a páciensek már felismerik és vissza tudják utasítani a szeretetlenséget, ki tudják mondani, hogy a bántás nem szeretet és ha valaki a ezt nevezi szeretetnek, erre a "szeretetre" nekik nincs szükségük,  akkor már tovább nem zsarolhatóak, akkor már gond nélkül meg tudják húzni a határokat, s az anyja vagy partner zsarolásra épülő hatalma egyszerűen összeomlik. 


2017. február 15., szerda

kicsinek látszol innen ...

Ez az egyik dolog, amit az ember biztosan megtanul ha egy szégyen-alapú családban nő fel. A másik:  az életben két pozíció létezik, az ember vagy fölül van vagy alul. Más nincs. Nem is lehet. Vagy én uralom a másikat vagy ő ural engem.

Ilyen családban felnőve, ha az embernek nincs az az érzése, hogy uralja a másikat, akkor automatikusan alul lévőnek érzi magát -  s ezzel a pozícióval szükségszerűen együtt jár a  szégyen és az értéktelenség-érzés.

Ha az ember alul lévőnek érzi magát, akkor a másikat automatikusan  felül lévő, elnyomó agresszornak kell érezze. Ebben a keretben nem lehet más, mert ebben a keretben nincs már.

Ahhoz, hogy valaki az agresszor szerepébe bekerüljön,  nem kell, hogy le akarja nyomni a másikat, ha valakit nem lehet uralni, az már elég ehhez. Ha egy szégyen alapú családban felnövő ember nem tudja a másikat uralni, akkor a másik  automatikusan a fölül lévő, lenyomó agresszor szerepébe fog kerülni, saját magát pedig alul lévőnek és elnyomottnak érzi. 

Mivel egy ilyen ember tele van szégyennel és értéktelenség-érzéssel, valószínűleg meg fog hunyászkodni egy hatalmasnak érzett agresszorral szemben. Mindazonáltal, dühöt és gyűlöletet kell érezzen vele szemben. Mivel azonban ebben a rendszerben a felül lévőkkel szembeni harag legkisebb jelét is rettentően büntetik,  egyrészt valószínűleg el fogja nyomni ezt az agresszióját. (Ettől ez persze nem szűnik meg csak kontrollálhatatlanná válik és többek között időről-időre látszólag érthetetlen kitörésekben jelenik meg.)  Az agresszió elfojtása miatt persze tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Ez azt erősíti meg, hogy a másik egy veszélyes agresszor. És innét újra kezdődik a kör.

Másrészt a régi büntetések miatt az ember a haragja miatt a másiktól olyan agressziót vár el, mint amit anno kapott. Tehát magát olyan kiszolgáltatottnak, a másikat olyan hatalmas agresszornak hiszi, mint amit gyerekkorában megélt. Innét szintén újrakezdődik az egész.

Sokan úgy próbálnak  kijutni ebből a nyomorúságból, hogy megpróbálnak a fölül lévő pozícióba kerülni, megpróbálják az uralom, a hatalom érzését megszerezni maguknak.

Ez egyrészt eleve kudarcra van ítélve, másrészt nem szabadít meg a kiszolgáltatottságtól.

Ha mindig nekem kell a legjobbnak lenni,  mert ha nem vagyok a legjobb, akkor semminek érzem magam, úgy  az egész életem egy reménytelen menekülésben telik, hiszen a legnagyszerűbb embernek is vannak korlátai, nem tudunk mindig mindent uralni, és abban a pillanatban, amikor nem tudok valamit-valakit uralni, azonnal kiszolgáltatottnak és nyomorultnak érzem magam. Ráadásul, ha a személyes viszonyaimban is lenyomok másokat, akkor mindig egyedül maradok, soha nem tanulom meg magamat a másikra bízni és soha nem tapasztalom meg, hogy én megbízható vagyok, így soha nem tapasztalom meg azt a biztonságot, amit a szeretet adása és elfogadása jelent.

A szabadulás pont az ellenkező irányban van: nem továbbvinni kell a szeretetlenséget, hanem visszautasítani azt.

Először is ki kell mondani: tök mindegy, hogy egy szeretetlen nézőpontból milyennek látszom.

Kicsinek vagy nagynak, kéknek vagy zöldnek vagy sárgarigónak. Abszolút mindegy. A szeretetlen nézőpont per definitonem érvénytelen. Nem számít, hogy onnét mit gondol valaki, mert onnét csakis hamisan láthat engem.

Ahelyett, hogy az ember egész életében az ellen a megalázó ítélet ellen kűzd, hogy ő kicsi, ki kell mondani, hogy ez az ítélet eleve érvénytelen. Ha az ember ezt megtette, akkor ki tudja azt is mondani, hogy nem igaz, hogy csak alul-fölül viszonyok léteznek. Ez az elnyomás struktúrája. A szeretetteli viszonyokban az emberek egymás mellett, nem egymás ellen, hanem egymásért vannak.
-------------------------------------------------------
 Kontroll Csoport: Kicsinek látszol innenEzen a lemezfelvételen érhető a többi szöveg is.