2006. november 24., péntek

Ecce ego mitte me


Izajás válasza az Úrnak. Ime itt vagyok, küldj engem! (Iz 6,8) Ez volt Sára örökfogadalmi jelmondata 1940-ben.

1943 őszén felajánlja magát, „mint Társaság áldozatát: azon esetre, ha Egyház üldözés, a Társaság és Testvérek üldöztetése következne be...”

1944 december 27-én a nyilasok Sárát zsidók bújtatásáért a Dunába lövik.

A társaság minden tagja és az általuk menekített közel ezer zsidó épségben átvészeli a háború még ezután elkövetkező legrettenetesebb hónapjait.

1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásakor a Szociális Testvérek Társasága a legtöbb szerzetesrenddel ellentétben nem szétszóródott, hanem a 160 nővér illegalitásba vonult. A Társaság az illegalitás negyven éve alatt – noha a tagjának lenni végig államellenes bűncselekménynek számított – 74 új fogadalmas testvérrel gyarapodott.

Sára mindehhez azzal a titokzatos hatalommal élt, amelyet Isten a keresztségben minden megkereszteltnek megad.

A halottakért felajánlott szentmiségben a következőket mondja a pap: „Add, hogy aki a keresztségben titokzatos módon részesült Fiad halálában, részesüljön feltámadásában is.”

Azt jelenti ez, hogy aki Krisztusért és Vele együtt hajlandó belépni a szenvedésbe, annak Isten Krisztus megváltói hatalmából is részt ad.

Ecce ego mitte me!

2006. november 12., vasárnap

Akarat és értelem

Szeghy Ernő úgy magyarázza ezt Teresa műveinek fordításában, hogy az első amit a novíciusnak meg kell tanulnia – és ezt aztán egész életében gyakorolnia is kell –, hogy állandóan Istenre gondoljon.

Ez a dolog teljes félreértése. Isten jelenlétében lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy az értelmemet irányítom Istenre, hanem azt, hogy az akaratommal irányulok Rá.

Az akarat és értelem két különböző képessége a léleknek, egyáltalán nem szükséges, hogy párhuzamosan működjenek. Abban a mértékben ahogy az ember akarata Istenre irányul, az Ő jelenlétében van. Eközben az értelme szabad, azt bármivel tudja foglalkoztani.

Így teljes mértékben lehetséges, hogy az ember Isten jelenlétében legyen és közben szellemi munkát végezzen.

Ilyenkor nagyon hasonló dolog történik, mint amikor az ember Isten jelenlétében dolgozik: akarata a szerelmére irányul, értelmével a munkáját végzi.

2006. október 24., kedd

Hogyan lehet Rajta kívül másra is figyelni

A szemlélődő rendek a legfiatalabb novíciustól kezdve a legidősebb szerzetesig minden tagjuknak alapgyakorlatként előírják, hogy állandóan Isten jelenlétében legyenek.

Thomas Merton hosszan panaszkodik, hogy nem tud egyszerre Isten jelenlétében lenni és szellemi munkát végezni.

Azt hiszem, Merton soha nem volt nagyon szerelmes.

Amikor az ember nagyon szerelmes, és egy találkozás után hazamenve nekiáll a dolgaival foglalkozni, olyankor nem a szerelmére gondol folyamatosan, hanem a dolgait csinálja. Mégis, eközben a szerelem teljesen betölti. Az ember nem oszcillál a szerelem és a munka között, hanem miközben dolgozik, teljesen betölti a szerelem.

Ilyenkor nagyon hasonló dolog történik, mint amikor az ember Isten jelenlétében dolgozik: akarata a szerelmére irányul, értelmével a munkáját végzi.

2006. október 14., szombat

Keresztes Szent János és Jung

Az Internet kármelita csomópontjainak feltérképezését Keresztes Szent Jánossal kezdtem. Mindjárt az első néhány site között, amelyet a Google kiadott, egy pornográf homoszexuális lap is volt, kulcsszóként a Szellemi páros énekkel. Ettől kezdve mindig előre megnéztem, mi az az oldal, amelyet megnyitok, de ennek ellenére ezután is beleszaladtam még jó néhány ilyen lapba.

Ezek a lapok megrázóan hitellenesek vagy istenkáromlóak, de ezt legalább nyíltan vallják. Van azonban egy csomó olyan lap – közöttük kármelita rendházak lapjai is! –, amelyek nem kevésbé hitellenes dolgokat tartalmaznak, miközben úgy mutatják magukat, mintha a katolikus álláspontot képviselnék.

Kármelita rendházak lapjain is feltűnnek például olyan ajánlott irodalmak, amelyek a jungi „pszichológia” keretein belül értelmezik Keresztes Szent Jánost.

Jungról a legkevesebb, amit el lehet mondani, hogy egész életében súlyos démoni befolyás alatt állt. Ezt egyébként ő maga is hosszan részletezi életrajzában. „Pszichológiai” elmélete, amelynek keretén belül ma oly divatos Keresztes Jánost értelmezni, nyílt istenkáromlás. Nem csak mellékesen az, nem csak a keresztény elemzők mutatják ki róla: ez az istenkáromlás Jung kimondott célja. Életrajzában egy olyan fiatalkori „látomását” mondja el mint önértelmezése alapját, amely obszcén módon káromolja Istent. Egyik kései fő művét pedig, amelyben egész „pszichológiáját” összefoglalja, kizárólag annak szentelte, hogy kiöntse magából mindazt a gyűlöletet, amely őt évtizedeken át fűtötte Isten ellen.

Noha én személyesen – családom szegényparaszti ágán keresztül –, és szociológusként is – éveken át szegény-kultúrákat kutatva – jól ismerek olyan világokat, ahol nem sokat bajlódnak a középosztálybeli elfojtásokkal, hanem úgy adják ki az indulatokat, ahogy azok jönnek, valamint évtizedek óta pszichoanalízissel foglalkozva is láttam egyet s mást, mégis meg kell mondjam: Jung Isten elleni gyűlöletéhez foghatóval nem találkoztam.

Hogy Jungot manapság mint a lélek zseniális ismerőjét és jótevőjét szokás ünnepelni, az semmit nem jelent. Ahogyan sokan a század tömeggyilkos diktátorait sem külső parancsra ünnepelték, hanem mert ezek a diktatúrák nagyszerűen kiszolgálták különféle lelki, anyagi vagy hatalmi igényeiket, ugyanúgy sokan vannak ma is, akiknek lelki, anyagi vagy hatalmi igényeit az szolgálja ki, ha az istenkáromlást pszichológiának nevezik.

Lehet, hogy valakinek a világ másik végén, Kelet-Európáról mit sem tudva, be lehetett magyarázni, hogy a kelet-európai diktatúrák emberbarát rendszerek. Én azonban egy ilyen diktatúrában felnőve láttam, hogy ahhoz, hogy valaki ne lássa a valóságot, komolyan el kellett sötétítenie az értelmét, s ez csak akkor volt lehetséges, ha előtte az akaratát is elsötétítette. Ugyanígy, ha valaki egy sort sem olvasott Jungtól, annak be lehet adni, hogy az egyik legnagyobb keresztény misztikus a jungi „fejlődéselmélet” egyik aleseteként értelmezhető. De ha valaki legalább Jung említett két könyvét olvasta (aki nem, az hogy írhat Jungról?), az csak akkor nem látja a báránybőr alatt a farkast, ha ez a vakság valami olyan lelki, anyagi vagy hatalmi igényét szolgálja ki, amely elsötétíti az akaratát. Ehhez aztán persze az értelme is hozzásötétül.

2006. október 3., kedd

Én a Júdásokért is meghaltam

„Én a Júdásokért is meghaltam...” mondta egyszer Jézus Sárának.

A boldoggáavatási miséről hazamenet felszállt három fiú a metróra. Turisták lehettek. Egyikükön egy közismert sátánista együttes trikója volt, az elején keresztet mocskoló kép, a hátulján rombolást dicsőítő felirat. Idegenségüket kihasználva szerettek volna belekötni valakibe, de nem mertek. Félszeg idétlenséggel vigyorogtak egymásra.

Miközben imádkoztam értük, hirtelen teljesen egyértelművé vált a számomra, hogy Jézus valóban meghalt a Júdásokért is. Amikor meghalt, ez a három fiú is a szeme előtt volt, értük is tette azt. Most pedig a lealjasodottságuk ellenére nem vonja meg tőlük a szeretetét.

Ugyanilyen élesen világos volt közben az is, hogy ugyanakkor semmiféle kompromisszumot nem köt a rosszal.

És az is, hogy ez a szeretet, amely nem köt semmiféle kompromisszumot a rosszal, az abszolút hatalom.

2006. szeptember 17., vasárnap

A másik történet

Már régóta tudom, hogy az életünknek két története van. Az egyik, ami az élet látható terében történik. Ezt szokás az életnek tartani. De van egy másik történet is. Az életünk igazi története – Isten szerint.Van néhány olyan pillanat az életünkben, amikor ez a másik, ez az igazi történet hirtelen áttör a szemmel látható történésen, és érzékelhetővé válik.
Ott álltunk a tér szélén a magas vaskordon mögött, pont a téren ülőkre láttunk. Sára boldoggáavatási miséje zajlott. Előttem egy pap állt. Neki sem jutott már jegy belülre. Azért eljött. Odafurakodtam a kordonhoz, hogy jobban lássak, az ott álló asszonyok széthúzódtak és beengedtek maguk közé. Ment szépen a ceremónia.
S egyszer csak elkezdett érezhetővé válni a másik történet. A láthatót közvetítette a tv. A nem láthatót, azokat a kéréseket, amelyeket Isten majd tizenöt év múlva fog teljesíteni, azokat az önátadásokat, amelyeket Isten most elfogadott, mindazoknak az életét, akiket Sára ebben az órában a pártfogásába vett, azokat a találkozásokat, amelyek itt köttettek... majd csak ott fogjuk látni, ahol mindent úgy ismerünk meg, ahogy minket ismernek.
Ebben a szeptemberi napsütésben mégis egyszer csak ez a másik történet annyira intenzívvé vált, szinte fizikailag érzékelni lehetett, hogy mi, akik ott ülünk és itt állunk, nemcsak a tv közvetítésnek, hanem ennek is a szereplői vagyunk – sőt elsősorban ennek vagyunk a szereplői.