A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 12., kedd

szexelni vagy szeretkezni

Újra és újra találkozom azzal a meggyőződéssel, miszerint a férfiak (szemben a nőkkel, akiknek genetikailag nem igazán fontos a szexualitás) úgy vannak megkonstruálva, hogy biológiailag szükségük van a szexelésre. A szexelésre és nem a szeretkezésre.

Mindkettő a szexualitáshoz kötődik, de mások a céljaik és technikailag is mást csinálnak az emberek egyik illetve a másik esetben. 

szexelés = használlak, urallak
Nincs párbeszéd, spontaneitás, játékosság, nincs megnyílás, nincs kötődés. Az örömhöz nem kell a másik öröme, csak az egyik kielégülése a fontos. Az egyik kiszolgálja a másikat, nem számít, ez mennyibe kerül ez neki és hogyan érez közben. Az öröm forrása a másik uralása, gyakran a bántásig, megalázásig. 
 
szeretkezés = jó, hogy vagy; örülök neked, elfogadlak
Párbeszéd, spontaneitás, játékosság, megnyílás, kötődés.  A saját öröm nem képzelhető el a másik öröme nélkül, mind a két fél egyformán fontos. Az öröm forrása az odaadás és elfogadás.

 

Nos, senki nincs úgy megkonstruálva, hogy biológiailag predesztinálva van mások használatára és uralására. Ez egy választás, méghozzá életünk alapvető választása, hogy a szeretet irányába akarunk-e menni vagy a szeretetlenség irányába és másokat használni, uralni akarunk. 

Első esetben a szexualitásunkat szeretkezés formájában törekszünk megélni, második esetben szexelünk. Akár férfiak, akár nők vagyunk.

2022. január 16., vasárnap

a törvény betűje és szelleme

A szégyen alapú családok gyakran úgy mutatják magukat mintha keresztények, sőt, elkötelezett keresztények lennének. Gyakran tényleg fel tudják mutatni, hogy betartják a törvény betűjét, de törvény szellemével mindig szöges ellentétben vannak.

Valójában ezekben a családokban nincsenek is tényleges, mindenkire érvényes normák, hanem hogy mit szabad és mit nem, az mindig a családban hatalmat gyakorló személyek önkényétől, érdekeitől függ. Amit normáknak neveznek, az mindig az ő önkényük vagy érdekeik legalizálása.  

Szent Pálra hivatkozva (a hívő élete megszenteli a hitetlent is /1Kor, 7.14/)  a jó partival akkor is össze kell házasodni, ha nem egyszerűen nem hívő, hanem kimondottan és aktívan gyűlöli Istent vagy világosan megmondja,  nem gondolja, hogy neki be kéne a Tízparancsolatot tartania. Szűz Mária nagy tisztelőjeként lehet véresszájú antiszemitának lenni. Jó keresztény családapaként azt a nevelési elvet követni, hogy "nehogy már a gyerek azt higgye, hogy ő is valaki". A példák sora sajnos a végtelenségig folytatható.

Ezekben a családokban felnőtt emberek nem azt tanulják meg, hogyan kövessék a törvény szellemét, hanem azt, hogyan  játszanak a törvény betűjével, hogy a saját - adott esetben a törvény szellemével szöges ellentétben lévő -  kívánságaikat megvalósíthassák. Ha sikerült egy olyan kombinációt találni, amivel a törvény betűje szerint rendben van a dolog, akkor minden rendben. 

Ezeknek az embereknek felnőttként kell megtanulniuk, hogy ha a lelkiismeretüket akarják követni, akkor a törvény szellemét kell követniük, nem pedig a betűjével játszadozniuk. 

Az, hogy mi a törvény szelleme, nem valami bonyolult dolog. Az Újszövetség egyetlen mondatban összefoglalja: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat.” (Luk, 10.27)

Tehát, ha sikerült valami olyat kivariálnom - akár mások,  adott esetben akár a  többség támogatásával - amelyik ezek közül valamelyiknek ellentmond, akkor lehet, hogy betartottam a törvény betűjét, de a szellemével ellentétbe kerültem. Ez pedig, ha el is tekintünk ennek a távolabbi jövőre beígért következményeitől,  mindenképpen azt jelenti, hogy súlyos rosszakat fogok elkövetni, a világot nem jobbá, hanem rosszabbá teszem.

2020. február 23., vasárnap

kell hogy fájjon

Ha nincs az ember életében szerelem, az kell hogy fájjon.

Szerelemre gondolok, nem lila ködben való rohangászásra, hanem arra a legmélyebb kapcsolatra, ami két ember között lehetséges.

Ha ez nincs, akkor az egyik legfontosabb  hiányzik az életünkből.

Sok mindent szerethet az ember. Szeretheti a barátját, a hobbiját, a természetet, a csapatát, a családját az online barátját, a rajongóként a kedvenceit, a háziállatait, a hallottait, a könyveit, önmagát... 

Kell is hogy az ember ezeket a szereteteket állandóan gyakorolja. S ha ezt tesszük, akkor életünk, mint Sztanyiszlavszkij színészeinek a játéka, tényleg egyre egyszerűbb, könnyedebb, emelkedettebb és örömtelibb lesz.

Mindez azonban nem arra való, hogy lefedjük vele egy beteljesült szerelem hiányát. Ha ezt a fájdalmat blokkoljuk, akkor az élet áramlását blokkoljuk magunkban.

Ezek abban kell hogy segítsenek minket, hogy az élethez szükségszerűen hozzátartozó fájdalmak és veszteségek közepette se zárkózzunk be, ne váljunk önzővé és gonosszá, hanem meg tudjunk maradni a szeretetben, ezáltal olyan erőssé váljunk, hogy el tudjuk hordozni még az alapvető hiányok fájdalmát is. S ilyen módon elevenek maradva, ha megadatik, ki tudjunk teljesíteni egy szerelmet.






2016. május 15., vasárnap

A jó anya hajszolása

 
teljesen be tudja tölteni az ember életét. Azaz, teljesen tönkre tudja tenni.

Egy elég jó anya (1) el tudja fogadni a gyerekét, olyannak, amilyen. Minden gyerekben van valami szeretnivaló. Ezt meglátja és örömét találja a gyerekben. Észreveszi, ha a gyerek éhes, fáradt, fázik, nyugtalan, stb. és gondoskodik róla. Elfogadó jelenlétével, örömével és megbízhatóságával biztonságot ad a gyereknek. 

A gyerek, ahogy lassanként felnőtté válik, átveszi az elég jó anya funkcióit. El tudja magát - és azért aztán másokat is - fogadni olyannak, amilyenek. Meglátja magában -  és ezért aztán másokban és egyáltalán az életben -   a jót és ebben örömét találja. Észreveszi ha valakinek - beleértve saját magát is - valami baja van, meg tudja nyugtatni, tud róla gondoskodni.  Elfogadó jelenlétével, örömével és megbízhatóságával biztonságot ad magának és másoknak.

Azok az emberek, akiknek az anyjuk nem volt elég jó, a gyerekkori anyai segítség hiányát egyfajta rendívül fájdalmas és nyugtalanító űrként, hiányként élik meg.  

Az ember persze  be akarja ezt tölteni és elkezdődik a hajsza valaki iránt, aki mindig elfogad, aki mindig elérthető a számomra, aki mindig észreveszi mire lenne szükségem és mindig gondoskodik rólam, mindig megvigasztal, mindig felvidít, mindig szeret engem - az ideális jó anya iránt.   Itt az ember nem egy tényleges személyt keres, hanem egy fantáziaképet arról, hogy tökéletes biztonságban vagyok, mert a jó mama tökéletesen ellát engem, minden eddigi frusztrációért és keserűségért  megvigasztal és kárpótol.

A többiek annyiban érdekesek és vonzóak, amennyiben az ember ezt a fantáziaképet beléjük látja. Ez a belelátás megdöbbentően független tud lenni a másik tényleges valóságától. Persze  legkönnyebb azokba belelátni, akik valamiféle anyai vagy támogató szerepben vannak az életében (anyám, anyósom, idősebb rokonaim, szerelmeim, idősebb barátaim, pszichológus, lelkivezető)  de el lehet oda is jutni, hogy az ember mindenkiben ezt keresi, mindenkitől ezt várná el. 

Amint megjelenik valaki, akibe az ember ezt a fantáziaképet beleláthatja, azonnal felfokozott várakozással lesz iránta, az egész biztonsága attól kezd függeni, hogy megkapja-e a másiktól az áhított teljes elfogadást.  Ezzel az ember rögtön egy regresszív pozícióba helyezi magát, úgy definiálja a kapcsolatát a másikkal, mint egy kicsi baba kapcsolatát a mamájával. Felnőttként ugyanis az ember stabil önértékeléssel és önelfogadással kell már rendelkezzen, s így nem függhet  az egész biztonsága azon, hogy X vagy Z elfogadja-e őt vagy sem.

Azok az emberek, akik lelkileg többé-kevésbé épek, érzékelvén, hogy a másik nem a tényleges személyükhöz viszonyul és a közelségre való igénye messze több, mint a köztük lévő  lehetséges tényleges közelség, nem fogadnak el egy ilyen baba-mama viszonyt. Ezt persze, aki ezt keresi, a saját személye elutasításának éli meg, s nem annak, ami valójában: valóban kudarc, de annak a kudarca,  hogy függetlenül a másik tényleges személyétől egy fantáziaképet akarok behajtani rajta. 

Ezt az egyenlőtlen viszonyt csak olyanok fogadják el, akik tényleg azt akarják, hogy az ember úgy függjön tőlük, mint egy baba a mamájától - a legbiztosabb út a bántalmazó viszonyhoz. De még ha nem is kerül az ember bántalmazó viszonyba, éveket vagy akár évtizedeket is lehet értelmetlenül küzdeni olyan emberekkel való közeli kapcsolatért, akikkel - lévén annyira különbözőek az értékeink és a mentalitásunk - objektíve lehetetlen köztünk közeli kapcsolat, vagy ami még rosszabb, szeretni  nyilvánvalóan nem képes és nem akaró emberek "szeretetéért". 

A nem elég jó anya által hagyott űrt nem lehet azzal betölteni, hogy az ember felnőttként gyerek-anya kapcsolatba kerül valakivel.

Meg lehet viszont tanulni - ha nem gyerekként, akkor most felnőttként - átvenni az elég jó anya funkcióit: Elfogadni magunkat és másokat is olyannak, amilyenek vagyunk. Meglátni a jót mindenben és mindenkiben és ebben örömet találni. Észrevenni, ha valakinek baja van, tudni megnyugtatni, gondoskodni. Az elfogadásunkkal, az életben való örömünkkel, a megbízhatóságunkkal biztonságot adni magunknak és másoknak.


--------------------------------------------------------------------
1. Az elég jó anya Donald Winnicott (Plymouth 1986  - London 1971) angol gyermekorvos és pszichoanalítikus által bevezetett fogalom. Ezzel azt a nagyon fontos dolgot fejezte ki, hogy egy anyának nem kell tökéletesnek lennie, lehet számos hibája és gyengesége, de ha  gyerekéhez alapvetően figyelmesen, elfogadóan és támogatóan viszonyul, akkor megadja azt a segítséget, amivel a gyerek a saját biztonságát, önbecsülését és a világhoz való aktív, cselekvő viszonyát jelentősebb problémák nélkül fel tudja építeni.

2015. december 27., vasárnap

Szeret vagy használ?


János foggal-körömmel ragaszkodik Mártához. Zokogva könyörög neki, hogy soha ne hagyja el. Megesküdteti, hogy mindig együtt lesznek. Mert ő nagyon szereti és tönkremegy Márta nélkül.

Nagyon szereti vagy nagyon fontos neki, hogy használhassa?

Ha nagyon szereti, akkor nagyon fontos neki Márta jóléte és ezért sok mindent megtesz - akkor is, ha adott esetben ez nehezére esik, meg kell erőltetnie magát. És ezt abszolút magától értetődőnek tartja, nem vár ezért hálát. Észreveszi, ha Márta fáradt, kimerült, beteg, ilyenkor leveszi róla a terheket és gondoskodik róla.  Fontos számára Márta fejlődése, kiteljesedése, figyel erre és támogatja ebben. Érdeklődik iránta, örül a sikereinek, az örömeinek. Mellette áll, támogatja kudarc esetén vagy ha mások bántják. Minden ügyükben tekintettel van Márta szempontjaira is. Komolyan veszi a véleményét, a nézeteit, mindig tisztelettel van iránta.

Ha használni akarja, akkor az a nagyon fontos, hogy a saját kényelme és élvezetei érdekében mindent megkapjon Mártától.   Mindig az ő rendelkezésére kell állnia és  ki kell őt szolgálnia, ha Márta fáradt, kimerült vagy beteg, akkor is - ezeket egyszerűen nem veszi észre vagy nyavalygásnak, hisztinek minősíti. Ha esetleg nem kapja meg, amit akar, akkor duzzog, jeleneteket rendez, vádaskodik.

Márta fejlődése, kiteljesedése valahogy soha nem téma, és ha esetleg mégis előkerül, többnyire nincs rá se pénz, se idő. Mindig János van a központban,  akit nem különösebben érdekelnek Márta sikerei, örömei. Viszont, ha Mártát kudarc éri vagy mások bántják, többnyire ő is ellene fordul.

Minden János szempontjai szerint rendeződik, ha neki szórakozhatnékja van, nem számít, hogy Mártának még dolgoznia kellene vagy fáradt, magától értetődik, hogy ő is lelkesen részt kell vegyen benne.  Ha Jánosnak nincs kedve kimozdulni, akkor Márta is üljön szépen otthon.

Magától értetődik, hogy mindenben János véleménye, nézetei a helyesek, olyannyira, hogy János akár Márta legalapvetőbb értékein is keresztülgyalogol, ha azok éppen nem  az ő kényelmét szolgálják. Ez esetben  mindig Márta a hülye, az elmebeteg, a bigott, a nem normális, és ismét a hisztis és túlérzékeny. Amikor Jánosnak valami nem tetszik, olyankor a legcsekélyebb respektus sem jár Mártának.

Ez esetben az, hogy János nagyon ragaszkodik  Mártához, nem azt jelenti, hogy szereti, hanem éppen ellenkezőleg, hogy a szeretetlenségéhez ragaszkodik.

Ahhoz, hogy János ilyen érzéketlen legyen Márta iránt, valamikor a szeretet helyett a szeretetpótlékokat kellett választania. Igazából kevés jelentősége van annak, hogy ez egy tudatos döntés volt vagy önmaga előtt is elmaszkolva kis lépésekben jutott el ide. A lényeg, hogy nem akar kapcsolódni, nem akarja magát kiszolgáltatni, nem akarja a szeretet bonyolult és törékeny örömeit.

Ő a vashídon megy. Intimitás helyett szex, együttműködés helyett uralni a másikat, bizalom helyett biztosítékok: pénz, hatalom, presztizs. Nyitottság helyett kényelem, öröm helyett önvigasztalás.(Természetesen neki  is lehetnek érzékeny pillanatai, meleg érzései, de a választásaiban ezek alig játszanak szerepet.) S ez egy olyan alapvető döntés, amit felnőtt emberek csak a legritkább esetben szoktak megmásítani.1

János döntésének nem csak egy siralmasan alacsony moralitás az eredménye, hanem egy súlyosan patológiás pszichés működés is, amelyet regressziók és elharító-mechanizmusok uralnak. Mártával való kapcsolata ezt állandósítja. Márta  azáltal, hogy kiszolgálja János destruktív igényeit, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy János mind morálisan, mind pszichológiai szinten egyre lejjebb süllyedjen. Jánosnak ez azonban tökéletesen megfelel, ő ebben a kapcsolatban pontosan azt kapja, amit akart.

Sokszor Mártának is. Ha ő is feladta a szeretetet, akkor a számára is megvan az az előny, hogy nem kell kapcsolódnia és a szolgálataiért, ő is megkapja, amit akar: pénzt és presztizst.  Ha azonban nem adta fel a szeretetet, akkor szenved, szorong, depressziós, pánikrohamai vannak. Többnyire azonban nem lép ki, mert mélyen úgy hiszi, hogy neki ennél több nem jár és nem juthat. Ez nem igaz. Jár is és jut is.  
........................................................................................... 
1. Természetesen nem úgy van, hogy valaki vagy szeret vagy nem, hanem a teljes szeretet és a teljes szeretetlenség között rengeteg átmenet van. Nagyon kevés olyan ember van, aki az egyik vagy a másik végponton van, többnyire valahol köztes helyen szoktunk lenni. Ahhoz azonban, hogy valaki úgy viselkedjen, mint János, erőteljesen a szeretetlenség irányába kell eltoldva lenni (noha itt sem záródik be mindenki minden ponton egyformán). Ezt a pozícióját egy felnőtt ember nagyon ritkán szokta megváltoztatni. Mindazonáltal - az ember szabad akarata miatt - ez egy olyan dolog, amit nem lehet százszázalékosan kiszámítani. Amikor a terápiában megpróbáljuk megbecsülni, hogy valaki hol van ezen a skálán, mindig nagyon sok oldalról megnézzük ezt és nagyon sokszor megpróbáljuk, hogy nem akar-e a másik mégis a szeretet irányába mozdulni.

2015. december 6., vasárnap

nekem ennél több nem jár

Az ember felnőttként annyira értékeli magát, amennyi szeretetet, elfogadást gyerekkorában kapott. 
Ha csak keveset, akkor felnőttként - akkor is  ha rendkívüli teljesítményei vannak, szeretetreméltó és kivételesen szép -  meg lesz róla győződve, hogy  értéktelen, szerethetetlen és csúnya. Azt hiszem, talán ez utóbbi mutatja legjobban, hogy a valóságtól teljesen elszakadva, milyen extrém negatív képük lesz az ilyen embereknek magukról: feltűnően szép nők komolyan meg vannak arról győződve, hogy csúnyák. 

Azokban a családokban ahol kevés a szeretet és az elfogadás, ott többnyire sok szokott lenni a bántalmazás. S ha ez egy középosztálybeli család, akkor még azt is kell gondolnia az itt felnövő gyereknek, hogy ez a szeretetlen, bántalmazó család szerető és védelmező -   a szeretetlen és veszélyes külvilággal szemben nincs más menedék. Ilyen családban felnőve a szeretet fogalmába - a családban szokásos bántalmazás mértékének megfelelően - akár extrém szeretetlenségek is beleférnek.  

És akkor az ember belemegy egy olyan partnerkapcsolatba, amelyben a másik - gyakran messze -   a saját kvalitásai alatt van és  ráadásul még szeretetlen is vele. És ezt abszolut nem látja.

Egy harminc év körüli fiatalember azzal keresett meg, hogy neki túl magasak az igényei és ezért nem tud párt találni magának, ő biztos nem tud kötődni. Amikor végignéztük a párkapcsolatait, kiderült, hogy olyan nőket választ, akik kulturálisan és intellektuálisan mélyen alatta vannak és akik ráadásul kimondottan szeretetlenek vele. Úgy érezte, hogy neki ennél több nem jár, ő ennél többet nem kaphat. A lelke egészséges része nem bírta ezeket a méltatlan kapcsolatokat és mindig kilépett belőlük.

Mások bent maradnak és úgy gondolják, minden rendben van. Náluk a testük jelez.  Különféle pszichoszomatikus tüneteik vannak, erősen  meghíznak, állandó és semmire el nem múló nőgyógyászati gyulladásaik vannak. Vagy a lelkük, némi kerülőúton. Engem gyakran szorongással, pánikrohammal, depresszióval keresnek meg, s amikor kicsit körbejárjuk, kiderül, hogy ezek mind annak a jelzései, hogy egy "nekem több nem jár" kapcsolatban vannak.

A megoldás minden esetben ugyanaz: sokkal-sokkal magasabbra kell tenni a mércét.

Mert ennél sokkal több jár. És ha az ember végigmegy azon a hosszú úton, hogy vissza tudja utasítani azt amilyen szeretetlenül elutasították és képes lesz szeretni magát; és nem fogadja el azt a szeretetlen és igaztalan ítéletet, amit kimondtak róla, és képes lesz értékelni magát; és a szeretetet szeretetnek, a szeretetlenséget szeretetlenségnek tudja látni - akkor jut is.