amikor a tolerancia rombol

Igyekeztem toleráns lenni. Így foglalta össze Judit azt a történetet, amelyben elmesélte, hogyan használta ki a partnere. Egy párkereső oldalon találkozott a férfival, aki azt állította, komoly elkötelezett viszonyt akar. Csak sok rossz tapasztalata volt és nem akar fejest ugrani egy túl gyors elköteleződésbe. A következő majdnem egy évben kb. kéthetente találkoztak. Csakis akkor, amikor a férfi akarta. Ekkor egy estét együtt töltöttek, Judit mindig kedvességgel, ajándékokkal, borral, vacsorával várta. Szeretkeztek. Aztán a férfi elment. A következő alkalomig néhány rövid üzenetváltásból állt a kapcsolat. Beljebb nem lehetett menni. Judit ne követelőzzön, legyen megértő, türelmes. Ő igyekezett toleráns lenni.

Ne legyél mindig toleráns! 

Ahhoz, hogy egy kapcsolat szeretetkapcsolat lehessen, mind a két félnek kell egy minimumot teljesíteni. Ez nagyjából a tisztesség minimuma. Nem lehet jelentősen többet elvenni, mint amit adok.  Nem lehet jelentősen mást mutatni, mint ami vagyok, mint amit akarok. Nem lehet a másikat bántani, megalázni, kényszeríteni. 

Ha ezek bármelyikével is toleránsak vagyunk, azzal csakis egy bántalmazó kapcsolatot építhetünk fel. A tisztesség minimumából nem lehet engedni. Azt az embert, aki ezt nem hozza, el kell küldeni. Különben a kizsákmányolást és az erőszakot támogatjuk. 

A pszichológia népszerűsödése sok jót is eredményezett, de van az a vadhajtása, hogy sokan érzékenyek és megértőek akarnak lenni akkor is, amikor nemet kéne mondani a rosszra és meg kéne magukat védeni. 

Amikor valaki nem hozza a tisztességnek ezt a minimumát, csak a másik szempontjai érvényesíthetők a kapcsolatban, a szavai és a tettei jelentősen eltérnek egymástól,  amikor bármilyen módon kényszeríteni akar, akkor nem az a feladatom, hogy érzékenyen és megértően elmerüljek a másik nehéz gyerekkorában, hanem, hogy ne  engedjem meg, hogy ezeket a rosszakat tegye velem.

Ne legyél mindig toleráns! Ne támogasd a rosszat! Ne tűrd el hogy kizsákmányoljanak, manipuláljanak, bántalmazzanak!

... az asszonynak a feje pedig a férfiú ...

Kedves József,

köszönöm a dicsérő szavakat és a hosszú, részletes hozzászólást. 

Ami ezt a vitát illeti, hogy ki tartozik ki alá és főnököl kit, ezt egy félelmetesen ügyesen megépített csapdának tartom. 

Az azon való háborúzás, hogy kié a hatalom, teljes mértékben eltereli a figyelmet arról a kérdésről, amellyel tényleg foglalkozni kéne, nevezetesen, hogy mi is a hatalom tartalma. 

Erről pedig Jézus maga beszél többször is és teljesen egyértelműen az Evangéliumokban:

"Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért." (Mt 20, 25-28)

A halála előtt az utolsó vacsorán pedig Jézus még utolsó prófétai cselekedetként még megmossa a tanítványai lábát - ami a rabszolgák feladata volt - és a gesztus mellé még el is mondja, hogy:

"Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." (Ján 13, 14-15)

Azon lehet vég nélkül vitatkozni, hogy Pál szavaiban mi a korhoz kötött és mi az egyetemes, de azt Isten teljesen egyértelműen kinyílvánítja, hogy a hatalom tartalma a szolgálat. Mégpedig nem valami önkénynek a kiszolgálása, hanem a hatalom arra szolgál, hogy az ember a rábízottakat Isten felé segítse.

Ha tehát azt gondoljuk, hogy a férfi kapta a főhatalmat a családban, akkor ez azt jelenti, hogy övé elsősorban a felelősség azért, hogy a család tagjai eljussanak az Istennel való teljes egységre, s hogy a férfi ezért mindenki szolgája kell legyen.

A magukat kereszténynek tartó családok többségében nem ez a gyakorlat, hanem a férfiak pontosan úgy zsarnokoskodnak a családjukkal, ahogy azt Jézus a pogányokról mondja.  És nem csak a férfiak, hanem a feleségek is a gyerekekkel, a nagyobb testvérek a kisebbek, és általában mindig a mindenkori erősebbek a gyengébbekkel.

Természetesen, amikor valaki  beszáll az ördög szekerébe és gyűlölködik, lehazudik alapvető pszichológiai igazságokat, és társadalmi szinten szét akarja verni az egészséges személyiségfejlődés alapvető feltételeit - akár feminista az illető, akár nem - azzal nagyon nem értek egyet, és a magam részéről, úgy gondolom, az egész tevékenységemmel igyekszem az ellenkező irányban hatni.

Ezek az anyagok azonban, amelyeket a blogomon idézek, nem tartalmaznak semmiféle ilyet, teljesen korrektek pszichológiailag,  nagyon világosan rámutatnak az elnyomás mechanizmusaira és tényleg sokat segítenek abban, hogy az ember együttműködő, erőszakmentes kapcsolatokat tudjon kialakítani. Azért  idézek feministákat, mert ők írnak ezekről. Szívesen idéznék keresztény lapokat is, nem nagyon  találok azonban ilyeneket. 

Ha a keresztények a gyűlölködés és a destruktivitás ellen akarnának harcolni, akkor a feminista gyűlölködésre és  destruktivitásra nem autoriter gyűlölködéssel és destruktivitással kéne válaszolni, hanem komolyan kellene küzdeniük  minden elnyomás ellen. És ha csak annyit megtennének, amit Pál - az Ön által idézett részekben is - abszolút kötelességüknek ír elő, hogy úgy szeretnék a feleségüket, mint a saját testüket (azaz olyan mérhetetlen szeretettel és gyengédséggel, mint az Úr az egyházat /Ef 5, 28-29/), akkor vélhetően a feministák tömegesen térnének meg kereszténynek, s ilyen módon a keresztény férfiak betöltenék azt a szolgálatot, a rájuk bízottak Isten felé segítését, amit - ahogy azt az Úr világosan megmondta - keményen számon fog tőlük kérni.

Üdvözlettel

Kata

Szégyen-alapú vagy szeretetteli család

Nemrég ajánlotta valaki nekem ezt a posztot, amit most ezúton is szeretnék megköszönni. Amerikai protestáns lelkigondozók Jeff VanVonderen munkássága1. alapján nagyon világos szempontokat adnak annak megkülönböztetésére, hogy egy családban - bármi is a látszat - elnyomás, megszégyenítés vagy pedig szeretet, elfogadás uralkodik-e. 

Az alábbiakban a poszt magyar fordítása olvasható - dőlt betűvel pedig az én megjegyzéseim.

A szégyen-alapú család - Az ilyen családokban felnövő gyerekek egyik központi problémája a szégyen lesz, a család problémája azonban az a gyakran brutális  elnyomás, ami ezt a szégyent eredményezi.

A szégyen-alapú viszonyok tíz jellemzője:

1. Nyílt megszégyenítés:

Az egymás felé közvetített üzenet: „Valami nincs rendben veled”; „Tökéletlen vagy”; „Nem felelsz meg a…”; „Miért nem tudsz olyan lenni, mint…” - Nem egy konkrét viselkedésről van szó, hanem az ember személyéről. Az előbbi esetén meg lehet érteni, hogy mit és miért csináltam rosszul, és ez alapján majd lehet jobban csinálni, az az üzenet, hogy most rosszul csináltad, de ha akarod - és miért ne akarnád - tudsz törekedni a jóra és legközelebb majd jobban csinálod. A megszégyenítésnek ezzel szemben az az üzenete, hogy rossz vagy.

2. Teljesítményközpontúság:

A szeretetet, elfogadást, jóváhagyást, vagy értékesnek nyilvánítást meghatározott jó viselkedés révén, illetve a másfajta viselkedés kerülésével lehet kiérdemelni. Ennek elmulasztása megszégyenítéssel jár. - Ezekben a családokban a mindenkit alanyi jogon megillető tisztelet, respektus nem jár alanyi jogon, hanem, ezt külön extra teljesítményekkel ki kell pillanatnyilag érdemelni és ez bármikor tetszés szerint megvonható. Ezért itt soha nem kaphat az ember igazi szeretetet és elfogadást. Ehelyett maximum a viselkedése jóváhagyását és a teljesítménye értékesnek nyilvánítását tudja elérni. Így az ilyen családokban felnövő emberek ezek szeretetpótlékot jelentenek és gyakran függővé válnak tőlük.

3. Kimondatlan szabályok:

A viselkedést olyan szabályok vagy normák irányítják, amelyeket csak ritkán, vagy soha nem fejtenek ki. Rendszerint olyankor ébresztik rá az embert, amikor megszegi őket. Létezik egy általános szabály: „ne hozd szóba”, ami annyit tesz, hogy ne vedd észre, és ne említsd a problémákat. H mégis beszélsz a problémákról, te magad válsz problémává. Ez hallgatásra szoktatja az embereket. Létezik egy „nem nyerhetsz” szabály is. A gyerekeket például arra tanítják, hogy sose hazudjanak; de arra is, hogy sose mondják meg egyenesen a nagymamának, hogy nem ízlik a fasírtja. Akárhogy igyekszel, nem tehetsz egyszerre eleget az egymásnak ellentmondó szabályoknak. Ha pedig nem teszel, az szégyent von maga után. Az ilyen szabályok a jövőbeli viszonyokat is irányításuk alá vonják, hacsak rá nem ébredünk és szándékosan meg nem törjük őket. -  A jól átlátható és mindenkire kötelező normák hiánya a családban (is) a hatalommal bíró személyek számára lehetővé teszi, hogy arra használják a  összefüggésükből kiragadott szabályokat, hogy másokat lenyomjanak és megszégyenítsenek, valamint hogy  a saját normaszegéseiket eltüntessék. 

4. Kódolt kommunikáció

Ha az érzéseidről vagy igényeidről beszélsz, azzal szégyenítenek meg, hogy önző vagy. Ha a problémákról beszélsz, megszeged a „ne hozd szóba” szabályt, s azzal szégyenítenek meg, hogy te magad vagy a probléma. A családtagok ezért megtanulják, hogy kódolva mondjanak dolgokat, vagy közvetve, más személyeken keresztül üzengessenek egymásnak. -  Egy ilyen rendszerben az emberek nem csak, hogy nem vállalnak felelősséget, hanem nem is vonhatók felelősségre (már eleve fel sem merül a számonkérés, de ha mégis megtörténne: nem azt mondta, nem úgy gondolta, az a rossz, aki rosszat gondol) így szabadon lehet megrágalmazni és megszégyeníteni másokat.

5. Bálványimádás:

A családtagokat arra tanítják, hogy saját értéküket és identitásukat ne Isten elfogadásától, hanem egyéb dolgoktól és emberektől várják. Az válik mércévé, milyennek látszanak a dolgok, mit gondolnak az emberek, mennyire látszanak vallásosnak, milyen mértékben tudnak javakhoz jutni. - Az ilyen családokban felnövő emberek értéktelennek érzik magukat és tele vannak szégyennel, s ezt kompenzálandó gyakran akár  a súlyos függőségig rászorulnak mások pozitív visszajelzéseire.

6. A gyermekkor megnehezítése:

A gyermek számára nehézségekkel teli folyamat saját útjának megtalálása az életben. Az ilyen család azonban elsősorban a látszatra ügyel, és arra, hogy mit gondolnak az emberek. Ezért pusztán az, hogy a gyermek gyermek, szégyen forrásává válik. A gyermekeknek meg kell tanulniuk kis felnőttként viselkedniük, hogy elkerüljék a megszégyenítést. - Tipikus példája ennek, hogy a gyerekeket, több évvel azelőtt, mielőtt erre életkorilag alkalmasak lennének, arra kényszerítenek, hogy az ajándékukat osszák meg másokkal. A három éves gyerek például kínálja fel a felnőtt családtagoknak -  akik, a fene esne a belükbe, felzabálják  - a frissen kapott csokiját.

7. Hibáztatás- és szemrehányás-központúság:

Minthogy az ilyen család nagy súlyt fektet a teljesítményre, a fogyatékos teljesítmény okát ki kell vizsgálni és megszüntetni. Mindennapos a hibáztatás és a szemrehányás. A „Ki a felelős?” kérdés célja, hogy meg lehessen találni, kit kell hibáztatni. A bűnöst meg kell szégyeníteni és megalázni, hogy olyan rosszul érezze magát, hogy többet ne viselkedjen a rossznak tartott módon. - Nem a kudarc tényleges megértése és kijavítása a cél, hanem a megszégyenítés.

8. A mentális képességek torzulása:

A család tagjai a mentális önvédelem szakértőivé válnak. A vádak áthárítása, a racionalizálás, a minimalizálás és a tagadás csupán néhány fajtája annak, hogyan igyekeznek az emberek elhárítani a szégyen-üzenetet – többnyire hiába. - Az a baj, hogy itt nincs szó tényleges önvédelemről. A szégyen ugyanis marad. Azok az elhárítómechanizmusok, amelyek segítségével az ember gyötrő érzésektől meg akar szabadulni, nem csak hogy rendkívüli módon beszűkítik az  életét, hanem komolyan hozzá is járulnak ezeknek a gyötrő érzéseknek a fennmaradásához.

9. Az érzelmi képességek gyengesége:

A rendszer egy másik uralkodó szabálya: „Ne érezz”. Az érzések rosszak, önzők, vagy fölöslegesek. A szégyen-alapú családok tagjai nem érzékelik saját érzéseiket, és nem tudják, hogyan válaszoljanak rájuk. Az ilyen családok érzelmileg reaktív közösségek. - Itt nem egyszerűen egy képesség hiányáról van szó, hanem arról a nagyon erős tiltásról, hogy ne érzékeljék az érzéseiket, hanem azt érezzék, amit vélhetően elvárnak tőlük - különben megszégyenítődnek és kitaszítódnak. Az ilyen családokban felnőtt embereknek  komoly küzdelmet kell folytatniuk azért, hogy  a dolgokat a valóságnak és ne a az elvárásoknak megfelelően érzékeljék.

10. Üres emberek:

Minthogy a szeretetet és az elfogadást a viselkedés alapján lehet elnyerni, és soha nem független a teljesítménytől, a szégyen alapú családok tagjai jellemzően kívülről tökéletesnek néznek ki, de belülről üresek. - Nincs azzal önmagában semmi baj, ha a teljesítményt díjazzák. A baj az, ha azt az alapvető respektust és tiszteletet, ami minden embernek jár - végelemzésben, mint Isten képének, és ez végelemzésben  Istennek szóló tisztelet - nem kapják meg automatikusan a családtagok, hanem ezt a hatalomban lévők önkényesen osztogatják és vonják meg. Ha valaki úgy nő fel, hogy bármikor megalázható és megtaposható, az bármilyen értékes ember is, hitványnak és értéktelennek fogja felnőttként érezni magát.

A szeretetteli család

A szeretetteli viszonyok tíz jellemzője:

1. Nyílt megerősítés (vs. nyílt megszégyenítés):

A szeretetteli családok tagjai nyíltan kimondják egymásnak, hogy szeretik és elfogadják, tehetségesnek és értékesnek tartják, és támogatják egymást. Az olyan mondatok: „Szeretlek”, „Annyira tehetséges vagy”, „Melletted állok, ha szükséged van rám”, „Annyira örülök, hogy Isten a mi családunknak adott téged”, „Annyira örülök, hogy fiú/lány vagy”, „Jól érzem magam veled”, és hogy a másikat a nevén szólítjuk, csupán néhány módja annak, hogy nyíltan megerősítsük a másikat. - Itt természetesen nem szavakról, hanem egymás tényleges elfogadásáról és valódi egymás mellett állásról van szó.

2. Személyközpontúság (vs. teljesítményközpontúság):

Mindannyiunknak olyan közegre van szükségünk, ahol azt érezzük, önmagunk miatt szeretnek minket, és nem amiatt, amit teszünk. A szeretetteli családokban a szeretet és az elfogadás nem hullámzik attól függően, hogyan cselekszik a másik. Az embereket önmagukért fogadják el. A szégyen-alapú családokban a viselkedés a legfontosabb. Hogy ki vagy, az pedig a legkevésbé fontos. - A szégyen alapú családokban, akik hatalommal rendelkeznek, azt kommunikálják a többieknek, hogy te rossz vagy - mivel a saját bizonytalanságukat mások lenyomásával akarják kompenzálni. A szeretet alapú családokban viszont az az üzenet, hogy mindig választhatod a jót, és bízunk benned.

3. Nyíltan kimondott szabályok és elvárások (vs. kimondatlan szabályok):

A szeretetteli családokban a szabályok vannak az emberekért, s nem az emberek a szabályokért. Hogy a szabályok a leghatékonyabban szolgálhassák a családot, mindenkinek tudnia kell, mik a szabályok. - Az, hogy mindenki viselkedése egy egyértelmű, világos, közösen értelmezett szabályrendszerhez mérhető, egyenlő pozíciót biztosít a családtagoknak.

4. Világos és egyenes kommunikáció (vs. kódolt kommunikáció):

A kódolt kommunikáció senkinek sem jó. A gyerekek jó megfigyelők, de rossz értelmezők. Fontos, hogy az embereknek ne kelljen dekódolni az üzeneteket. Ha üzenetet akarsz küldeni, először dekódold te magad, s aztán küldd egyenesen. Ne harmadik személyen keresztül, ne mások viszonyait felhasználva küldjük üzeneteinket. - A szeretetteli családokban - mivel nem kell állandóan megtorlástól tartaniuk és védekezniük, alapvetően elfogadók egymással és meg lehet a dolgokat beszélni - az emberek azt mondják amit éreznek és gondolnak.

5. Isten a legfőbb forrás (vs. bálványimádás):

Isten minden jó forrása. Ő tölti be szükségünket, Ő a mi bosszúállónk és védelmezőnk, Ő a végső szó értékünk és elfogadásunk felől. Nem azért vagyunk értékesek és elfogadhatóak, amink van, amit viselünk, hogy rendszeresen járunk-e templomba vagy adakozunk. - Szeretetteli családok betöltik azt a funkciót, hogy a szülők közvetítik Isten feltétlen szeretetét a gyerekek felé. Ez azt eredményezi, hogy  egészséges önbizalma lesz, képes lesz bízni másokban, kötődni másokhoz, és ezek eredményeképpen nem függ mások elismerésétől. 

6. A gyermekeknek örülnek (vs. a gyermekkor megnehezítése)
A szeretetteli családokban rendben van, ha a gyermek gyermekként viselkedik. A normális és egészséges gyermekek növekedése többnyire „rendetlen” folyamat.

7. Felelősség (vs. hibáztatás és szemrehányás):

A hibáztatás és szemrehányás a szégyen-alapú családok módszere a gyermekek megbüntetésére a teljesítmény hiánya miatt: eszközök mások viselkedésének kontrollálására. - Ezzel szemben a szeretet alapú családokban a szülők felelősséget vállalnak a cselekedeteikért, s mivel a gyerekek alapvetően elfogadást élnek meg, ők is megtanulják a felelős viselkedést.

8. A mentális képességeket a tanulásra használják (vs. a mentális képességeket védekezésre használják):

A szeretetteli családokban a a gondolkodás a tanulást szolgálja. A szégyen-alapú családokban az önvédelmet, mások hibáztatását, az ürügy keresését a felelősség alóli kibúvásra. A szégyen-alapú családokban a „Miért tetted?” kérdés csapda, mert nincs rá elfogadható válasz. Bármit válaszolsz, elemezni és kritizálni fogják. A szeretetteli családokban az embert előre elfogadják, és a „Miért tetted?” kérdés egyszerűen csak annak megértésére szolgál, miért történt a dolog.

9. Az érzelmek érvényesek és hasznosak (vs. az érzelmi képességek gyengesége):

Az érzések nem jók vagy rosszak: az érzések pusztán vannak. Hogy jó vagy rossz, helyes vagy helytelen eredménnyel járnak-e, azaz hogy segítenek-e vagy károsítanak, az az érzelmeinkre adott saját döntéseinkből következik. A szeretetteli családok elismerik az érzéseket és az érzelmek kifejezéseit, mint a családtagok egymással való kapcsolatának módjait.

10. Rendben van, ha a külső a belsőt tükrözi (vs. üres emberek, akik megtanulnak tökéletesnek látszani):

A szeretetteli családokban a valóság sokkal fontosabb, mint hogy hogyan néznek ki a dolgok. Az életet folyamatának, s nem az egyes eseményeknek a perspektívájában tekintik. Ez azt jelenti, hogy az embernek nem kell azonnal reagálnia, vagy egyszer s mindenkorra „megjavulnia”. Minthogy Isten is a folyamat része, nem kell pánikolni: a történetnek nincs vége, még ha most nem is a legjobban néz ki. Az elfogadhatatlan viselkedés a rossz döntésekből fakad, s nem abból, hogy mi magunk értéktelenek vagy elfogadhatatlanok lennénk. A szeretetteli családtagoknak nem kell „megjavítaniuk” egymást.

Nagyon fontos világosan látni, hogy a szégyen alapú családok attól azok, hogy a család meghatározó személyei az emberi viszonyaikban a szeretet és kapcsolódás helyett a hatalom és elnyomás  mellett döntöttek. Ez egy döntés. Méghozzá olyan alapvető értékválasztás, amelyet  az emberek csak egészen ritkán változtatnak meg. Éppen ezért egy szégyen alapú család - ugyanúgy és ugyanazért, mint a bántalmazó párkapcsolat - szinte soha nem javítható meg. Meg kell törni a szabályait és ki kell belőle lépni.

------------------------------------

1. Magyarul is lehet tőle egy könyvet olvasni a Grace Ministries Budapest kiadásában.

Az erőszakmentes önérvényesítés 2.

A NaNE Egyesület honlapján a letölthető kiadványok között1. találtam néhány nagyon jó anyagot az erőszakmentes kommunikációról. Mivel azonban ezek hosszú, az átlagos olvasó számára nem érdekes részek között találhatók, nem egyszerűen linket adok meg, hanem némileg szerkesztve közzé teszem itt ezeket.

Az alábbi három önérvényesítő technika nagyon hasznos lehet ...

1. Az elakadt lemez

Ez a technika fölöttébb hasznos, amikor megszabunk egy határt, és a személy, akihez beszélünk, nem figyel vagy vitatkozni kezd. Egyszerű technika, önérvényesítő állításokat mondunk, és szükség esetén megismételjük és újra meg újra megismételjük. A lényeg az, hogy ismételjük a mondanivalónkat és ne adjuk fel, amíg el nem érjük a célunkat.

Rita képtelen volt elérni, hogy a vízvezetékszerelő megjavítsa a csöpögő csapot. Valahányszor felhívta a szerelőt, az mindig kifogást keresett és megígérte, hogy majd visszahívja és megmondja, mikor tud menni. Fölösleges mondani, hogy sohasem hívta vissza és nem ment megszerelni a csapot. Miután hallott az „elakadt lemez” technikáról, Rita egy reggel, amikor biztos volt benne, hogy ott találja a szerelőt, elhajtott a műhelybe, és elkezdte:

„Szükségem van rá, hogy megjavítsa a csapot, mondja meg, mikor tud jönni. Ha három napon belül nem tud jönni, keresek egy másik vízvezetékszerelőt:”

A válasz: „Persze, asszonyom, épp most akartam hívni, majdnem kész vagyok,és megyek, ahogy lehet.”

Rita: „Rendben, mikor jön?”

Szerelő: „Ígérem, hamar.”

Rita: „Mégis, mikor jön?”

Szerelő: „Ide figyeljen, asszonyom, tudom, hogy szüksége van a javításra, és egészen biztos vagyok benne, hogy meg tudom oldani valamikor holnap vagy holnapután.”

Rita: „Ez már haladás, de én pontosan akarom tudni, hogy mikor jön.”

Szerelő: „Nem tudom pontosan megmondani, mert nem tudom,mikorra fejezem be ezt a munkát.”

Rita: „De meg tudja mondani pontosan, mert átjöhet holnap reggel 8-kor, és ha végzett a munkával nálam, mehet és befejezheti a másikat.”

Szerelő: „Oké, hölgyem, holnap 8-kor.”

Rita: „Telefonálok ma délután ötkor és holnap reggel fél nyolckor, csak hogy el ne felejtse.”

Szerelő: „Nincs rá szükség, megyek.”

Rita: „Köszönöm, de azért felhívom. A holnapi viszontlátásra.”

2. Az énközlés

Vádaskodás, általánosítgatás, ítélkezés és sértegetés nélkül, konkrétan megfogalmazzuk, hogy mi milyen kárt, fájdalmat okozott nekünk a másik, és javaslatot teszünk, hogyan lehetne legközelebb jobban megoldani a dolgot. Ezt a technikát akkor a legjobb alkalmazni, amikor megpróbálunk változtatni egy nem kielégítô helyzeten. Nem alkalmas kérés megfogalmazására vagy egy kérés elutasítására. 2.

lépései:

1. tény

2. érzés

3. gondolat/vélemény

4. igény

5. kérés

"Amikor tegnap a villamoson nem szóltál hozzám (tény), nagyon magányosnak éreztem magam (érzés), úgy gondoltam, hogy valami bajod van velem és büntetsz (vélemény). Szükségem van rá, hogy amikor veled vagyok, kicsit foglalkozz velem (igény). Szeretném, ha máskor nem utaznál velem némán, és ha bármi bajod van, elmondanád (kérés).

3. Kikerülni egy kezelhetetlen helyzetből

A harmadik technika arra való, hogy kikerüljünk egy kezelhetetlen helyzetből. Ha például a másik durva, támadó, gúnyos, szarkasztikus vagy agresszív kezd lenni, az alábbiakhoz hasonló zárómondatok használhatók:

• „Ez így nem megy. Beszéljünk nyugodtabb körülmények között.”

• „Jogom van hozzá, hogy meghallgassanak, és jogom van hozzá, hogy tiszteljenek.”

• „Nem engedem, hogy bárki így beszéljen velem.”

A beszélgetés befejezése után gyorsan menjen el vagy tegye le a telefont. Ha a másikat valóban érdekli a tisztességes és egyenlő kommunikáció, a jövőben minden bizonnyal óvatosabb lesz. Ha ez nem történik meg, nyilvánvaló lesz, hogy meg akarja tartani a hatalmat és az irányítást, és nem tiszteli mások jogait, és akkor ez figyelmeztető jel arra, hogy ennek az embernek a közelében mások jogai és határai sérülhetnek.

-------------------------------------------

1. Erő a változáshoz. Hogyan szervezzünk és működtessünk önsegítő csoportokat párkapcsolati erőszak áldozatainak és túlélőinek.

2. in: A jól műkdödő párkapcsolat. Szintén a NaNe Egyesület honlapjáról. Feltétlenül érdemes az egész anyagot elolvasni, nagyon röviden és nagyon jól foglalja össze a lényeget. Külön kitér arra, hogy mi NEM énközlés.

Az erőszakmentes önérvényesítés 1.

A NaNE Egyesület honlapján a letölthető kiadványok között1 találtam néhány nagyon jó anyagot az erőszakmentes kommunikációról. Mivel azonban ezek hosszú, az átlagos olvasó számára nem érdekes részek között találhatók, nem egyszerűen linket adok meg, hanem némileg szerkesztve közzé teszem itt ezeket.

Az önérvényesítô (asszertív) és az agresszív viselkedés összehasonlítása

Önérvényesítés: Szükségleteit, vágyait és érzéseit mások jogainak megsértése nélkül fejezi ki. Becsületes, ôszinte és egyenes.

Mi a célja az önérvényesítésnek?

Határok felállítása. Tisztelet kérni és kapni másoktól. Az önbecsülés megtartása és az  önmagunk feletti hatalom megélése. Jól mûködô kapcsolatok teremtése.

Mit kap?

Tiszteletet kap, becsüli magát és ô irányítja saját életét. Azok közül választja ki az ôt támogató személyeket, akik tisztelik a határait. Megtanulja megvédeni magát a bántalmazástól.

Agresszivitás: Mások rovására fejezi ki érzéseit és szükségleteit. Megsérti mások jogait és uralkodni akar.

Mi az oka az agresszivitásnak?

Dühös és mindenáron el akarja érni a célját. Nincs tekintettel más emberek érzé-

seire.

Mit kap?

Dühös marad, bûntudata van és irányítani akar másokat. Bántalmaz másokat és erôszakossá válhat. Végül tönkreteszi a kapcsolatait.

Az önérvényesítés nyolc aranyszabálya:

• Gondosan válasszuk meg a csatákat. Határozzuk meg céljainkat és döntsük el, pontosan mit akarunk elérni vagy megváltoztatni.

• Egyes szám elsô személyben beszéljünk, legyünk rövidek és gondosan válogassuk meg a szavainkat.

• Ne várjuk el, hogy mindenkinek tetszeni fog az új határokat betartó stílusunk. Ha dühös választ kapunk, vagy nem úgy mennek a dolgok, ahogy reméltük, ejtsük a témát és távozzunk.

• Próbáljuk meg nem felemelni a hangunkat. Maradjunk nyugodtak, határozottak és összeszedettek.

• Ismételjük el és próbáljuk el amit mondani akarunk mielôtt valóban megtesszük.

• Ne mentegetôzzünk; a határok felállítása mindig helyénvaló.

• Ismételjük meg mondanivalónkat, ha szükséges.

• Miután lezajlott az párbeszéd, értékeljük, hogy sikerült, milyen eredménnyel járt a kommunikációnk, sikerült-e elkerülni, hogy agresszívvá váljunk, és hogy hogyan tudnánk javítani asszertív (önérvényesítő) technikáinkon.

1. Erő a változáshoz. Hogyan szervezzünk és működtessünk önsegítő csoportokat párkapcsolati erőszak áldozatainak és túlélőinek.

Az együttműködő kommunikáció három fő lépése

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.


"Tegnap telefonált a bátyám és időpontot kért tőlem, hogy menjünk el együtt anyámhoz válságtanácskozni. A beszélgetés lényegét vázolom: 


- Ő csak 9 után ér rá anyámhoz eljönni.
- Akkor én nem tudok részt venni a beszélgetésen.
- Ne csináld már!
- Sajnálom, 9-kor késő.
- Mit csinálsz?
- Lefekszem aludni, hogy másnap 6:20-kor fel tudjak kelni az órára.
- Erre nem tudok mit mondani.
- Én sem.

Rendszeresen ilyen fajta beszélgetéseink vannak. Mit lehet ilyen helyzetekben csinálni? Hogyan tudnánk megegyezésre jutni egymással?"

Egy másik fajta, együttműködésre törekvő kommunikáció használatával.

Ez a következő lépésekből áll:

1. Megfogalmazom a szempontjaimat és igyekszem röviden érthetővé tenni a másik számára a miértet is. Ez utóbbi elég fontos. A másik ember gyakran teljesen más értelmezési keretben gondolkodik mint én, ezért a szempontot önmagában, teljesen máshogy értheti, mint ahogy én gondolom. Azokat az embereket, akik akarnak együtt működni, nagyban szokta segíteni, ha megértik a szempontjaim miértjét.

2. Igyekszem megérteni a másik szempontjait. Egy-két miért kérdés itt is segíthet abban, hogy azt értsem, amit a másik gondol és ne azt amit én tulajdonítok neki.

3. Keresek alternatívákat arra, hogyan lehetne a két szempontot egyeztetni, és azokat felvetem a másiknak, mint lehetőségeket.

4. lépésben a másik végiggondolja, hogy a javaslatom eléggé figyelembe veszi-e a szempontjait, ha igen, elfogadja. Ha nem, akkor előlről kezdődik a dolog, az első lépéstől, csak szerepet cserélve.

Ha az ember olyan emberrel beszélget, akinek kevés gyakorlata van az együttműködő kommunikációban, nagyon sokat segíthet a másiknak a következőkkel:

a. Rákérdez az ő szempontjaira. (Neked most az a fontos, hogy...?)

b. Ha a válasz után rákérdez, hogy jól értette-e meg a másik szempontjait. (Tehát akkor neked most az a fontos, hogy...?)

c. Ha az ember nyíltan kifejezi: itt most arra törekszik, hogy olyan megoldást találjon, ami mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszi. (Nekem fontos, hogy olyan megoldásra jussunk, ami mind a kettőnknek megfelel.)

d. Ha az ember alternatív megoldásokat tud megfogalmazni, különösen, ha azt is meg tudja fogalmazni, hogy melyik megoldásnak mi a haszna és mi a költsége.

Tehát az  este kilenc órai találkozás ötletére például a következőt lehetett volna válaszolni:

"Az nekem nagyon nem jó, mert este 9 után már nagyon nehezemre esik fent lenni és mégis meg kell tennem, akkor túlpörgök, nem tudok utána aludni és másnap is nagyon fáradt vagyok. Nem lehetne-e, hogy mégis van egy olyan rés a napodban, amit ki tudnánk használni vagy esetleg hárman megbeszélni telefonon vagy valami más módon megoldani a dolgot?"

Így a másik, mivel látja, hogy milyen nagy költsége van az általa javasolt ötletnek, vélhetően belegondol, hogy nem tud-e mégis valami olyan megoldást, aminek kisebb a költsége, mint az hogy a testvére ne tudjon elaludni és másnap is nagyon fáradt legyen.

Amikor az emberek látják, hogy a másiknak van egy olyan fontos szempontja, amire ők nem gondoltak, akkor az esetek többségében eszükbe szokott jutni valami olyan ötlet, ami figyelembe veszi azt.

Ha ez elsőre nem megy, akkor az ember újra és újra felvethet olyan alternatívákat, amelyek szerinte mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszik és akkor azt lehet tisztázni, hogy a másiknak miért nem jó mégsem az. Itt felmerülhetnek újabb szempontok és akkor azokat kell egyeztetni.

Ha csak a másik ember nem határozta el szilárdan, hogy márpedig ő senkire nem lesz tekintettel, és számára semmi más nem megfelelő, mint hogy pontosan az ő eredeti elképzelése valósuljon meg, ezzel a módszerrel egészen távoli és szemben álló szempontokat is lehet egyeztetni.