2013. március 19., kedd

A sérelmek kezelése

Egy olyan helyzetben, amikor az ember úgy érzi, hogy vádolják vagy bántják, alapvetően két módon reagálhat a dologra.

Első esetben arra törekszik, hogy a konkrét helyzetben minimalizálja azt a rosszat, ami őt érheti, minél kevesebb fájdalom érje, minél kevesebb erőfeszítést kelljen tenni. Ezt általában az az érzés szokta kísérni, hogy az emberen már annyi teher van, hogy nem bír többet. Ilyenkor az ember általában úgy utasítja el a vádakat, úgy értelmezi a bántást, hogy a helyzetért a másik rosszaságát, hiányosságát teszi felelőssé. Ez pillanatnyilag tényleg könnyebbséget szokott hozni. Hosszú távon azonban hatalmas károkat okoz, mert nagyrészt az így húzott védőfalakból épül az a fal, ami az embert elszigeteli másoktól és magányossá teszi.

Ha az ember nem akarja ezt a falat építeni, nem akarja bezárni magát e mögé a fal mögé, akkor az adott helyzetben a következő kérdésre kell választ keresnie: Lehetséges-e a helyzetnek egyéb magyarázata, minthogy a másik gonosz vagy hülye? Nagyon gyakran lehetséges, méghozzá a következő irányokban:

Az embernek először is meg kell vizsgálnia magát, hogy nem hagyta-e tényleg figyelmen kívül a másik igényét, kívánságát, szempontjait. Amennyiben úgy találja, hogy de igen, akkor meg kell nézni, hogy miért történt ez. Azért-e mert valami fontosabb, értékesebb szempont miatt döntött így? Ha igen, akkor érdemes ezt elmagyarázni a másiknak, az emberek az esetek többségében ezt meg szokták érteni és el szokták fogadni. Vagy gyengeségből, gyávaságból, sérültségből, a nehézségeket, fájdalmakat elkerülendő nem volt tekintettel a másikra. Nagyon fontos, hogy ez ember ezt meglássa és bevallja magának. Általában néhány tipusu helyzet szokott lenni, ahol az ember kudarcot vall. Ezek mögött többnyire gyerekkori sérülések húzódnak meg, amelyeket ha sikerül feltárni, a helyzetek megoldásai radikálisan javulni szoktak.



A második irány annak a megvizsgálása, hogy az a dolog, amit én az én élettörténetemmel, családommal, tapasztalataimmal, kultúrámmal nem érzékelek rosszak, vajon a másik számára az ő élettörténetével, családjával, az ő tapasztalataival és kultúrájával nem jelenthet-e mégis rosszat. Tehát azzal együtt, hogy én nem tettem a másiknak semmi rosszat, a másik nem érezheti-e mégis - a saját szempontjából érthetően - hogy valami rossz érte. Ezt általában meg lehet beszélni a másikkal és néhány megbeszélés meg szokta oldani a problémát.

Ehhez szorosan kapcsolódik a harmadik irány, amikor az ember azt próbálja megkeresni, hogy nem lehet-e a másiknak valami olyan gyerekkori lelki sérülése, amiért valamit, ami nem ellene van, bántásnak érez. Ha ezt az ember nem vádlásként és számonkérésként, hanem segítő szándékkal, együttérzően tudja elmondani, akkor ez nagyon sokat szokott segíteni. Itt mindig az szokott lenni a koreográfia, hogy valamit ami bizonyos pontokon hasonlít egy gyerekkori bántásra, az ember általában úgy érzékeli, mintha ugyanúgy bántanák, mint gyerekkorában, akkor is, ha erről szó sincs. Ezért nagyon fontos, hogy az ember ne csak megértse ezeket a hasonlóságokat, hanem azzal is segítsen a másiknak, hogy lehetőleg nem viselkedik a gyerekkori bántalmazáshoz hasonló módokon.
Érdemes az egész kérdés megvizsgálását írásban végezni. Már csak azért is, mert mind a sérülések mind a kulturális különbségek esetében néhány fontos pontot kell csak megragadni ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet és ebben sokat segít, ha az ember adott esetben vissza tudja nézni az előző hasonló esetek elemzését. Az egyszerűbb problémákon általában már egy alapos elemzés is nagyon sokat szokott segíteni. Súlyosabb esetben, mélyebb sérülések esetén többször is vissza kell térni a kérdésre, de minden egyes alkalommal közelebb jut az ember a probléma megoldásához.

2013. február 5., kedd

Mély bizonytalanságérzetet keltő kérdéseimre kaptam választ

"Szia Kata,
ezer örömmel válaszolok.
Amit nekem jelentett, hogy hozzád járhattam: 
Ez alatt a két-három hónap alatt mély bizonytalanságérzetet keltő kérdéseimre kaptam választ, és támogatást a döntések meghozatalához. Az együtt töltött idő alatt megnyugodtam, és belekerültem egy olyan állapotba, amit azt hiszem azelőtt soha nem tapasztaltam - olyan érzés volt még az utolsó alkalom után is sokáig, mintha a tiszta szeretetben lebegnék. Semmi nem számított, éreztem, hogy minden ebből fakad, és ehhez tér vissza. Sokkal együttérzőbb, türelmesebb lettem másokkal, máshogy néztem az emberekre.

Az egyik alkalmunk alatt pedig - ugyan nem titkoltan nem vagyok vallásos - egy, a bibliából származó idézettel, amit mondtál, olyan érzés robbant szét a lelkemben, ami fizikailag is hatással volt rám - mintha egy emelettel feljebb kerültem volna a mélyből. Ott és akkor ez nekem "AHA" élmény volt. 

Azóta sajnos az állandó stressz, rohanás és anyagi dolgokra koncentrálás sokat rontott a fenti állapoton. Így elhatároztam, hogyha a magánéletemben megkezdett változtatás tavasszal beteljesedik, mindenképpen vissza szeretnék hozzád térni. 


Őszintén nagyon köszönök mindent!"

2013. január 30., szerda

Az együttműködő kommunikáció három fő lépése

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.


"Tegnap telefonált a bátyám és időpontot kért tőlem, hogy menjünk el együtt anyámhoz válságtanácskozni. A beszélgetés lényegét vázolom: 


- Ő csak 9 után ér rá anyámhoz eljönni.
- Akkor én nem tudok részt venni a beszélgetésen.
- Ne csináld már!
- Sajnálom, 9-kor késő.
- Mit csinálsz?
- Lefekszem aludni, hogy másnap 6:20-kor fel tudjak kelni az órára.
- Erre nem tudok mit mondani.
- Én sem.

Rendszeresen ilyen fajta beszélgetéseink vannak. Mit lehet ilyen helyzetekben csinálni? Hogyan tudnánk megegyezésre jutni egymással?"

Egy másik fajta, együttműködésre törekvő kommunikáció használatával.

Ez a következő lépésekből áll:

1. Megfogalmazom a szempontjaimat és igyekszem röviden érthetővé tenni a másik számára a miértet is. Ez utóbbi elég fontos. A másik ember gyakran teljesen más értelmezési keretben gondolkodik mint én, ezért a szempontot önmagában, teljesen máshogy értheti, mint ahogy én gondolom. Azokat az embereket, akik akarnak együtt működni, nagyban szokta segíteni, ha megértik a szempontjaim miértjét.

2. Igyekszem megérteni a másik szempontjait. Egy-két miért kérdés itt is segíthet abban, hogy azt értsem, amit a másik gondol és ne azt amit én tulajdonítok neki.

3. Keresek alternatívákat arra, hogyan lehetne a két szempontot egyeztetni, és azokat felvetem a másiknak, mint lehetőségeket.

4. lépésben a másik végiggondolja, hogy a javaslatom eléggé figyelembe veszi-e a szempontjait, ha igen, elfogadja. Ha nem, akkor előlről kezdődik a dolog, az első lépéstől, csak szerepet cserélve.

Ha az ember olyan emberrel beszélget, akinek kevés gyakorlata van az együttműködő kommunikációban, nagyon sokat segíthet a másiknak a következőkkel:

a. Rákérdez az ő szempontjaira. (Neked most az a fontos, hogy...?)

b. Ha a válasz után rákérdez, hogy jól értette-e meg a másik szempontjait. (Tehát akkor neked most az a fontos, hogy...?)

c. Ha az ember nyíltan kifejezi: itt most arra törekszik, hogy olyan megoldást találjon, ami mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszi. (Nekem fontos, hogy olyan megoldásra jussunk, ami mind a kettőnknek megfelel.)

d. Ha az ember alternatív megoldásokat tud megfogalmazni, különösen, ha azt is meg tudja fogalmazni, hogy melyik megoldásnak mi a haszna és mi a költsége.

Tehát az  este kilenc órai találkozás ötletére például a következőt lehetett volna válaszolni:

"Az nekem nagyon nem jó, mert este 9 után már nagyon nehezemre esik fent lenni és mégis meg kell tennem, akkor túlpörgök, nem tudok utána aludni és másnap is nagyon fáradt vagyok. Nem lehetne-e, hogy mégis van egy olyan rés a napodban, amit ki tudnánk használni vagy esetleg hárman megbeszélni telefonon vagy valami más módon megoldani a dolgot?"

Így a másik, mivel látja, hogy milyen nagy költsége van az általa javasolt ötletnek, vélhetően belegondol, hogy nem tud-e mégis valami olyan megoldást, aminek kisebb a költsége, mint az hogy a testvére ne tudjon elaludni és másnap is nagyon fáradt legyen.

Amikor az emberek látják, hogy a másiknak van egy olyan fontos szempontja, amire ők nem gondoltak, akkor az esetek többségében eszükbe szokott jutni valami olyan ötlet, ami figyelembe veszi azt.

Ha ez elsőre nem megy, akkor az ember újra és újra felvethet olyan alternatívákat, amelyek szerinte mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszik és akkor azt lehet tisztázni, hogy a másiknak miért nem jó mégsem az. Itt felmerülhetnek újabb szempontok és akkor azokat kell egyeztetni.

Ha csak a másik ember nem határozta el szilárdan, hogy márpedig ő senkire nem lesz tekintettel, és számára semmi más nem megfelelő, mint hogy pontosan az ő eredeti elképzelése valósuljon meg, ezzel a módszerrel egészen távoli és szemben álló szempontokat is lehet egyeztetni.

2013. január 16., szerda

Felismertem, mik az én belső mozgatórugóim

"Hosszútávú terveinket illetően volt egy dolog, amiben sehogy sem tudtunk megegyezni a férjemmel. Sokszor nekiültünk megbeszélni, de nem közeledtek az álláspontok 2-3 év alatt sem. Bár ez nem érintette közvetlenül mindennapi életünket, kezdett érezhetően eltávolítani minket egymástól.

Sejtettem, valami mélyebb oka kell legyen annak, hogy nem jutunk előbbre, hogy ennyire ragaszkodom álláspontomhoz, hogy képtelen vagyok az ő szemével látni a dolgot. Más dolgokban általában kész vagyok a kompromisszumra és nem szoktam foggal-körömmel ragaszkodni a saját elképzelésemhez.

A Katával való beszélgetések során lépésről lépésre fény derült ezekre az okokra. Segítségével felismertem, mik az én belső mozgatórugóim ebben a problémában. Ezek a felismerések segítettek, hogy másképp is rá tudjak nézni az addig problémának tűnő dologra. Hogy pontosan mi is történt bennem, azt nem tudom - Kata biztosan meg tudná mondani - de végül könnyű szívvel szélnek eresztettem azt az elképzelésemet, amit korábban annyira fontosnak tartottam. Nem valami súlyos lemondás hanem sokkal inkább megkönnyebbülés volt ez számomra. Mindez nagyon jó hatással volt és van a házasságunkra.

Beszélgetéseink a távolság miatt az internet segítségével zajlottak. A kezdeti technikai problémák hamar megoldódtak. Nem adódott semmiféle gond abból, hogy skype-on beszélgetünk és nem személyesen." 

Annyit tennék ehhez hozzá, hogy ez a házaspár megelőzően már többektől kért segítséget. Ezek a beszélgetések azonban csak a távolságot mélyítették el közöttük. Olyannyira, hogy amikor Noémivel elkezdtük a beszélgetést a férje el is ment otthonról, annyira el volt keseredve, hogy na még egy valaki, aki ellene fogja hangolni a feleségét.

2012. december 12., szerda

Segítő beszélgetés


Templom Kata, pszichológus, onkopszichológus vagyok. 2004 óta van saját praxisom és 2012 óta csinálok online tanácsadást.

Az általam alkalmazott módszer - mint a visszajelzések is mutatják - különösen alkalmas felnőttek kapcsolati és életvezetési problémáinak megoldására. Jól bevált alacsony önértékelés, bizonytalanság, döntési nehézségek, akut krízisek kezelésében. Segíteni tud a munkahelyi problémákkal (burnout, mobbing) való megküzdésben. Komoly segítséget tud nyújtani gyász feldolgozáshoz (nem csak halál, hanem válás feldolgozásához is). Jól alkalmazható a súlyos betegségeket kísérő lelki krízisek megoldásában.
 
Segitséget kinálok emésztési zavarokból (áteresztő bél, hisztaminózis, diszbiózis) származó pszichológiai problémák (szorongás, depresszió, pánikroham) kezeléséhez.

Gyereknevelési problémákban szívesen konzultálok, de gyerek-terápiával nem foglalkozom.

A beszélgetés skype-on vagy messengeren keresztül történik. Egy alkalom másfél óra (ha máshogy nem megy, lehetséges 50 perces konzultáció is).

ÁRAK:
90 perces konzultáció - 50 euro 
50 perces konzultáció - 30 euro

KÉPZÉSEK-KÉPESÍTSEK:
1980-85       pszichológia szak Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest - pszichológus diploma
1978-79          encounter csoport, Budapest
1979               pszichodráma csoport, Budapest
1980-87          pszichoanalítikus kiképzőanalízis, Budapest
1990               nemzetközi Rogers-szeminárium, Franciaország
2015-16          hospice munkatárs képzés és praktikum, Berlin és Neuruppiner Hospiz 
2015-16         onkopszichológus képzés, Berlin 
                     képesítés: a Deutsche Krebsgesellschaft által elismert onkopszichológus
2015-16         gyászfeldolgozás-tanácsadó képzés, Berlin
2016              képesítés: geprüfte Psychologische Beraterin, Berlin
2016              képesítés: Helipraktiker für Psychotherapie, Berlin

2017              képesítés: demens betegek és hozzátartózóik szaktanácsadója, Berlin
2016-19         önkéntes munkatárs, Berlin Paul Gerhardt Diakonie Hospiz
2023          funktionelle medizin coaching alapképzés, Institut funktionelle Medizin und Stressmedizin-Das   führende    Institut zur Ausbildung in Funktioneller Medizin in Deutschland
 
KÖZEL ÁLLNAK HOZZÁM: Erich Fromm, Erik Erikson, Viktor Frankl, Susan Forward, Patricia Evans, Irvin Yalom, kötődéselméleti iskola, sématerápia


Ha igénybe szeretné venni a segítségemet, írjon nekem (templomkata@gmail.com), vagy hívjon a +36301757372 / +4915207340917 / +4368120154390 telefonszámon.   

2012. november 15., csütörtök

Bármi történt is 2.

"Az én életembe is eljött az a pillanat, mikor minden reményem és erőfeszítésem ellenére nagyon keserves élethelyzetben találtam magam. Bizonytalanná vált a családi életem, az anyagi biztonságom, szűk családi körben pedig sokakban kellett keserűen csalódnom, ami a maradék stabilitásom és erőm is végképp felőrölte. Segíteni senki sem tudott ill. akart, egyedül maradtam. 

Teljes reménytelenségben, kétségbeesve hívtam fel Katát, akinek még régebben akadtam véletlenül honlapjára. Akkor még csak fotói ragadtak meg és az abból áradó letisztult, egyszerű LÉNYEG. Személyesen nem ismertem, nem tudtam róla semmit. 

Nagyon kedves volt már az első pillanatban, ugyanakkor határozott és erős. Az első találkozó meggyőzött, hogy nem kerültem rossz helyre, sőt! A terápia alatt MINDIG biztonságban éreztem magam, akkor is mikor zokogva intéztem a dolgaim. Tudtam, hogy BÁRMIKOR felhívhatom és segítségét kérhetem. 

Ha kérdésem volt mindig megkaptam a magyarázatát, egyszóval - bár nem tudhattam hová lyukad ki az életem, mi lesz a folytatás- erőt és bátorítást kaptam, hogy jó úton járok és abból a helyzetből amiben éppen tartok a lehető legjobban fogok kikerülni. 

Nehéz utat kellett végigjárnom, sok minden a helyére került és rengeteget tanultam. Mindvégig azonnali békét kaptam jelenlétében és tovább tudtam lépni. Önismeretem jelentősen javult, imaéletem új értelmet és lendületet kapott. Hogy hogyan hihettem el neki, hogy ez így lesz jó? EGYSZERŰ volt és HITELES! A leglényegesebb azonban az volt, hogy megtaláltam és újraépítettem önmagam, de úgy, hogy senkit sem bántottam, senki másnak kára vagy vesztesége ebből nem származott. Szerintem ez óriási dolog a mai önfelszabadítónak nevezett, önérdekből másokon átgázoló pszichológiai irányzatok áradatában."

2012. október 15., hétfő

Gyerekkoromat rabságban töltöttem – anyám akaratának rabságában.

"Nem volt gonosz, ő is örökségként kapta ezt a nevelési módszert, de én nagyon szenvedtem tőle. Senkinek sem tudtam nemet mondani, nemcsak nekik. Állandóan attól rettegtem, hogy elveszítem mások szeretetét, ha nemet mondok. Közben gyávának és gyengének éreztem és megvetettem magam. Még fájdalmasabb volt a tudat, hogy én is továbbadom ezt a „módszert” gyerekeimnek. De nem voltak alternatíváim. Csapdában éreztem magam.

Egyszer az interneten keresgéltem egy egészen más témában, amikor ráakadtam Kata blogjára. A blogon láttam meg a „segítő beszélgetések” fület, és nem kellett sok idő, hogy megkeressük Katát telefonon.

Az első és egyik legmeghatározóbb élményem az volt, hogy valaki végre elismerte, hogy ami velem történt gyerekkoromban, az tényleg nagyon fájdalmas. Nem kellett védekeznem vagy mentegetni magam – azt hiszem ez volt az első alkalom, amikor úgy éreztem, mintha eddig lenyomva tartottak volna a víz alatt, és most kiszabadulva a nyomás alól a felszínre jutok, és hatalmasat lélegzem! Mázsás láncok oldódtak le rólam.

Ugyanakkor szeretném nyomatékosítani, hogy én mindig kerestem a megoldást és kapálóztam a „víz alatt”, hogy felszínre jussak. Rengeteg könyvet elolvastam, rengeteg módszert kipróbáltam, mert tudtam, éreztem, hogy nem jó nekem a víz alatt, de egyedül nem jutottam felszínre, nem és nem. Képtelen voltam egyedül megoldani a problémámat, mert egy beépített blokkoló volt bennem, ami éppen azt a részt blokkolta le, ami a megoldáshoz vezetett volna. 

 Ezután az első lépés után fokozatosan megértettem, ami velem és bennem történt, valamint azokkal is, akik nekem a fájdalmat okozták. Megértettem, hogy a velem történtek olyan irányba vitték el a „világlátásomat”, ami nem volt valós, mert a gyerekkori fájdalmam eltorzította, és ez a torzítás automatikusan beindult minden esemény értelmezésekor. 

 Ezt meg kellett változtatnom magamban, és ehhez nem voltam magamra utalva. Konkrét feladatokat kaptam, olyanokat, amelyek tényleg előrevittek, és a magam szintjén vittek előre. Sem többet, sem kevesebbet nem kellett tennem, mint amennyit éppen elbírtam. 

Sokat jelentett az is, hogy bár volt egy keretidőnk, de ha lejárt és még épp fontos dologban voltunk, nem állt föl, hogy majd legközelebb befejezzük. Biztonságban éreztem magam emiatt, nem egy üzleti tárgyalás vesztes partnereként, ahogy máskor általában. Úgy éreztem, Katának nagyon is fontos, ami velem történik. Máshol állandóan féltem attól, hogy nem vagyok fontos ember, és gyorsan továbblapoznak engem, legyen az orvosi rendelő, munkahely vagy bármi. 

Tudom, hogy cél még igen messze van, de legalább az irány jó."

2012. szeptember 15., szombat

Úgyis el fogok válni

István azzal kezdte,  hogy úgyis el fog válni, de a rend kedvéért adjunk még egy utolsó esélyt, beszélget velem. 


Kedves Kata!

Na ez jó kérdés, mármint, hogy milyen volt a terápia. 
 
Önismeretet kaptam és türelmet. Ki tudtam mondani, hogy milyen vagyok, amit előtte nem igazán tudtam elképzelni. Tudatosult bennem, hogy egyszerre vagyok esendő és igen értékes személy magamnak és másoknak egyaránt. Megtanultam, hogy mások fejével gondolkozzak, képzeljem magam mások helyzetében én mit tennék. Ezáltal türelmesebb lettem. Megtanultam kimondani mit érzek. Ezek által a feleségemmel is sokkal jobb lett a kapcsolatom. Mennyire is? Nos ezt Hedvig lányunk tudja majd igazolni aki 2012 október 12-én született. A két testvére legnagyobb örömére.

 

Sok szeretettel és rengeteg hálával, 

István

2012. július 15., vasárnap

A gyógyulás lépései 7. - új látás és viselkedés

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.


7. új látás és viselkedés

Ahogy az ember egyre inkább  elköteleződik a szeretetben és a megbocsátásban, felismerve a sérült érzelem-együttest, és a világról gyerekkorban kialakult téves mintáit, egyre szabaddá válik arra, hogy megvizsgálja, milyen is pontosan az a helyzet, amelyben most ténylegesen van, és mi is lenne ebben a helyzetben a legjobb megoldás.

Így a példabeli fiatalember miközben változatlanul érezte a negatív érzéseket, mégis elhatárolódva az érzéseitől, elkezdte látni, hogy a felesége nem hagyta el őt, nincs vége mindennek, és ő egyáltalán nem tehetetlen a kettejük kapcsolatában. Észrevette, hogy a felesége milyen fáradt és nem megsértődött, hanem átvette a szatyrát, meghallgatta a panaszkodásait, és csodálkozva tapasztalta, hogy mindez nem is esik nehezére. S természetesen nem csak itt, hanem az életük összes többi helyzetében is megtörtént ez a változás. Lépésről lépésre  a negatív, infantilis érzések és viselkedések helyett egyre inkább képessé vált felnőtt, szeretetteli érzésekre és viselkedésekre. Fél év múlva azt mondta, hogy soha még ilyen szerelmes  nem volt a feleségébe.

Ha szeretettelibbek vagyunk az elősegítheti, hogy a környezetünktől több szeretetet kapjunk. De hogy mennyire gyógyulunk meg, mennyire jutunk előre a szeretetben, az valójában nem azon múlik, hogy mennyi szeretetet kapunk vissza az emberektől, hanem igazából csak és kizárólag azon, hogy milyen mértékben nyílunk meg Isten kegyelme előtt.

2012. június 15., péntek

A gyógyulás lépései 6. - a szeretet melletti döntés megerősítése

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.



6.  a szeretet melletti döntés megerősítése

Ezt egyszer át kell látni, és ezt a szeretet melletti döntést egyszer meg kell hozni. Majd ezerszer úja és újra.

Attól, hogy egyszer meghoztuk ezt a döntést, az érzéseink nem szűnnek meg. S minden alkalommal amikor újra jelentkeznek, újra meg kell hozni azt a döntést, hogy elutasítom az infantilis vágyat és meg akarok bocsátani.

Amikor egy érzés felbukkan az emberben,  abban a pillanatban, amikor az érzés megjelenik, mindig van egy döntési lehetőség is: azonosítom magam az érzéssel vagy elhatárolom magam tőle. 1 Itt nem elfojtásról vagy valamilyen más elhárító mechanizmusról van szó,  ez a viszonyulás nem szünteti meg, nem tünteti el az érzést. Hanem a meglévő érzéssel szemben  állást foglal az akaratunk, azonosítjuk magunkat azzal a törekvéssel, amit az érzés kifejez vagy elhatároljuk magunkat tőle.

Ez az állásfoglalás dönti el, hogy az érzés meghatározhatja-e a viselkedésemet. Ha azonosítom magam az érzéssel, akkor igen, akkor megengedem, hogy betöltsön ez az érzés, és ez alapján cselekszem. Ha az akaratom elutasítja az érzést, akkor miközben érzem az érzést, folyamatosan elhatárolom magam tőle, folyamatosan elutasítom azt a törekvést, amit az érzés kifejez, és ilyen módon nem tudja befolyásolni a cselekedeteimet.

Amikor tehát megjelenik a gyerekkori bántásból fakadó érzés-együttes, akkor abban a pillanatban, amikor ezt az érzést érezzük, el is kell határolnunk magunk tőle. Azaz minden alkalommal újra el kell utasítanunk az infantilis érzelmi igényeinket és a bosszúvágyunkat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor becsúszunk az érzésbe, akkor – hiába minden tudásunk a múltunkról – ez az érzés eluralkodik rajtunk.

Ha viszont megtesszük, akkor szellemi szinten is felvesszük a harcot a belső gyógyulásunkért. Az egész folyamatban, a gyógyulás minden lépésénél segít Isten, de ezen a ponton külön nagyon építhetünk a segítségére. Ha újra és újra meghozzuk a döntést a szeretet és a megbocsátás mellett, akkor Isten természetfeletti módon megadja nekünk azt – sőt többet –, amit természetes szeretettel megkaptunk volna, és olyan helyzetekben is, amikor emberileg, természetes szinten teljesen elképzelhetetlen a megbocsátás, természetfeletti módon megadja, hogy meg tudjunk bocsátani.

Néha Isten ezt megadja egyik pillanatról a másikra. De ez elég ritka. Az a gyakoribb, hogy újra meg újra arra indít minket, hogy meghozzuk a szeretet melletti döntést, és ha ezt megtesszük, Ő minden alkalommal ad nekünk egy „adag” kegyelmet, amellyel természetfeletti módon előbbre visz minket a gyógyulás útján.


7. új látás és viselkedés

_____________________________________

1. Ezzel ritkán szoktunk élni, de ez a lehetőségünk mindig megvan, ez ugyanis a testi és a szellemi szintünk közötti különbségre épül. Az érzés a testi szinthez tartozik és ezzel szemben mindig megvan az a szabadságom, hogy szellemi szinten állást foglalhatok vele szemben: azonosítom-e magam vele vagy elhatárolom-e magam tőle. A kísértések elutasításának a lehetősége is ezen a szabadságunkon alapul.

2012. június 12., kedd

Annak ellenére, hogy imádkozom érte, miért nem múlnak el a negatív érzelmeim?


Sokszor kérjük azt, hogy múljanak el a negatív érzelmeink, a szorongásunk, a félelmünk, a haragunk. Isten ebben tényleg sokszor segít is. De nem mindig. 1

Az érzelmeinknek, ugyanúgy mint a külső érzékszerveinknek (a látásunknak, hallásunknak, szaglásunknak, stb.) az a feladata, hogy megmutassa nekünk a külvilágot, az érzéseink a más emberekkel való viszonyunkat, hogy ez alapján megfelelően tudjunk cselekedni. Ezért a negatív érzelmek – akárcsak a kellemetlen látványok, hangok és szagok – ugyanolyan fontosak, mint a pozítivak, hiszen a negatív érzelmek, a negatív érzésekhez hasonlóan, mindig  valami veszélyt mutatnak. Ha egy utazás során csak a szép naplementét néznénk és nem látnánk a szakadékokat, akkor soha nem érnénk célba.

Az érzelmeinkkel sokszor ugyanez van. Veszélyes helyzetekben a szorongásunk, félelmünk, haragunk a veszélyre hívja fel a figyelmet. 

Egy család nagyon magas hitelt akar felvenni, amely erejükön felül terhelné őket. A hitelfelvételi eljárás során a férj végig nagyon intenzíven szorong. Egyfolytában imádkozik azért, hogy múljon el a szorongása, de az egyáltalán nem csökken. Egy középkorú nő nagyon erős haragokat érez az anyja iránt, aki folyamatosan kontrollálni és korlátozni akarja őt. Kéri Istent, hogy szabadítsa meg a haragtól, de az mégsem enyhül.

A férj szorongása arra a nagyon súlyos veszélyre figyelmezteti őt, hogy a hitel erejükön felül való. A középkorú nő haragja azt mutatja, hogy felnőtt létére nem szakadt el még mindig az anyjától, nem alakította ki még a saját életét.
 
Ezekben a helyzetekben az a kérésük, hogy múljanak el a negatív érzelmeik olyan, mintha  a szakadék felé rohanva azt kérnénk Istentől, hogy csak a szép naplementét lássuk. Ilyenkor valójában azt kérjük, hogy egy veszélyes helyzetben, amit nekünk kéne megoldanunk, ne kelljen semmit tennünk és miközben a vesztünkbe rohanunk, még jól is érezzük magunkat.

Ezért, ha valójában nem ezt akarjuk tenni, akkor ha Isten nem könnyíti meg a negatív érzéseinket, mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi az a rossz az életemben, amire ez a negatív érzés utal.



______________________________________________
1. Régebben írtam már arról, hogy  gyakran azért nem tapasztaljuk, hogy Isten gyógyít minket, mert miközben a gyógyulást kérjük, valójában a sérült szeretetvágyunk betöltését akarjuk, és ha Isten ezt megadná, akkor nem meggyógyítana, hanem a sérülésben rögzítene minket. Hogyan tapasztalhatom meg, hogy Isten meggyógyítja a lelki sérüléseimet?

2012. május 15., kedd

A gyógyulás lépései 5. - döntés a szeretet mellett, az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.



5. döntés a szeretet mellett,  az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása

Ezek a régi bántások okozta érzelem-együttesek mindig magukban foglalnak egy igényt arra is, hogy megkapjam, amit akkor nem kaptam meg és – ezt ismerjük be a legkevésbé szívesen, de azért így szokott lenni – hogy  megbüntessem azt, aki engem bántott.

Ezekkel az igényekkel, ha az ember meg akar gyógyulni, egyetlen dolgot lehet tenni: visszautasítani őket. Az egész terápia azon áll vagy bukik, hogy ezt valaki megteszi-e vagy sem.

A pszichológus sokat segíthet abban, hogy pontosan megértsük, miért nem kaphatjuk meg felnőtt korunkban, amit gyerekként elmulasztottunk, az erre való törekvés hogyan teszi tönkre az életünket, hogyan követünk el emiatt súlyos bűnöket. Segíthet abban, hogy megértsük vajon miért bántottak minket azok, akiknek szeretniük kellett volna, milyen enyhítő körülményeket tudunk a számukra találni.

Mindezzel együtt, minden megértés mellett is mindig ott marad a döntés, hogy valaki lemond-e az infantilis igényeiről és az „önbíráskodásról”, vagyis a szeretetet választja-e vagy sem.

A példabeli páciensemnek el kellett jutnia oda, hogy lássa, az a szeretet, ami után olyannyira vágyakozik, ténylegesen mennyire önző, hogy ebben  mennyire csak a saját jóérzésére koncentrál, és hogy mennyire bezárja ez őt önmagába. El kellett jutnia arra a döntésre, hogy nem ezt akarja, hanem egy olyan szeretetet, ami ugyan lehet, hogy nem burkolja be őt folyamatosan, de láthatóvá teszi számára a másikat, megnyitja számára a világot.

El kellett jutnia oda, hogy valójában milyen rettenetesen haragszik a szüleire azért, hogy ilyen szörnyű fájdalmakat okoztak neki. Immár szülőként – tapasztalva azt, hogy noha szereti a gyerekeit, mégis ő sincs mindig a helyzet magaslatán – nem volt nehéz belátnia, hogy a saját szülei nem gonoszságból bántották, hanem a saját megoldatlanságaik miatt és így fölül tudott emelkedni a fájdalmain és a haragot együttérzés, sajnálat és a másik javának az akarása váltotta fel.

Ez más esetben sokkal nehezebb is lehet, mert valóban vannak olyan bántalmazók, akik ezt gonoszságból csinálják, és akik örömüket találják a rosszban. Mindazonáltal akkor is le lehet mondani a büntetési igényünkről és Isten kezébe tudjuk tenni az igazság osztását és képesek lehetünk jót kívánni neki, ha valakit az a tragédia ért, hogy egy ilyen bántalmazó szerepelt az életében.


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. április 18., szerda

A szorongásom szép lassan kikúszott az életemből

"Pontosan 3 éve jelentkeztem Katánál, hogy segítsen enyhíteni szorongásaimon, melyek akkor már súlyosan korlátozták a mindennapi életem. Minden erőmmel ki akartam belőle gyógyulni ezért viszonylag intenzív terápiába kezdtünk: ez heti 2-szer 2 órás alkalmakat jelentett. 

Bevallom az elején nem hittem, hogy képes leszek valaha is kigyógyulni a már 20 éve fennálló szorongásos "betegségemből". Végül így lett. És ami igazán hihetetlen, hogy mindez 2-3 hónap alatt sikerült. A terápia segített felnőtt fejjel átgondolni a gyerekkorom, megérteni annak következményeit, reálisabban értékelni önmagam és talán emiatt, a szorongásom szép lassan kikúszott az életemből. 

Ez nagyon megváltoztatott mindent: a magánéletemben, párkapcsolatomban, munkámban... egy szóval minden más lett. Eltűnt a korlát, a szorongás. Elindított bennem egy komoly, belső munkát, ami még most is tart. Az, hogy sikerült megértenem és legyőznöm az addigi életemet nyomorító szorongást, félelmet óriási önbizalmat, lendületet adott ahhoz, hogy további önismereti munkát folytassak. Mert még mindig van mit. Ma azt kell megértenem mit kezdjek a friss szabadságommal és a ténnyel, hogy az életem teljesen más irányt vett néhány segítő beszélgetés után. 

Köszönöm"

2012. április 15., vasárnap

A gyógyulás lépései 4. - a gyerekkori minta felismerése

 A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.


 
4.  a gyerekkori minta felismerése

Ezek az érzelmi együttesek kimondatlanul mindig tartalmazzák a világnak az egyén cselekvési lehetőségeinek egyfajta modelljét is. Ugyanis a gyerekkori tapasztalatok alapján kialakul bennünk a világnak, a cselekvési lehetőségeinknek egy olyan modellje, amelyet felnőttként is magától értetődőnek és érvényesnek tekintünk.
Ha a szüleink megbízhatóak voltak és szerettek minket például, akkor evidensnek tekintjük, hogy a világ megbízható és mi szeretetreméltóak és értékesek vagyunk, ha azonban megbízhatatlanok és szeretetlenek voltak, akkor ugyanolyan kétség nélkül meg vagyunk győződve az ellenkezőjéről. S ez a meggyőződésünk mind a két esetben meglehetősen kevéssé függ a felnőtt tapasztalatainktól.  Olyan emberek, akik gyerekként nem kaptak elég elfogadást, akkor is értéktelennek tekintik magukat, ha minden elképzelhető területen kiemelkedően magasan teljesítenek is.

Ezek a gyerekkori minták tehát nem a világot mint olyat mutatják, hanem a gyerekkori családi körülményeinket - ráadásul egy gyerek szemszögéből. Éppen ezért felnőttként nagyon torz látást, és ennek megfelelően, az adott helyzetben nagyon inadekvát viselkedést eredményezhetnek. Abban a pillanatban azonban, ahogy meg tudjuk ezeket fogalmazni, nem torzítják többé a látásunkat. Szabaddá válunk arra, hogy felnőtt módon, a valóságnak megfelelően lássuk a helyzeteket és  ebből kiindulva tudjunk cselekedni.

A példabeli fiatalemberben, aki gyerekként hiába próbálta kifejezni az érzelmi igényeit a szülei felé, azok nem voltak képesek a jelzéseit fogni, az a meggyőződés alakult ki, hogy megpróbálni sem érdemes kifejezni az érzelmi igényeit, úgyse kap pozitív választ rá. Ahogy rájöttünk az összefüggésre, elkezdte megváltoztatni a viselkedését, és - hála Istenek - nagyon pozitív reakciókat tapasztalt a felesége részéről.

(Ez természetesen egyáltalán nem mindig van így. Van akinek a férje/felesége részéről is ugyanúgy szeretetlenséget kell tapasztalnia, mint a szülei részéről. Mégis, ha felismerjük a gyerekkori mintákat, akkor az ember ez esetben is képes lesz felnőttként kezelni a helyzetet. És a szeretetlenség megtapasztalása ugyan mindig fájdalmas, de ha felnőttként tudjuk kezelni, akkor már nem rombolja szét az életünket.)


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. március 15., csütörtök

A gyógyulás lépései 3. - az érzés lehatárolása

 A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek. 


3. az érzés lehatárolása

Az érzés lehatárolása némileg már megtörténik magával az érzés beazonosításával, de ez annyira fontos, hogy ezt külön ki kell hangsúlyozni – a terápiában is kiemelten foglalkozunk ezzel.

Amikor tehát beazonosítunk egy régi érzést, olyankor tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez egy régi érzés felbukkanása a jelenben, ez nem az itt és most történtek minőségét mutatja meg, hanem csupán egy emlék, amely egy régi traumára utal.

A terápia során az történik, hogy konkrét helyzeteket vizsgálunk meg azt keresve, pontosan milyen érzéseket is élt át a páciens abban a helyzetben és vajon az itt és most történések mennyire indokolták ezeket az érzéseket.

Ezzel párhuzamosan  megpróbáljuk megkeresni a páciens élettörténetében azokat az eseményeket, amelyek elméletileg okozhatnak a jelenben ilyen érzéseket. Megpróbálunk ezekre visszaemlékezni, s ezeket a régi történéseket és érzéseket felidézni.

Így mozogva a múlt és a jelen között egyértelműen kirajzolódnak azok az érzés-együttesek, amelyeket a régi bántások eredményeznek a jelenben. Ezek így lehatárolhatóvá és megfoghatóvá válnak, és az ember mint a múltja emlékeit tudja elkülöníteni magától.

Miután ezzel a fiatalemberrel eljutottunk ide a terápiában, a következő alkalmakkor, amikor ismét késett a felesége (egy ilyen késős felesége volt), miközben újra megjelent a „vége mindennek – elhagytak – tehetetlen vagyok” érzés-együttes, már lassanként fel tudta ismerni, hogy ezek nem a jelenét tükröző valós érzések, hanem gyerekkori érzései jelennek meg újra egy olyan helyzetben, amely némileg hasonlít egy gyerekkorában nagyon fájdalmasan megéltre.


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. február 27., hétfő

A gyógyulás lépései 2. - az érzés beazonosítása

 A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek. 


2. Az érzés beazonosítása

Nem elég azonban elméletileg tudni, milyen fajta gyerekkori bántások milyen sérülésként jelennek meg felnőtt korban, hanem a mostani életünkben konkrétan is be kell azonosítanunk azokat az érzés-együtteseket, amelyekben továbbélnek a régi sérüléseink.

Lelki szinten ugyanis az érzéseink az érzékszerveink. Ahogy testi érzékszerveink  azt mutatják meg, hogy milyen a világ önmagában, lelki érzékszerveink, az érzéseink azt mutatják meg, hogy milyen a számomra: veszélyes vagy biztonságos. Ha jól működnek, akkor az itt és most helyzetek milyenségét mutatják. (Melegséget érzek, ez jó, biztonságos; haragot érzek, itt bántanak, ez veszélyes.) Ezért azt tekintjük magától értetődnek, hogy amit most érzek, az a mostani helyzet minőségét mutatja.

Azonban minden ahhoz hasonló helyzetben, amikor gyerekkoromban bántások értek, felnőttként is a gyerekkori érzéseim fognak megjelenni. Gyerekként ezeket veszélyes helyzeteknek tanultuk meg, és szervezetünk felnőttként is jelzi a veszélyt. Minél súlyosabbnak éreztem a bántást gyerekkoromban, annál inkább ez a veszély-jelzés dominálja a felnőttkori helyzetet is.

Felnőttként tehát úgy értékelem a helyzetet, mintha valóban akkora veszélyben lennék, mint amekkorát gyerekkoromban éreztem. S ugyanolyan tehetetlennek és kiszolgáltatottnak fogom érezni magam, mint amilyen gyerekként voltam.

Páciensem két évesen nem értette az egész helyzetet, nem értette, hogy a szülei szeretetből vitték a kórházba, hogy itt jó kezekben van, hogy a szülei a nagypapáján keresztül mindenről értesülnek, hogy két-három hét múlva egészségesen haza fogják vinni. Ő csak azt érezte, hogy vége mindennek, hogy elhagyták a szülei, különösen a mamája, aki számára a minden, hogy mindennek vége, minden elveszett. Felnőttként, amikor egyik este hazafelé a feleségével találkozott és az késett, ahogy teltek a percek, egyre inkább megelevenedett ez a régi érzés  ahogy egyedül hagyták és mindennek vége. S nemcsak ez, hanem a későbbi érzései is, hogy ő tehetetlen, hiába csinál bármit, nem tudja elérni a szeretett személy, hogy ő nem számít, vele bármit meg lehet tenni. Annyira fájt ez neki, hogy meg se bírt szólalni. Mire néhány perc múlva megérkezett a felesége, az már egy nagyon keserű, bezárkózott, kemény férfit talál, aki egész úton nem szólt hozzá.

Ez az ember a terápia során nemcsak elméletileg ismerte meg, hogy összefüggés van a gyerekkori és a felnőttkori érzései között, hanem megtanulta beazonosítani azokat a  tipikus helyzeteket, amikor ezek az érzések előjönnek és megtanulta magát ezt az egész „vége mindennek – elhagytak – tehetetlen vagyok” érzés-együttest is felismerni. Ezt szakember segítségével elég könnyen és gyorsan meg lehet csinálni, mert ezek mindig nagyon jellegzetes, intenzív és jól beazonosítható érzés-együttesek.


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. január 29., vasárnap

A gyógyulás lépései 1. - a sérülés felismerése

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.

1. a sérülés felismerése

A lelki sérüléseinket tényleges bántalmak okozzák. Azok a személyek, akiknek szeretniük kellene minket (elsősorban a szüleink, házastársunk, testvéreink, gyerekeink) nem szeretnek eléggé vagy kimondottan szeretetlenül, időnként egészen a gyűlöletig, esetleg egészen a súlyos bántalmazásokig szeretetlenül bánnak velünk.

Olyankor keletkezik lelki sérülés, ha a bántást nem tudjuk akkor és ott feldolgozni. Ha nem tudunk megbocsátani a bántalmazónak és így megmarad bennünk a bántalmazás okozta félelem és főleg a harag. Ha a bántalmazás torzítja az énképünket, piszkosnak, értéktelennek érezzük magunkat. Ha kialakul bennünk egy ragaszkodás a szeretetnek ahhoz a formájához, amit nem kaptunk meg.

Minél védtelenebbül (minél korábban, minél közelebbi személytől) ér minket minél súlyosabb (brutálisabb és hosszan tartóbb) bántalmazás, annál komolyabb lesz a sérülés.

Sérüléseinknek azonban az esetek jelentős részében nem vagyunk tudatában, mivel a család és az egyén is számos olyan védekező, elhárító mechanizmust használ, amely abban segíti, hogy ne kelljen szembenézni azokkal a gyakran nagyon súlyos rosszakkal, amelyek ténylegesen jelen  vannak az életében.

Attól azonban, hogy nem veszünk tudomást róluk, a szeretetlenségek által okozott sokszor rendkívül fájdalmas és félelmetes érzések nem múlnak el, hanem csak észrevétlenül és ellenőrizhetetlenül működnek, de minden olyan helyzetben megjelennek, amely valamilyen módon hasonlít az eredeti bántalmazás helyzetére.

A gyógyulás első lépése tehát az, hogy felismerjük, milyen bántalmazások értek minket és hol jelennek meg ezek a mostani életünkben. Ennek az elméletét a mélylélektan a 20.század elejétől nagyon részletesen kidolgozta, így mostanra meglehetősen biztos, sokszorosan ellenőrzött tudásunk van arról, milyen gyerekkori bántások milyen sérülésekként jelennek meg felnőtt korunkban. 1

Egy fiatalember azzal jelentkezett nálam terápiára,  hogy ő biztosan el fog válni, de a rend kedvéért még adjunk egy utolsó esélyt, beszélget velem a kapcsolatuk megjavítása érdekében. A terápia során kiderült, hogy érzékeny kisfiú volt, akit szerettek a szülei. Mindazonáltal szülei házasságában sok feszültség volt, és ezt gyerekként ő is megszenvedte. Két éves kora körül súlyos beteg lett, és egy távoli kórházba kellett vinni, ahová csak a nagypapája tudott bejárni hozzá minden nap. Ezután nem sokára súlyosan fogyatékos testvére született, aki néhány nap múlva meghalt. Ez az eset nagyon megviselte a szüleit. Ötéves korában megszületett a kishuga. Annak ellenére, hogy a kislány egészséges volt, a szülei mindig szorongó gondoskodással csüngtek rajta. Így nem jutott  elég melegség és figyelem a kisfiú számára. Hiába próbálta a figyelmüket és az odafordulásukat megszerezni, ők annyira el voltak foglalva a saját bajaikkal, hogy nem vették észre a jelzéseit.  A kisfiú szorongott és magába zárkózott. Felnőttként ez az ember azt érezte, hogy a szeretet bármikor elveszthető, s hogy ő képtelen arra, hogy megszerezze a számra fontos ember szeretetét, és nem tehet mást, mint hogy magába zárkózik.


_____________________________________
1. A pszichológiának nagyon kiterjedt szakirodalma van népszerűsítő szinten is. Mindazonáltal nem olyan egyszerű ebben kiismerni magát az embernek, mint ahogy azt  a nagy lelkesedéssel, de többnyire kevés hozzáértéssel működő pszicho-próféták nyomán gondolná. Ahhoz ugyanis, hogy egy-egy pszichológus valamilyen elméletének a tényleges magyarázóértékét meg tudjuk ítélni, egyrészt az kell, hogy átlássuk, milyen tapasztalati alapra épül az adott elmélet, és mennyire korrekt szakmai lépésekben dolgozták ki, mi a helye a pszichológus egész elméletrendszerében, illetve ezen túlmenően az is elengedhetetlen, hogy az elméletrendszer mögött meghúzódó antropológiát rekonstruáljuk és megállapítsuk annak érvényességét.

2011. december 29., csütörtök

Hogyan tapasztalhatom meg, hogy Isten meggyógyítja a lelki sérüléseimet?



Sokan kérdezik tőlem, hogy régóta  kérik Istentől a lelki sebeik gyógyulását, komolyan imádkoznak ezért, és mégsem tapasztalnak semmilyen gyógyulást. Mi lehet ennek az oka? Természetesen nagyon sok lehet, de a leggyakoribbnak azt látom, hogy teljesen mást várunk Istentől, mint amit kaphatunk Tőle.

A lelki sérülés mindig azt is jelenti, hogy valamilyen módon sérült a szeretetvágyunk: felnőttként is az után a szeretet után vágyakozunk, amelyet gyerekkorunkban nem kaphattunk meg. Arra vágyunk, hogy felnőttként is úgy szeressenek minket, mintha csecsemők vagy kisgyerekek lennénk. Amikor arra gondolunk, hogy Isten meggyógyítja a lelki sebeinket, ha igazán magunkba nézünk, azt kell lássuk, hogy arra vágyunk, azt várjuk valójában Tőle, hogy ezt a sérült szeretetvágyunkat töltse be. Azonban ha Ő ezt betöltetné, akkor a sérült állapotunkban rögzítene minket, ezért ezt nem teszi meg.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk Isten gyógyítását, le kell  mondanunk a szeretetnek erről a sérült formájáról. Mivel azonban mi a szeretetnek ez a sérült formáját hisszük a valódi szeretetnek, azt gondoljuk, hogy ha erről lemondanánk, akkor lemondanánk a szeretetről is. A szeretetről természetesen egyáltalán nem kell lemondani, sőt. Arról a sérült formájáról kell lemondanunk, ami a gyerekkori sérüléseink miatt alakult ki bennünk.

Ez elég nehéz. Főleg azért, mert amikor le kell mondjunk a sérült formáról, még nem, vagy csak nagyon kevéssé tapasztaljuk, hogy milyen lenne az egészséges forma. Ilyenkor a bizalomnak (azaz a hitnek) egy aktusát kell megtenni: hogy noha nem tudom, hogy mi lesz az a jó, amit meg fogok kapni, ezt a rosszat elutasítom.

A másik nagyon nagy nehézség itt, hogy mi azt szeretnénk ha Isten az érzéseinket változtatná meg, nem szoronganánk, nyugodtabbak lennénk, meleg érzéseket adna, stb. Az érzések azonban csak jelzései egy sokkal mélyebben fekvő bajnak, így tulajdonképpen amit szeretnénk Istentől, az olyan, mintha az orvostól azt kérnénk, hogy csak a tüneteket enyhítse,  de ne foglalkozzon a tényleges betegségünkkel.  Isten azonban - mint egy jó orvos - nem lázcsillapítózni akar, hanem a betegségünket meggyógyítani. Ezért az érzéseink helyett a szellemi szintünkön szokott elkezdeni gyógyítani minket: az értelmünket világosítja meg és az akaratunkat erősíti meg a jóban. A sérültségünk legmélyebb okát, Vele való sérült viszonyunkat gyógyítja meg, és ennek következtében szűnnek meg a tüneteink, a lelki sérüléseink.

Az értelmünk megvilágosítása és az akaratunk jóban való megszilárdítása azonban nem érzékelhető olyan jól, mint egy érzés, mint egy szorongás megszűnése vagy egy meleg érzelem. Ezért ennek a változásnak, főleg az elején, az ember nem szokott a tudatában lenni. Kicsit hosszabb távról visszatekintve szokta tudni csak megállapítani, hogy szilárdabb lett a jóban és sok mindent másképp lát már. Ezzel együtt az emberek egy egyre növekvő belső szilárdságot, stabilitást és békét (ami nem jelenti azt, hogy nem lesznek nagy érzelmi kilengéseik, de egyre inkább lesz egy olyan belső biztos pontjuk, amit adott esetben nagy bajban sem  vesztenek el) szoktak tapasztalni.

Egy másik komoly nehézsége a folyamatnak, hogy miközben van ez a szellemi növekedés, az ember sérült vágya automatikusan nem szűnik meg. S ennek a sérült vágynak a kielégületlensége  nagyon fájdalmas tapasztalat. Ilyenkor az ember kétségbe szokott esni, és kételkedni szokott Isten szeretetében és közelségében. Ez az a pont, amikor a sérült érzéseink helyett a hitre kell alapoznunk, biztonságunkat a sérült szeretetvágyunk kielégítése helyett arra a hitünkre, hogy Isten szeret minket, ott van velünk, és Ő tudja, hogy milyen úton kell vezetnie minket, mi válik leginkább a javunkra. Vagyis  folyamatosan együtt kell élni ezzel a fájdalommal, és minden alkalommal, amikor ezt érezzük, újra meg kell erősítenünk azt a döntésünket, hogy lemondunk a sérült vágyunk kielégítéséről és akármit érzünk is, bízunk Isten szeretetében. Ha ezt a döntést meg tudjuk hozni, akkor tudunk figyelni arra is, hogy mit ad nekünk Isten. Mert Ő minden nap felkínál nekünk egy csomó olyan dolgot, amit, ha elfogadunk, akkor egy kisebb vagy nagyobb lépéssel közelebb visz Magához

Ehhez azonban, azt hiszem, egyszer meg kell hoznunk azt az alapvető döntést, hogy Isten a legfontosabb az életünkben, és ezután az életünk fő kérdése minden nap az kell, hogy legyen, hogy mit kell tennem azért, hogy közelebb kerüljek Hozzá. Pontosan úgy, mint egy emberi kapcsolatban, hogy mit kell tegyek azért, hogy neki örömet szerezzek, hogyan kell megváltoznom, hogy ne bántsam meg, hanem az örömére legyek. Ehhez először is meg kell ismernem, hogy mit tanít erről a hitünk, és az konkrétan, pontosan az én életemben mit jelent - vagyis mit kell tennem. Amit így felismertem, azt meg kell csinálnom. Ha nem megy eléggé, akkor megkeresni az okát: mit nem értettem jól, mit nem csináltam  jól, miért nem csináltam jól.  Ha megtaláltam, akkor kijavítani. Miközben ezt teszem, újabb dolgokat fogok megérteni, ami újabb irányokat fog megnyitni, és ha arra továbbmegyek, az még újabbakat. És így tovább -  az életem végéig.

Ebben a folyamatban, különösen, ha minden nap konkrét kérésekkel fodulok Hozzá, akkor tapasztalni fogom a segítségét. Találok olyan könyvet, ami segít, a prédikációban olyanok hangzanak el, amelyek előre visznek, amit eddig nem értettem, azt világosabban látom, kapok erőt ahhoz, hogy meg tudjam csinálni, amit jónak látok, stb. Ezeknek a mindennapi és apró lépéseknek lesz az ereménye lesz az, hogy az ember visszatekintve látja már azt, hogy egy kicsit közelebb került Istenhez. Ezekben a segítségekben tapasztalom az Ő szeretetét. (Ezért nem is lehet pontosan előre megmondani, hogy mit fog az ember tapasztalni, mert ez nagyon-nagyon személyes lesz.) És ezzel vissza is értünk a kör elejére, hogy le kell mondunk a szeretetvágyunk sérült formájáról, a hit alapján bízni kell Istenben és el kell indulni azon az úton, hogy minden nap teszek valamit azért, hogy közelebb kerüljek hozzá - és akkor ennek során azt fogom tapasztalni, hogy Ő is ad nekem minden nap valamit, s egy idő múlva örömmel veszem észre, hogy mennyi mindenben gyógyultam és olyan dolgokat értem el, amelyekről nem hittem volna, hogy lehetséges a számomra.

2011. november 29., kedd

Egy mise sok emberért felajánlva

"Egy mise sok emberért felajánlva éppen annyira hasznos mindegyikük számára - az Istennek való átadottságuk mértékében - mintha csak egy emberért lenne felajánlva. A nap éppen olyan könnyen világít tízezer emberre, mint egyre." 1

Ezzel a lehetőséggel élve érdemes minden misét, amelyen részt veszünk, minél több emberért felajánlani. Én eleinte a mise elején szedtem össze, hogy kikért szeretném felajánlani. Így azonban a fele kimaradt és a misét azzal töltöttem, hogy azon gondolkozzak, kit felejtettem el. Így aztán elkezdtem különféle listákat csinálni és arra tettem fel az embereket, és a misét  - az aktuális kéréseim mellett -  a listáimért ajánlom fel. Nekem ez a módszer már sok éve bevált, talán más is hasznosnak fogja találni.


1 Reginald Garrigou-Lagrange: Life Everlasting. 26. CHARITY FOR THE POOR SOULS. How Shall We Exercise This Charity. Ebben a könyvében Garrigou-Lagrange a végső dolgokról ír: a halálra való felkészülésről, meghalás folyamatáról, arról hogy azután, hogy a lélek elvált a testtől, milyen a lélek értelme és akarata, a halál pillanatában megtörténő egyéni ítéletről, a világ végi utolsó ítéletről, a pokolról, a purgatóriumról és a mennyországról.

2011. november 23., szerda

Ima a haldoklókért

Imádkozz azokért, akik az alatt az idő alatt halnak meg, amíg te részt veszel a szentmisén!” idéz Reginald Garrigou-Lagrange a Life Everlasting című könyvében 1 egy francia kármelita kolostor vendégkönyvébe írt bejegyzést.


A bejegyzés írója nem fejtette ki részletesen, hiszen ez akkortájt teljesen magától értetődő volt, hogy a leghatékonyabb közbenjárás a szentmise felajánlása. Ha valaki résztvesz egy szentmisén, azt  nem csak magáért ajánlhatja fel, hanem bárhány kérésért és személyért is, és azok ugyanúgy részesülnek a szentmise kegyelmeiben, mint ő.

Úgy gondolom, ez a felhívás ma még sokkal aktuálisabb, mint akkor. S mivel kevesebb a mise és kevesebben ajánlják fel, érdemes a szentmisét, amelyen részt veszünk, mindazokért felajánlani, akik aznap halnak meg, és mivel olyan kevesen imádkoznak értük, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is.


A Katolikus Sürgősségi Lelkipásztori Szolgálaton keresztül Budapest kórházaiba a 06-1 -213-96-20 telefonszámon éjjel-nappal hívható pap a haldoklóhoz, hogy megerősítse őt a szentségekkel.

1 Reginald Garriogu-Lagrange: Life Everlasting. 7. FINAL IMPENITENCE. Deathbed Conversion.
Ebben a könyvében Garrigou-Lagrange a végső dolgokról ír: a halálra való felkészülésről, meghalás folyamatáról, arról hogy azután, hogy a lélek elvált a testtől, milyen a lélek értelme és akarata, a halál pillanatában megtörténő egyéni ítéletről, a világ végi utolsó ítéletről, a pokolról, a purgatóriumról és a mennyországról.

2011. augusztus 7., vasárnap

Azzal érintkezve, Akiről tudjuk, hogy szeret minket ...

…que no es otra cosa oración mental, a mi parecer, sino tratar de amistad, estando muchas veces tratando a solas con quien sabemos nos ama…” (Vida 8,5)

Ez Avilai Szent Teréz híres meghatározása a belső imáról. Ezt a Szeghy Ernő-féle fordításban így olvashatjuk:

Mert nézetem szerint a belső ima nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt Ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket.” (Önéletrajz 79.)

A mondat szép, és tartalmazza Teréz mondanivalójának a legfontosabb részét, azt hogy a belső ima nem más, mint bensőséges kapcsolat Istennel, Aki szeret minket. Teréz azonban többet is mond annál, mint amit Ernő atya fordítása közvetít. Teréz definíciója egyértelműen tartalmazza azt az állítást, hogy Isten már ebben az életben elérhető, megtapasztalható, valódi kapcsolatban lehet Vele lenni. Az eredeti mondat nagyon erőteljesen hangsúlyozza az ember aktivitását ebben a kapcsolatban. Teréz kétszer is használja benne a tratar igét, amelyik többféle módon – a kereskedéstől a szexuális viszonyig –, de mindenképpen intenzív kapcsolattartást jelent. Teréz nem egyszerűen azt mondja, hogy a belső ima egy kapcsolat, noha használhatna olyan kifejezést, ami pontosan ezt jelentené,  hanem hangsúlyozza, hogy ez egy kapcsolatnak a fenntartása, azt mondja, hogy tratar de amistad. A mondat második fele sem annyit állít egyszerűen, hogy az ima során Isten jelenlétében vagyunk, miközben tudjuk, hogy szeret minket. Hanem érintkezünk Vele, méghozzá egy nagyon intenzív módon: tratando.

…mert nem más a belső ima, véleményem szerint, mint bensőséges kapcsolat fenntartása, úgy hogy sokat vagyunk egyedül Azzal érintkezve, Akiről tudjuk, hogy szeret minket…

A különbség imádságunk és az Istenhez való viszonyunk lényegét érinti: hogy csak gondolunk-e Istenre vagy meg is nyílunk-e az Ő számára, együttműködünk-e Vele, hogy tetszése szerint átalakíthassa az életünket. Ha nem tapasztaljuk az életünk átalakulását, akkor vélhetően megelégszünk annak a tudásával, hogy Isten szeret minket és nem tartunk Vele fenn eléggé bensőséges kapcsolatot és nem érintkezünk Vele elég intenzíven.

2011. július 21., csütörtök

Avilai Szent Teréz betegségei


Teréz nem sokkal a kármelita rendbe való belépése után elvállalja – senki más nem képes rá – egy szerzetesnővér ápolását, akinek “...ekkoriban igen nagy betegsége volt, és nagyon fájdalmas, mert nyílások voltak a hasán, amelyeken keresztül minden, amit evett, azonnal ki is jött. Gyorsan meg is halt ebben. Láttam, hogy mindenki fél ettől a betegségtől; nekem nagy irigységet okozott a türelme; kértem Istent, hogy adjon nekem is ilyen türelmet, s aztán adjon nekem is betegségeket, hogy szolgálhassam.1 Ez a gondolat nem új, gyerekkorában már megpróbált megszökni az öccsével a mórok földjére, hogy ott szenvedhessen és meghalhasson Istenért. 2

Keveset tudunk ez előtt a felajánlás előtt Teréz betegségeiről. Gyerekkorából semmiről sincs tudomásunk. Tizenhét évesen haza kellett vinni az internátusból valamilyen saját szavai szerint 3 nagy betegség miatt, de nem maradt fenn, hogy mi volt az. Az első betegsége, amit konkrétan ismerünk, a következő évre esik, amikor rettenetes belső küzdelmek árán eldönti, hogy a szerzetesi hivatást választja. Ennek során lázrohamok és ájulások törnek rá. 4

Attól kezdve azonban, hogy betegséget kér, hogy szolgálhassa Istent, egész élete szörnyű betegségek és fájdalmak között telik. 5 Nem sokkal a kérés után újra elkezd elájulni, szívbajt diganosztizálnak nála és egy füvesasszonyhoz viszik. Ő ezt olyan módon próbálja meggyógyítani, hogy hogy a májat, a lépet és a gyomrot brutális tisztítókúrának veti alá. Az esztelen kezelés valószínű nagymértékben dehidratálta Teréz szervezetét, akit elviselhetetlen fájdalmakkal, folyamatos lázzal, begörcsölt idegekkel, evés- és alvásképtelenül vittek haza.


Három hónap múlva, 1539. augusztus 15-én éjszaka minden jel arra utal, hogy meghalt. Elmondták érte a szentmisét és a kolostorban kinyitották a sírt a teste számára. Az apja azonban – dacára az augusztusi hőségnek – nem engedte Terézt eltemetni. Ott térdelt az ágya lábánál, nem lehetett onnét elszakítani, imádkozott és azt mondogatta, hogy az ő lánya nem halott, hogy ez a lány nem arra lett, hogy eltemessék. Négy nap múlva Teréz elkezdett magához térni. Eközben azt mondta: miért hívták vissza, amikor az égben volt és látta a poklot; és hogy az apja és néhány szerzetesnő, például a barátnője, Juana Suárez, az ő segítségével kell, hogy üdvözüljenek; hogy látta a kolostorokat, amelyeket majd alapítania kell, és azt, amit tennie kell a rendjéért; azokat a lelkeket, akik őáltala üdvözülnek; hogy szentül fog meghalni, és mielőtt eltemetik, egy brokát terítőt tesznek a testére. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy félrebeszél. 6

Mikor magához tért, egyetlenegy ujját tudta mozgatni. Egész teste görcsbe volt merevedve, minden érintés iszonyatos fájdalommal járt, másnaponként váltóláz tört rá. Nyolc hónapig volt ebben az állapotban. Három év múlva Szent Józsefet kéri, hogy járjon közbe a gyógyulásáért. Ettől kezdve lépésről lépésre visszanyeri a mozgásképességét. De egész felnőtt életét végig kísérik a különféle bénulások. A bal keze időről időre - van olyan időszak, hogy két évre folyamatosan – megbénul. Végül 1577 karácsonyán eltöri és helyrehozhatatlanul tönkremegy, nem tudja többé magát egyedül ellátni. Rendszeres, több órás, heves fájdalmakkal kísért görcsös bénulások a végtagokban. A nyelve újra és újra lebénul, nem tud enni és beszélni. Különösen erőteljesen jelentkezik ez a rettenetes burgosi alapításkor. Egyetlen dolog tud ilyenkor segíteni neki, a szentáldozás.


Mindezekhez különféle egyéb bajok és betegségek társulnak. Folyamatos, erős fejfájás és gyakori fejremegés. Erős fájdalmak az álkapocsban. A fogai teljesen tönkremennek, óriási fájdalmakat okozva. A gyomra annyira rossz, hogy húsz éven keresztül időnként naponta epét hány. Intenzív szívtáji fájdalmak és heves szívdobogás. Az állandóan visszatérő láz és a váltóláz egész életében megmarad. Ájulások. Tönkrement ízületek és csontok. Köszvény. Fájdalmak a hátában. Problémák a májjal és a vesével. Élete utolsó éveiben még jobban felerősödnek a fájdalmak. Nem sokkal a halála előtt, 67 éves korában egy orvosi vizsgálat szerint nem lehetséges megállapítani a fájdalmak centrumát, mert az egész test betegségek tárháza. A halálát egy rendkívül erős belső vérzés okozza – valószínűnek tűnő hipotézis szerint egy áttétes méhrák utolsó fázisaként.

Teréz az elejétől a végéig döbbenetes, elképesztő türelemmel viseli mindezt. Eközben megalapít két férfi és tizenöt női kolostort, amelyek a több hullámban is zajló, szörnyű spanyol egyházüldözések ellenére mind a mai napig léteznek. Megírja minden idők egyik legjelentősebb misztikus művét és mellé még egy fél tucat jelentős könyvet. Annak ellenére, hogy a rendben belüli harcok során sok levelét elégették, közel négyszázötven levele maradt ránk. Kulcsszerepet tölt be a kármelita rend – valószínűleg az egyháztörténelem egyik legnehezebb – reformjában.

Ezeket a tényeket háromféle módon szokás értelmezni. Nagyon szomorú diagnózist ad az elmúlt évszázad állapotairól az a tény, hogy a Teréz betegségéről szóló katolikus diskurzusban szinte kizárólag az első kettő van jelen.


Hosszan – különösen a tudomány huszadik századi felfutásával – a legnépszerűbb a pszichopatológiai értelmezés volt. Ez azon a zseniálisan egyszerű hipotézisre épít, hogy pszichológiai alapon minden lehetséges, tehát Teréz testi bajai különféle pszichés problémák megnyilvánulásai. Ez annak a nagyközönségnek, amelyik bulvarizált Freudon nőtt fel, rendkívül kézenfekvőnek látszott, így nagyon hihetőnek tűnt, hogy Teréz nem más, mint egy hisztérika – ezt a szót mindenki jól ismerte -, neurotikus, sőt pszichotikus. Ennek a magyarázatnak az a nagy vonzereje kétségtelenül megvan, hogy az elméleti vagy gyakorlati materializmusba rosszul illeszthető misztikát egy csapásra be lehet valami konkrét és jól megfogható helyre sorolni, a pszichopatológiába. (Mellesleg ennek a tudorai még egy területet nyernek, ahol a tudományuknál fogva kompetensek.) Mindeme hasznok ellenére ezzel a fajta magyarázattal megvan az a baj, hogy nem lehetséges minden pszichológiai alapon. Hogy a pszichológiának, mint tudománynak a farbarúgása az a fajta diagnosztizálás, amelyik egy-egy összefüggéséből kiszakított tünet alapján mond ítéletet. Mert elájulni, görcsölni, lebénulni valóban számos pszichológiai betegségben lehet. Azonban, ezekhez a betegségekhez tipikus problémafeldolozási módok, gondolkodási formák, realitáshoz való viszony, feszültségkezelés, feszültségtűrés, énkép és énerő, kapcsolati minták tartoznak. A pszichológia tudományának jelentős részét ezek leírása és összefüggéseinek magyarázata adja. S ha így nézzük – márpedig ha a pszichológiát, mint tudományt komolyan akarjuk venni, akkor nem nézhetjük másképp –, Teréz minden ájulásával, görcsével és bénulásával egészen kivételesen egészséges személyiség, hihetetlen énerővel, elképesztő feszültségtűréssel, bámulatos realitásérzékkel, rendkívüli konfliktuskezelő képességgel.

Minthogy a pszichopatológiai annyira kínosan komolytalan, a tájékozottabbak inkább a biológiai magyarázatot szokták választani. Ez sokkal tisztelettudóbbnak tűnik Terézzel és a tárggyal szemben, valójában azonban az eljárás és az eredmény nagyon hasonlít az előzőhöz. A tudomány jeles képviselője vesz néhány tünetet és ezek alapján megállapítja, hogy Teréz bajait mondjuk tüdőbetegség vagy valamilyen bakteriális fertőzés – az invenciózusabbak még azt is megmondják, hogy pontosan melyik baktérium – okozta. (Érdekes módon ezek mindig olyan betegségek és kórokozók, amelyik ismerete a művelt közönséghez való tartozás kellemes kompentcia érzését adja az olvasónak.) S miközben a tekintélyüket a tudományra való hivatkozás adja, nagyvonalúan eltekintenek attól a leglegeslegalapvetőbb tudományos szabálytól, hogy a hipotézisünk a tárgykör összes tényét meg kell hogy magyarázza, és amennyiben ezt nem tudja megtenni, el kell vetni. Nem véletlenül teszik ezt, hiszen Teréz betegségtörténetében több olyan tény is van – pl. a bénulás, ami az Oltáriszentség vételétől múlik el – ami per definitionem nem magyarázható természettudományos alapon. Erre a tudomány szabályai szerint, azt kell mondani, hogy ez sajnos nem tartozik a tudomány illetékességi körébe. Ehelyett ezekre úgymond természettudományos magyarázatot kreálni, nem csak azt jelenti, hogy az illető nem korrekt tudományosan, hanem azt is, hogy megkérdőjelezi a természetfeletti létét. Ha egy baktérium megmagyarázza Teréz bajait, akkor további magyarázatokra – Isten esetleges részvételére – már nincsen semmi szükség.


Hála Istennek, vannak mások is, de ezek nem a szakértői piac különféle vásáraiban kínálják az éppen legeladhatóbbnak tűnő portékát, hanem megrendülve szemlélik azt a félelmetes titkot, hogy egy hatéves kislány már szenvedni és meghalni akar Istenért, húszévesen megújítja, és Isten elfogadja ezt. Beviszi a legszörnyűbb betegségekbe, végig vele van, végig vele csinálja. Ezért Teréz mindent meg bír tenni. És miközben a teste tele van gyulladással és rohadással és pusztulással, virágillatot áraszt. És mielőtt mindebbe belevinné – mialatt a sírt készítik a halottnak vélt Teréznek –, Isten megmutatja neki azokat a műveket és azokat a megmentett lelkeket, amelyek a felajánlott szenvedése gyümölcsei lesznek. 7

1 - Önéletrajz 5.fejezet, 2. bekezdés (V 5,2)
2 - Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996. 36-37.
3 - Önéletrajz 3. fejezet, 3. bekezdés (V 3,3)
4 - Önéletrajz 3. fejezet, 7. bekezdés (V 3,7)
5 - Teréz betegségeinek részletes leírása és különféle magyarázatkísérletek ismertetése: Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996. 109-134.
6 - Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996.120.
7 - Lásd erről: Reginald Garrigou-Lagrange, The three ages of interior life. XLIX. The life of reparation.