A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áldozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áldozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 21., csütörtök

Avilai Szent Teréz betegségei


Teréz nem sokkal a kármelita rendbe való belépése után elvállalja – senki más nem képes rá – egy szerzetesnővér ápolását, akinek “...ekkoriban igen nagy betegsége volt, és nagyon fájdalmas, mert nyílások voltak a hasán, amelyeken keresztül minden, amit evett, azonnal ki is jött. Gyorsan meg is halt ebben. Láttam, hogy mindenki fél ettől a betegségtől; nekem nagy irigységet okozott a türelme; kértem Istent, hogy adjon nekem is ilyen türelmet, s aztán adjon nekem is betegségeket, hogy szolgálhassam.1 Ez a gondolat nem új, gyerekkorában már megpróbált megszökni az öccsével a mórok földjére, hogy ott szenvedhessen és meghalhasson Istenért. 2

Keveset tudunk ez előtt a felajánlás előtt Teréz betegségeiről. Gyerekkorából semmiről sincs tudomásunk. Tizenhét évesen haza kellett vinni az internátusból valamilyen saját szavai szerint 3 nagy betegség miatt, de nem maradt fenn, hogy mi volt az. Az első betegsége, amit konkrétan ismerünk, a következő évre esik, amikor rettenetes belső küzdelmek árán eldönti, hogy a szerzetesi hivatást választja. Ennek során lázrohamok és ájulások törnek rá. 4

Attól kezdve azonban, hogy betegséget kér, hogy szolgálhassa Istent, egész élete szörnyű betegségek és fájdalmak között telik. 5 Nem sokkal a kérés után újra elkezd elájulni, szívbajt diganosztizálnak nála és egy füvesasszonyhoz viszik. Ő ezt olyan módon próbálja meggyógyítani, hogy hogy a májat, a lépet és a gyomrot brutális tisztítókúrának veti alá. Az esztelen kezelés valószínű nagymértékben dehidratálta Teréz szervezetét, akit elviselhetetlen fájdalmakkal, folyamatos lázzal, begörcsölt idegekkel, evés- és alvásképtelenül vittek haza.


Három hónap múlva, 1539. augusztus 15-én éjszaka minden jel arra utal, hogy meghalt. Elmondták érte a szentmisét és a kolostorban kinyitották a sírt a teste számára. Az apja azonban – dacára az augusztusi hőségnek – nem engedte Terézt eltemetni. Ott térdelt az ágya lábánál, nem lehetett onnét elszakítani, imádkozott és azt mondogatta, hogy az ő lánya nem halott, hogy ez a lány nem arra lett, hogy eltemessék. Négy nap múlva Teréz elkezdett magához térni. Eközben azt mondta: miért hívták vissza, amikor az égben volt és látta a poklot; és hogy az apja és néhány szerzetesnő, például a barátnője, Juana Suárez, az ő segítségével kell, hogy üdvözüljenek; hogy látta a kolostorokat, amelyeket majd alapítania kell, és azt, amit tennie kell a rendjéért; azokat a lelkeket, akik őáltala üdvözülnek; hogy szentül fog meghalni, és mielőtt eltemetik, egy brokát terítőt tesznek a testére. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy félrebeszél. 6

Mikor magához tért, egyetlenegy ujját tudta mozgatni. Egész teste görcsbe volt merevedve, minden érintés iszonyatos fájdalommal járt, másnaponként váltóláz tört rá. Nyolc hónapig volt ebben az állapotban. Három év múlva Szent Józsefet kéri, hogy járjon közbe a gyógyulásáért. Ettől kezdve lépésről lépésre visszanyeri a mozgásképességét. De egész felnőtt életét végig kísérik a különféle bénulások. A bal keze időről időre - van olyan időszak, hogy két évre folyamatosan – megbénul. Végül 1577 karácsonyán eltöri és helyrehozhatatlanul tönkremegy, nem tudja többé magát egyedül ellátni. Rendszeres, több órás, heves fájdalmakkal kísért görcsös bénulások a végtagokban. A nyelve újra és újra lebénul, nem tud enni és beszélni. Különösen erőteljesen jelentkezik ez a rettenetes burgosi alapításkor. Egyetlen dolog tud ilyenkor segíteni neki, a szentáldozás.


Mindezekhez különféle egyéb bajok és betegségek társulnak. Folyamatos, erős fejfájás és gyakori fejremegés. Erős fájdalmak az álkapocsban. A fogai teljesen tönkremennek, óriási fájdalmakat okozva. A gyomra annyira rossz, hogy húsz éven keresztül időnként naponta epét hány. Intenzív szívtáji fájdalmak és heves szívdobogás. Az állandóan visszatérő láz és a váltóláz egész életében megmarad. Ájulások. Tönkrement ízületek és csontok. Köszvény. Fájdalmak a hátában. Problémák a májjal és a vesével. Élete utolsó éveiben még jobban felerősödnek a fájdalmak. Nem sokkal a halála előtt, 67 éves korában egy orvosi vizsgálat szerint nem lehetséges megállapítani a fájdalmak centrumát, mert az egész test betegségek tárháza. A halálát egy rendkívül erős belső vérzés okozza – valószínűnek tűnő hipotézis szerint egy áttétes méhrák utolsó fázisaként.

Teréz az elejétől a végéig döbbenetes, elképesztő türelemmel viseli mindezt. Eközben megalapít két férfi és tizenöt női kolostort, amelyek a több hullámban is zajló, szörnyű spanyol egyházüldözések ellenére mind a mai napig léteznek. Megírja minden idők egyik legjelentősebb misztikus művét és mellé még egy fél tucat jelentős könyvet. Annak ellenére, hogy a rendben belüli harcok során sok levelét elégették, közel négyszázötven levele maradt ránk. Kulcsszerepet tölt be a kármelita rend – valószínűleg az egyháztörténelem egyik legnehezebb – reformjában.

Ezeket a tényeket háromféle módon szokás értelmezni. Nagyon szomorú diagnózist ad az elmúlt évszázad állapotairól az a tény, hogy a Teréz betegségéről szóló katolikus diskurzusban szinte kizárólag az első kettő van jelen.


Hosszan – különösen a tudomány huszadik századi felfutásával – a legnépszerűbb a pszichopatológiai értelmezés volt. Ez azon a zseniálisan egyszerű hipotézisre épít, hogy pszichológiai alapon minden lehetséges, tehát Teréz testi bajai különféle pszichés problémák megnyilvánulásai. Ez annak a nagyközönségnek, amelyik bulvarizált Freudon nőtt fel, rendkívül kézenfekvőnek látszott, így nagyon hihetőnek tűnt, hogy Teréz nem más, mint egy hisztérika – ezt a szót mindenki jól ismerte -, neurotikus, sőt pszichotikus. Ennek a magyarázatnak az a nagy vonzereje kétségtelenül megvan, hogy az elméleti vagy gyakorlati materializmusba rosszul illeszthető misztikát egy csapásra be lehet valami konkrét és jól megfogható helyre sorolni, a pszichopatológiába. (Mellesleg ennek a tudorai még egy területet nyernek, ahol a tudományuknál fogva kompetensek.) Mindeme hasznok ellenére ezzel a fajta magyarázattal megvan az a baj, hogy nem lehetséges minden pszichológiai alapon. Hogy a pszichológiának, mint tudománynak a farbarúgása az a fajta diagnosztizálás, amelyik egy-egy összefüggéséből kiszakított tünet alapján mond ítéletet. Mert elájulni, görcsölni, lebénulni valóban számos pszichológiai betegségben lehet. Azonban, ezekhez a betegségekhez tipikus problémafeldolozási módok, gondolkodási formák, realitáshoz való viszony, feszültségkezelés, feszültségtűrés, énkép és énerő, kapcsolati minták tartoznak. A pszichológia tudományának jelentős részét ezek leírása és összefüggéseinek magyarázata adja. S ha így nézzük – márpedig ha a pszichológiát, mint tudományt komolyan akarjuk venni, akkor nem nézhetjük másképp –, Teréz minden ájulásával, görcsével és bénulásával egészen kivételesen egészséges személyiség, hihetetlen énerővel, elképesztő feszültségtűréssel, bámulatos realitásérzékkel, rendkívüli konfliktuskezelő képességgel.

Minthogy a pszichopatológiai annyira kínosan komolytalan, a tájékozottabbak inkább a biológiai magyarázatot szokták választani. Ez sokkal tisztelettudóbbnak tűnik Terézzel és a tárggyal szemben, valójában azonban az eljárás és az eredmény nagyon hasonlít az előzőhöz. A tudomány jeles képviselője vesz néhány tünetet és ezek alapján megállapítja, hogy Teréz bajait mondjuk tüdőbetegség vagy valamilyen bakteriális fertőzés – az invenciózusabbak még azt is megmondják, hogy pontosan melyik baktérium – okozta. (Érdekes módon ezek mindig olyan betegségek és kórokozók, amelyik ismerete a művelt közönséghez való tartozás kellemes kompentcia érzését adja az olvasónak.) S miközben a tekintélyüket a tudományra való hivatkozás adja, nagyvonalúan eltekintenek attól a leglegeslegalapvetőbb tudományos szabálytól, hogy a hipotézisünk a tárgykör összes tényét meg kell hogy magyarázza, és amennyiben ezt nem tudja megtenni, el kell vetni. Nem véletlenül teszik ezt, hiszen Teréz betegségtörténetében több olyan tény is van – pl. a bénulás, ami az Oltáriszentség vételétől múlik el – ami per definitionem nem magyarázható természettudományos alapon. Erre a tudomány szabályai szerint, azt kell mondani, hogy ez sajnos nem tartozik a tudomány illetékességi körébe. Ehelyett ezekre úgymond természettudományos magyarázatot kreálni, nem csak azt jelenti, hogy az illető nem korrekt tudományosan, hanem azt is, hogy megkérdőjelezi a természetfeletti létét. Ha egy baktérium megmagyarázza Teréz bajait, akkor további magyarázatokra – Isten esetleges részvételére – már nincsen semmi szükség.


Hála Istennek, vannak mások is, de ezek nem a szakértői piac különféle vásáraiban kínálják az éppen legeladhatóbbnak tűnő portékát, hanem megrendülve szemlélik azt a félelmetes titkot, hogy egy hatéves kislány már szenvedni és meghalni akar Istenért, húszévesen megújítja, és Isten elfogadja ezt. Beviszi a legszörnyűbb betegségekbe, végig vele van, végig vele csinálja. Ezért Teréz mindent meg bír tenni. És miközben a teste tele van gyulladással és rohadással és pusztulással, virágillatot áraszt. És mielőtt mindebbe belevinné – mialatt a sírt készítik a halottnak vélt Teréznek –, Isten megmutatja neki azokat a műveket és azokat a megmentett lelkeket, amelyek a felajánlott szenvedése gyümölcsei lesznek. 7

1 - Önéletrajz 5.fejezet, 2. bekezdés (V 5,2)
2 - Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996. 36-37.
3 - Önéletrajz 3. fejezet, 3. bekezdés (V 3,3)
4 - Önéletrajz 3. fejezet, 7. bekezdés (V 3,7)
5 - Teréz betegségeinek részletes leírása és különféle magyarázatkísérletek ismertetése: Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996. 109-134.
6 - Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996.120.
7 - Lásd erről: Reginald Garrigou-Lagrange, The three ages of interior life. XLIX. The life of reparation.

2011. március 30., szerda

Garrigou-Lagrange a megpróbáltatások idejéről

"... vannak olykor kollektív tisztulások is, mint például az üldözések, és tudnia kell a léleknek hogyan fordítsa ezt a saját hasznára. Ilyen alkalmakkor az erények hősi foka válik szükségessé; az ember abba a szerencsés kényszerűségbe kerül, hogy szentnek kell lennie, azért hogy el ne vesszen. Ilyenkor azok, akik elfogadhatóan jónak látszanak a jólét idején, gyakran gyengének és gyávának bizonyulnak ezekben a nagy megpróbáltatásokban; mások ezzel szemben, ilyenkor mutatják meg a valódi jellemüket. Ezek a nehéz idők a következő hasznos meggondolásra kell hogy vezessenek minket: az igazi szentség a külsőleg nyugodt periódusokban sem igényel kisebb tisztulást, mint az üldözések által zaklatott időkben. Azoknak a szenteknek, akik az Egyház életének a legnyugodtabb szakaszaiban éltek, megvoltak a belső megpróbáltatásaik, amelyek nélkül a lelkük nem tudta volna elérni azt a tökéletes tisztaságot, amilyennek Isten látni akarta őket.

Egyetlen egy időszakban sem – akármilyen nyugodt is legyen az – válhat senki szentté anélkül, hogy hordozná a keresztjét, anélkül, hogy átalakulna a megfeszített Krisztus képére. Zaklatott időkben mindazonáltal az ember gyakran szembesül azzal a sürgető szükséggel, hogy teljesen szentté váljon azért, hogy ne vesszen el a lelke; ilyenkor hősi mértékben kell hinne, azért, hogy ne hátráljon meg. Más nyugodtabb periódusokban nem érződik ennyire sürgetőnek ez a szükség, noha ekkor is a keresztünket felvéve kell követni a mi Urunkat. Semmi tisztátalan nem léphet be a mennybe.

Végül, vannak kollektív megpróbáltatások, amelyek nagy egyenességet követelnek az akarattól. Például amikor a társadalomban, amelyben élünk, valami különleges esemény történik, amely arra kötelez minket, hogy bármilyen nagy áldozatokba kerül is, állást foglaljunk Isten mellett. Ezek az események az Úr látogatásai, ezekben megmutatkoznak, hogy kik az Ő igaz szolgái, akiknek nem elég csak jónak, hanem kitűnőeknek kell lenniük. Ez a jelentése annak, amit az agg Simeon mondott a világra jött Gyermek Jézusnak: „Íme, sokaknak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, amelyen ellene mondanak … hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” (Lk 2,34-35) Vagyis, Krisztus, aki mindenki megváltásáért jött, alkalom lesz sokak romlására. Akik visszautasítják, hogy felismerjék a Megváltót benne, hitetlenségbe esnek. Így a farizeusok titkos gondolatai megmutatkoznak, miközben azoké a farizeusoké, akik kétszáz évvel hamarébb éltek, részben rejtve maradhattak.Valami hasonló történik jelentős természetfeletti esemény esetén is, mint a Szent Szűz megjelenései Lourdesban – egy esemény, ami által elválik a jó és a rossz. Ahogy Pascal mondja, elég fény van azok számára, akik látni akarnak és elég sötét azok számára, akik nem akarnak látni. Ezek a nagy események, üldözések vagy az Úr különleges látogatásai alkalmak, alkalmak, amelyek során az igazak és a langyosak elválnak egymástól, fényt vetve arra, amit mi itt a lélek passzív tisztulásáról mondtunk. Azokban a periódusokban, amikor a társadalom élete nem különösebben jó vagy rossz, nem szükséges kevesebb tisztulás ahhoz, hogy elérjük a szentséget, mint a társadalmi megrázkódtatások idején.
Ami az Úr látogatásának idejét illeti, emlékeznünk kell rá, hogy ezek gyakran jelentősen különböznek. Vannak vigasztaló látogatások, mint a lourdesi jelenések, de ha az emberek nem tanulnak ebből, az Úr büntetni jön, és ha nem tanulnak ebből az isteni büntetésből, akkor Ő majd ítéletre jön el."

2011. február 17., csütörtök

Helyrehozó szenvedés

"Isten dicsőségének és a lelkek megmentésének ezért a céljáért különféle módokon lehet apostolkodni: Lehet apostolkodni a keresztény tanítás oktatásával és lehet az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, imával, amely lehívja Isten kegyelmét, hogy gyümölcsöző legyen azok munkája, akik az Úr szőlőjében dolgoznak. Ha elmélyült, akkor ez a a rejtett apostolkodás a külső apostolkodás lelke. Végül lehet apostolkodni a helyrehozó szenvedésen keresztül; ez az apostolkodás, amely éppolyan rejtett mint az ima, tovább folytatja Krisztus misztikus testében Krisztus szenvedését amelyet a passió során és a kereszten a lelkek helyreállításáért szenvedett el. Ha Krisztus misztikus testének egy tagja szeretetből, szándékosan szenved, egy másik beteg tag meggyógyul. … Ha Isten szolgái áldozatul ajánlják fel a testüket és a szívüket, az Úr megóvja egy szerencsétlen, kimerült ember testét vagy meggyógyít egy beteg szívet, amelynek nincs ereje elszakítani a kötelékeit. Ha a misztikus testben egy nagylelkű lélek felajánlja az akaratát, egy másikban az Úr újjáéleszti az akaratot és megadja neki a megtérés kegyelmét."


2008. március 21., péntek

Dilemma

Hogy egyetértést hozzak, ahol széthúzás van,
hogy igazságot vigyek oda, ahol tévedés van.

Húsvét előtti gyónáshoz állok sorban a ferenceseknél, s Szent Ferenc imájának a folyosó falára írt sorait olvasgatva arra gondolok: ez a két dolog olyan szöges ellentétben áll egymással, hogy tényleg csak Isten tudja egyszerre végbevinni a kettőt. Nekem legalábbis az a tapasztalatom, kiváltképp az utóbbi időben, hogy ha valaki az igazságot képviseli ott, ahol tévedés van, abból hamarosan széthúzás is támad. „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert atyjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával. Saját házanépe lesz az ember ellensége.” (Mt 10,34-36)

Másfelől pedig azt látom, hogy az általam ismert emberek túlnyomó többsége – és sajnos mindenekelőtt a keresztények – bármi áron az egyetértés látszatára törekszenek, s ezért cserében habozás nélkül feladják az igazság képviseletét, a jó és rossz világos megkülönböztetését, az egyenes beszédet. „Csak a békesség meglegyen.”

Még ezen gondolkodom, amikor – tolle, lege – azt olvasom Ágostonnál, az Isten városáról 1.8 fejezetében, mintha csak erre írná válaszul:

Igen helytelenül gyakran nem törődünk azzal, hogy tanítsuk vagy intsük, olykor pedig megfeddjük vagy dorgáljuk őket [akik rosszat tesznek]. Mert vagy a munka nem tetszik, vagy félünk attól, hogy felnyitják szájukat. Vagy el akarjuk kerülni az ellenségeskedést, nehogy akadályul legyenek vagy ártsanak azokban a dolgokban, amelyeket elnyerni vágyakozunk, vagy félünk kishitűségünk miatt elveszíteni. ... Mert bűn az, hogyha azok, akik másként élnek és megborzadnak ezek cselekedeteitől, mégis elnézik ezek bűneit, akiket nekik tanítaniuk vagy dorgálniuk kellene.

Ugyanakkor pedig azt is egyre inkább megtapasztalom, hogy mindaz az ódium – emberek elvesztése, ajtók bezárulása, „szeretetlenként” és „gyűlölködőként”, vagy más nyelvjárás szerint „intoleránsként” és „fanatikusként” való megbélyegzettség, és a többi – amely az igazság képviseletével jár, nem pusztán „kockázat”, amely némi tapintattal és diplomáciai érzékkel elkerülhető, hanem ennek a magatartásnak szükségszerű következménye, mégpedig annál inkább, minél egyenesebben és következetesebben képviseli valaki azt, végső esetben egészen addig a pontig, amelyet Platón jövendöl meg az Államban (361e) Krisztus előtt négyszáz évvel:

Az ilyen lelkületű igazságos embert ... megkorbácsolják, kínpadra feszítik, megkötözik, kiégetik a két szemét, s mikor minden szenvedést kiállt, végül keresztre feszítik, s akkor aztán majd megtudja, hogy nem arra kell az embernek törekednie, hogy igazságos legyen, hanem hogy annak lássék.

És ezzel itt is volnánk a mai ünnep tárgyánál. Áldott Húsvétot!

2007. március 24., szombat

Compassio Christi

Slachta Margit Sára Társaságának, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója és vezetője. 1920-ban Magyarország első női parlamenti képviselője. A Társaság 1923-tól a szociális munka egyik úttörője. 1937-től ők vezetik be a szociális munkás képzést – negyven év kell ahhoz, hogy ez újra megjelenjen Magyarországon. A nők politikai jogainak védelmére és érvényesítésére pártot alapít. A Szentlélek Úristen tiszteletének terjesztésére mozgalmat szervez – évtizedekkel a karizmatikus megújulás előtt. A háború alatt a Társaság Slachta Margit személyes irányításával mintegy ezer zsidó ember életét menti meg. 1945 és 1948 – a szovjet megszállás időszakának kezdetén – újra parlamenti képviselő. Egy kortárs úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő.

1949-ben Amerikába emigrál. Ott hal meg 1974-ben.

Schütz Antal piarista szerzetes. 1916-tól 1946-ig a dogmatika professzora a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán. Pázmány mellett az egyetlen olyan magyar teológus, aki – hozzá hasonló eredetiséggel és szenvedélyességgel – világszínvonalon műveli a teológiát.

1953-ban hal meg Magyarországon.

Ezt a két embert nem csak az köti össze, hogy koruk legragyogóbb entellektüeljei voltak, hanem különös haláluk is.

Slachta Margit nem sokkal azután, hogy kijut Amerikába, elkezd agyérelmeszesedésben leépülni. Schütz Antalt pedig 1941-től ismétlődő agyvérzések érik, 1946-tól már nem tudja ellátni az egyetemen a munkáját, s élete utolsó huszonegy hónapját betegágyban tölti. Mind a ketten teljes leépülésben halnak meg.

Nem tudom, hogy van-e a magyar történelemben hasonló leépülés, mint ahova a kommunista diktatúra szellemileg és erkölcsileg juttatta az országot. Az országot keresztre feszítik. A keresztényeket bebörtönözik, megölik, megkínozzák, megalázzák és megtörik.

Slachta Margitnak és Schütz Antalnak semmi bántódása sem esik.

De mégsem maradnak ki a szenvedésből. Míg az országot tönkreteszik, ez a két ember, a század e két legragyogóbb intellektusa, aki egész életét ennek az országnak a felemelésére szentelte, saját személyében éli végig a totális testi és lelki leépülést.

2007. február 16., péntek

Sára kövérsége

Sára sok róla készült képen kövér. Ez nem az a szép teltség, amely olyan vonzó tud lenni. Hanem az a fajta csúnya, felpüffedt kövérség, ami mindig a psziché túlterheltségére utal.

A pszichoanalitikusok szerint ez a fajta kövérség akkor szokott kialakulni, ha az ember menekül a nehézségek elől, nem néz velük szembe, nem vállalja fel azokat, így a viselni nem kívánt lelki terhek a testen mint túlsúly jelennek meg.

Nem csak Sára kövér. Ha megnézzük Edith Stein, Kis Szent Teréz vagy Szentháromságról nevezett Erzsébet fotóit, azt látjuk, hogy életük bizonyos szakaszaiban ők is csúnyán meghíztak.

Mindannyiuk élete jól dokumentált, ezért elég pontosan ismerjük kövér korszakaik lelki történéseit. Tényleg, ekkor mindannyiuk életében kimutathatók pszichés nehézségek.

De nem úgy ahogy a pszichoanalitikusok gondolják, hanem éppen fordítva. Ezek a nők nem azért híztak meg, mert elfutottak a szenvedések elől, hanem azért, mert felvállalták a szenvedést.

Ezekben az időszakokban mindegyiküket súlyos bántalmazások érik, megfosztásokat és fájdalmakat élnek át. Mindegyikük megtehette volna, hogy nem engedi magát bántani, hogy az agresszióra agresszióval válaszol, hogy különféle vigasztalásokkal él. Egy csomó olyan bevett eszköz állt a rendelkezésükre, amelyekkel a terheiket csökkenthették volna – ha nem akarnak a végsőkig szeretni.

Ők azonban nem menekültek, hanem szembefordulva hatalmas, a puszta emberi erőt messze meghaladó szenvedéseket vállaltak. Nem elfojtottak, hanem ellenkezőleg, ezeken a felvállalt szenvedéseken keresztül túlléptek a psziché keretein. Szentek lettek.

Ez a túllépés pszichés szinten kétségtelenül megviselte őket. Ez látszik a testükön.

Bár megadná Isten mindannyiunknak azt a lelkierőt, hogy ilyen kövérek legyünk!

2006. november 24., péntek

Ecce ego mitte me


Izajás válasza az Úrnak. Ime itt vagyok, küldj engem! (Iz 6,8) Ez volt Sára örökfogadalmi jelmondata 1940-ben.

1943 őszén felajánlja magát, „mint Társaság áldozatát: azon esetre, ha Egyház üldözés, a Társaság és Testvérek üldöztetése következne be...”

1944 december 27-én a nyilasok Sárát zsidók bújtatásáért a Dunába lövik.

A társaság minden tagja és az általuk menekített közel ezer zsidó épségben átvészeli a háború még ezután elkövetkező legrettenetesebb hónapjait.

1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásakor a Szociális Testvérek Társasága a legtöbb szerzetesrenddel ellentétben nem szétszóródott, hanem a 160 nővér illegalitásba vonult. A Társaság az illegalitás negyven éve alatt – noha a tagjának lenni végig államellenes bűncselekménynek számított – 74 új fogadalmas testvérrel gyarapodott.

Sára mindehhez azzal a titokzatos hatalommal élt, amelyet Isten a keresztségben minden megkereszteltnek megad.

A halottakért felajánlott szentmiségben a következőket mondja a pap: „Add, hogy aki a keresztségben titokzatos módon részesült Fiad halálában, részesüljön feltámadásában is.”

Azt jelenti ez, hogy aki Krisztusért és Vele együtt hajlandó belépni a szenvedésbe, annak Isten Krisztus megváltói hatalmából is részt ad.

Ecce ego mitte me!